crazy presentation - Chris & Lia

Tárgy: crazy presentation - Chris & Lia Csüt. Jún. 05, 2014 7:56 am

- Bocsánat… elnézést… – Vetem oda azoknak az embereknek futtomban, akik mellett elhaladok és véletlenül meg is lököm őket. Ma semmi sem akar sikerülni. Már tíz perce ott kellene lennem a gimnáziumban, hogy előadást tartsak az egyik osztálynak, de minden összeesküdött ellenem. Ez kétségtelen. Pedig időben elindultam… Még fel is készültem az előadásra jegyzetekkel, ami tőlem egyáltalán nem megszokott. Mindig az utolsó pillanatban csapok össze valami vázlatot, utána pedig azzal kell szembesülnöm, hogy el sem tudom olvasni a kézírásomat, mert túl gyorsan és túl rondán írtam le azt a bizonyos segítséget, amire támaszkodhattam volna az előadásom alatt. De most igazán büszke voltam magamra. Három oldalt írtam tele gyöngybetűkkel, háromoldalnyi anyagot gyűjtöttem arról össze, hogy miről lenne érdemes beszélnem, és ez a háromoldalnyi adag egyszerűen az út kellős közepén végezték be rövidke életüket… De térjünk talán vissza az elejére.
Izgatottan keltem fel, tőlem szokatlanul már hajnalok hajnalán, pedig már nem egy előadáson vettem részt. Most, mégis úgy éreztem, hogy alaposan felkészültem az elkövetkezendőkre, így derűsen néztem az egész nap elébe. Csak tizenegyre kellett beérnem, így bőven volt még időm arra, hogy elkávézgassak, kényelmes tempóban lezuhanyozzak és kiválasszam a megfelelő öltözéket. Eddig rendben is ment minden. Tíz óra körül kezdődtek el a problémák.

Úgy döntöttem, hogy előbb elindulok, hogy biztosan ne késsek el, ugyanis ismerem már annyira az itteni forgalmat, hogy tudjam, nem lesz könnyű olyan hamar odaérni a megbeszélt időpontra. Úgy terveztem, hogy fogok egy taxit és fél óra, legfeljebb háromnegyed óra alatt, biztosan odaérek. Na, igen, ahogy én azt elképzeltem. Mosolyogva léptem ki az ajtón és kezdtem rögtön integetni az első arra tévedő taxinak, de amikor a kocsi leállt, rájöttem, hogy a gondosan előkészített jegyzeteimet bizony fent hagytam a lakásban. Ezért elnézést kértem a sofőrtől és felrohantam a hófehér lapokért, de mire visszaértem, természetesen a taxinak hűlt helye volt. Remek. Na, nem baj, rengeteg taxi vár még arra, hogy felvegyen és elvigyen az úti célomhoz! Pozitívan kell gondolkozni!
Tíz perces álldogálás után, továbbra sem érkezett egyetlen taxi sem, hiába nyújtogattam a nyakam és reménykedtem benne. Végül, negyedóra elteltével csak sikerült befutnia egynek, de egy szemtelen férfi elorozta előlem a járgányt. Ilyen nincs! További tíz perces várakozás után, végül elég idegesen szálltam be a várva várt autóba. Azt kértem a sofőrtől, hogy gyorsan vigyen a gimnáziumhoz és tény, ami tény, ő becsületesen megpróbálta teljesíteni ezt a kérést. De nem jött össze. Sikeresen belefutottunk egy hatalmas dugóba, így amikor már a háromnegyed tizenegyet ütötte az óra, úgy gondoltam, jó, ha kell, akkor metróval megyek, az úgysincs innen messze és akkor talán odaérek. Kifizettem a taxit és kipattantam a kocsiból a dugó teljes közepén. Persze éktelen dudálások kísérték az utamat, az ideges vezetők az öklüket rázták felém, de sikeresen eljutottam a járdához és a tekintetemmel rögtön egy aluljáró után kezdtem kutatni.

Ekkor, a szél úgy döntött, hogy túl nyugodt az életem, ezért belekapott a jegyzeteimbe és kitépte azokat a kezemből. Az első dolgom az volt, hogy a papírlapok után kapjak, hiszen rengeteget dolgoztam velük, de a lapok az úttestre szállingóztak és a meginduló kocsisor szépen átgázolt rajtuk, hiába akartam halált megvető ugrással a jegyzeteim után menni. Ennyit a jegyzetekről. De legalább időben érnék oda… Végül sikerült találnom egy aluljárót és őrült rohanással leszáguldoztam a lépcsőn. A visszaemlékezésem ott ér véget, hogy kiszálltam a metróból, természetesen eggyel eltévesztve a megfelelő megállót, most pedig lélekszakadva rohanok az iskola felé, mindenkit félrelökve az utamból.

Húsz perc. Húsz nyomorúságos perc késéssel, de végül berontok a gimnázium épületébe. Kapkodom a levegőt, az arcom vörös, mint egy megtermett paradicsom, a jegyzeteim sehol, a hajam kócos. Csodásan nézhetek ki, de ez a legkevesebb gondom, ugyanis a jegyzeteim között volt az, hogy melyik szerencsétlen terembe fogom tartani azt az átkozott előadást. Most bolyonghatok megint a folyosókon, mint egy mérgezett egér, ráadásul már megint elkéstem. Csodálatos. Megint gyors léptekre váltok, és próbálok visszaemlékezni a terem számára. Százharmincnégyes? Annyi legalábbis biztos, hogy háromjegyű, de mi van, ha nem is százzal kezdődik? Jóságos atya ég… Kezdek igazán kétségbeesni. Végül találomra elkezdem kinyitogatni a termeket és sűrű bocsánatkéréseket intézek azoknak a szerencsétlen tanároknak, akiknek megzavartam az óráját… Nem is én lennék, ha ez nem történne velem.

Tárgy: Re: crazy presentation - Chris & Lia Pént. Jún. 06, 2014 6:17 am

- De tanár úr, én láttam őket, bent vannak a fiú wcben és cigiznek, holott az iskola szabályzata világosan kimondja, hogy...
- Köszönöm Lionel, tisztában vagyok azzal, hogy mit mond ki az iskola szabályzata, elvégre tanár vagyok, vagy mi a szösz.
- Akkor most odamegy Mr. Greenwood? Felviszi őket az igazgatóhoz? Magával mehetek?
- Majd intézkedem saját hatáskörben Lionel, az én osztályom diákjai, tőlem kapnak büntetést.
- De az igazgató úrnak feltétlen tudomást kell...
- Mondom, köszönöm Lionel, majd én intézkedem. Menj vissza a helyedre, míg be nem csengetnek.
- De tanár úr...
- Tán valami nem volt világos az utasításomban Mr. Attwood?
- Dehogynem tanár úr, nagyon is. - sóhajtott a kamaszfiú, majd nagy kelletlenül visszaindult az őrhelyére, hogy folytassa folyosóügyeletesi munkásságát.
- Kis tetű! - morogtam csak úgy az orrom alatt, miközben egyből a fiú wc felé vettem az utamat. Világ életemben gyűlöltem a spicliket, még úgy is, hogy a zűrös tinédzser éveket követően jómagam is tanárnak álltam. Persze valamilyen szinten érthető, hogy egy megbízott folyosófelügyelő lejelenti, ha valakit valamiféle szabálytalanságon kapott, hisz ez a feladatuk, ezt kell tenniük, ám az olyanok mint Lionel, akikről köztudomású, hogy seggnyalásból jelesek, akik éhezik a tanárok figyelmét, ezért pedig bármire képesek, nos... sosem tartoztak a kedvenceim közé. Nem támogatom a cigarettázást, főleg nem suttyomban az iskolában, de épp magamból kiindulva tudom, előbb vagy utóbb, de minden nebuló átesik rajta, nem kell ezért rögtön a fejüket venni. A kis mitugrász egyetlen röpke mondattal elérte volna, hogy a két srác ne ballaghasson a többiekkel, ezt pedig csak nem hagyhatom, mivel alapjáraton nincs velük túl sok gond. Kár volna egy ilyen kis csíny miatt elvenni tőlük a nagy pillanatukat. Egy kis ijesztgetés bőven elég lesz. Néhány perccel később máris a mosdó előtt voltam, majd egy határozott mozdulattal belöktem az ajtót.
- Megvagytok jómadarak! - ezzel beléptem, majd becsuktam az ajtót magam mögött, nem hiányzott még pár fültanú.
- Cigizgetünk, cigizgetünk? - a hangom vészjósló volt, a két diák, Thomas és Duncan pedig majd összecsinálták magukat a hirtelen megjelenésemkor. Az arcuk vörös volt, kezükben ott égett a bűnjel, így kár is volt tagadniuk, kétségtelenül lebuktak.
- Mr. Greenwood, mi csak....
- Ti csak?
- Mi csak... most próbáltuk ki először és...
- És?
- Tudjuk, hogy nem itt kellett volna, de...
- De?
- Hallgass már el Duncan, csak vágod alattunk a fát!
- Most mit tesz Mr. Greenwood? Feldob minket a Buldognál?
- Buldog? - fontam össze magam előtt a karjaimat, magamban jót derülve ezen az egészen. Buldog... micsoda találó név, már - már sajnálom, hogy nem nekem jutott előbb eszembe.
- Már... mármint az igazgatónál.
- Azt kellene tennem.
- És... és megteszi?
- Ugyan már Dunc, persze, hogy megteszi, hisz ő is tanár, nem emlékszik már, hogy valaha ő is volt fiatal.
- Kuss már Tom! Nem úgy gondolta Mr. Greenwood!
- Tudom, hogy értette és... - ekkor már nyílt is az ajtó és belépett rajta az igazgató maga, nyomában Lionellel. Mondom én, hogy kis tetű, nem bírta ki, hogy ne szóljon. Mielőtt a két diák még az öreg látóterébe került volna sietve kikaptam Duncan kezéből a cigit, amiből szívtam is egy slukkot.
- Na de Mr. Greenwood! Maga együtt dohányzik a diákokkal? Tán csak nem maga kínálgatja őket? - hüledezett a Buldog, mire meglepetten felvontam a szemöldökömet.
- Mégis mit képzel rólam főnök? Egyedül gyújtottam rá, itt, mert a dohányzóba már nem volt időm feljutni óra előtt, a két diák pedig azért van itt, mert javítási lehetőségért kuncsorognak történelemből. Így volt urak?
- Így! - harsogták kórusban. Pompás legalább ők kapcsoltak.
- Mr. Attwood mást mondott nekem.
- Mr. Attwood értesülései ezek szerint pontatlanok.
- De igazgató úr, én láttam, hogy...
- Hazugsággal vádolja Mr. Greenwoodot? - lepődött meg az öreg, mire a fiú sietve inkább befogta és megrázta a fejét.
- Helyes. Menjen vissza a helyére, maguk fiúk pedig a terembe. Maga pedig tanár úr, legközelebb használja a dohányzót.
- Igenis - ezzel a kis csapat szét is széledt.
- Kösz Mr. G. Maga rendes arc. - szólt még hátra Duncan, majd már el is tűnt az osztályban a haverjával együtt. Hogy én mit meg nem teszek a diákjaimért...

És ez még csak a második óra utáni szünet volt... S hogy miként alakult a napom folytatása? Nos, arról inkább nem regélnék, éppen elég rólam ennyi terhelő adat egyszerre. Ch... tanárok gyöngye. Vajon nem tévesztettem mégiscsak pályát? Szociális munkásnak kellett volna mennem. Na mindegy. Néhány órával később az osztályomnak épp lyukas órája volt, ám amikor megtudták, hogy egy híres írót hívtam vendégségbe hozzánk, hogy előadást tartson az érdeklődők számára arról, miként lett belőle az aki, hogy tanácsokkal lássa el a fiatalságot, sokan úgy döntöttek, a ballagási próba helyett inkább bent maradnak és meghallgatják a hölgyet. Igen ám, csakhogy a diákokról tudni érdemes, hogy roppant türelmetlen népség, hát még akkor, ha a szabadidejük a tét. Ms. Sivero, a meghívott vendégelőadó húsz percet késett, eddig. A diákok egy darabig vártak, mialatt megbeszéltük a tablófotózás részleteit, ám negyed óra hiábavaló várakozás után végül elkéredzkedtek a tornaterembe, én pedig magamra maradtam. Jó mi? Hát ennyit az előadásról. Gondoltam az írónőnek biztos közbe jött valami és nem tudott már szólni, így egy lemondó sóhaj kíséretében elővettem a naplót, hogy a tanári asztalnál ücsörögve kitöltögessem az elmaradásaimat. A kellemes csendben egész hamar rá tudtam hangolódni az unalmas papírmunkára, ám egyszer csak kivágódott az ajtó, én pedig egy kócos, a futástól kipirult arcú nővel találtam szembe magam. Nem semmi...

- Ms. Sivero igaz? - ki más lenne?
- Egy kicsit elkésett, amint látja a hallgatósága időközben megpattant. Üljön csak le és fújja ki magát. - pontatlanság asszony a neved, mindig is mondtam!
- Jól van? Minden rendben?

Tárgy: Re: crazy presentation - Chris & Lia Kedd Jún. 10, 2014 5:25 am

Ahogy nyitogatom a tantermek ajtaját, úgy önt el egyre inkább a reménytelenség. A végén már szinte érzem, hogy tök felesleges ennyire sietnem, mert túl sokat késtem, és ismerve a tiniket szinte biztos vagyok benne, hogy nem várnak rám ilyen hosszú ideig. Főleg akkor, ha magamból indulok ki, én sem szeretek várni másra, attól függetlenül, hogy én szinte mindig mindenhonnan elkések. Igazán rossz tulajdonság ez, amit utálok is, de egyszerűen képtelen vagyok levetkőzni, ez már a természetem része. Nem is én lennék, ha nem késnék, és ezt az ismerőseim is pontosan tudják. Végül egy újabb terembe nyitok be, ahol csak egyetlen tanár tartózkodik. Megnyugtató, legalább nem még egy órát zavartam meg. Már éppen kezdenék bele a bocsánatkérésbe automatikusan, hogy folytassam tovább a keresgélést, amikor a férfi a vezetéknevemen szólít. Úgy látszik, csak sikerült rábukkannom a megfelelő teremre. Szuper! Tűzijátékot!
- Igaz. Jó napot. – Nem habozok élni a lehetőséggel és azonnal le is huppanok a legközelebbi székre, hogy kicsit kifújjam magam. Hiába, nem vagyok az a kifejezett atléta típus, nem tudok lefutni maratonokat, ráadásul a futást mindig is gyűlöltem, és amikor csak tehettem ellógtam testnevelés óráról. Pár perc kell ahhoz, hogy kicsit összeszedjem magam és levegőt is kapjak a beszédhez.

- Egy kicsit?! Ne túlozzunk, nagyon elkéstem. Pedig ez nem volt a terv része. De így legalább nem baj, hogy a jegyzeteimet elvesztettem, nem igaz? – Kúszik fel egy halvány, de annál barátságosabb mosoly az arcomra. A külsőm még mindig hagy kívánnivalót maga után, de már nem vagyok annyira vörös. Az is valami.
- Bár a spontán előadásaim nagy sikert szoktak okozni a hallgatóság körében. Leginkább azért, mert rajtam lehet nevetni. – Nagyobb mosoly.
- Ó, igen, teljesen jól vagyok. Nem gázolt el semmi, nem estem le a lépcsőn, nem szakítottam el a ruhámat, és csak eggyel tévesztettem el a megfelelő megállót. Igen, ez egész jó nap volt a többihez képest. – Jegyzem meg elgondolkozva.
- Persze a késést leszámítva, de esküszöm az rajtam kívülálló okok miatt következett be! Mert én igyekeztem. – Most olyan vagyok, mint egy bűntudatos gyerek.
- Nagyon megzavartam a munkájában? – Érdeklődöm és mivel már kifújtam magam, kíváncsian a papírok felé tekintek, a nyakamat nyújtogatva. Ennyi erővel kotnyeles zsiráf is lehetnék. Csak nincs olyan hosszú nyakam.
- Sok van még vissza? – Végül lemondok arról, hogy belekukkantsak a papírokba, helyette a vádlimat kezdem masszírozgatni, mert nem mostanában futottam ennyit és kezdem megérezni a hatását. Holnap olyan, de olyan izomlázam lesz…

Tárgy: Re: crazy presentation - Chris & Lia Pént. Jún. 13, 2014 12:07 am

Próbáltam finoman fogalmazni, elvégre igen, valóban sokat késett, a hallgatósága, akik számára leszerveztem ezt az egész előadást, szépen le is lépett, ám ahogy elnéztem szerencsétlen nőt nem volt szívem még nekem is leoltani a pontatlansága miatt, szemmel láthatóan megvan a baja így is.
- Nos nem, így már nem baj. - jobb válasz hirtelen nem jutott eszembe, de hát, időm sem volt túlzottan ezen gondolkozni, nem készültem fel arra, hogy végül mégsem lesz semmi az egész dologból. Rossz tanár lennék, amiért erre az eshetőségre nem gondoltam, és nem álltam elő egy B tervvel? Talán, de még van időm belerázódni ebbe az egész osztályfőnök helyzetbe, legközelebb pedig majd okosabb leszek.
- Azokra a spontán előadásokra is hasonlóképpen szokott megérkezni? Vagy ez most csak rendkívüli esetnek számít? - csak nem bírtam ki, hogy rá ne kérdezzek, mert ha már egyszer szóba hozta, hogy a közönsége nevetni szokott rajta, roppant kíváncsi lettem, hogy vajon miért. Talán hadar beszéd közben? Vagy babrál valamivel? Esetleg sokat öhm – zik? Vagy teljesen más oka lenne?
- Ez esetben megnyugodtam. - mosolyogtam továbbra is barátságosan, megfogadva magamban, hogy többet nem szekírozom azzal, hogy elkésett, elvégre mindketten emberek vagyunk, ráadásul a diákjaim igazán tudnának mesélni arról, hányszor késett el a kedvenc tanáruk egy - egy óráról, ilyen vagy olyan balesetre hivatkozva, amik bár közröhej számba mentek, mégis valóságosan megtörténtek.
- Örülök, hogy nem gázolta el semmi, nem esett le a lépcsőn, nem szakította el a ruháját, és csak eggyel tévesztette el a megfelelő megállót. - idéztem vissza a szavait egy szemtelen mosollyal a képemen. Nem tehetek róla, egyszerűen már csak szórakoztat ez az egész helyzet, és ha már egyszer így alakult, miért ne hozhatnánk ki belőle a legjobbat?
- Ne aggódjon, nem haragszom, a diákok pedig már úgyis a próbájukon vannak, gyanítom el is felejtették azóta, hogy most itt lett volna dolguk két műsorszám gyakorlása közben. - vontam meg a vállam.
- Ami azt illeti igen, nagyon megzavart, és igen, még sok van vissza, de a helyzet az, hogy világ életemben gyűlöltem a papírmunkát, így épp, hogy hálás lehetek a felbukkanásáért. - őszinteség Christopher a neved.

A tekintetem végig siklott az előttem heverő napló aktuális oldalán, mikor pedig észrevettem, hogy lap tulajdonosa, Mr. Jonathan Woods mennyire rosszul áll matematikából és történelemből, egész egyszerűen elment a maradék kedvem is az adminisztrációtól.
- Tudja ahogy közelednek a vizsgák, az osztályom úgy van egyre inkább bezsongva, s bár én a jegyeikre figyelek, a hiányzásaikra, a kötelező programok szervezésére, addig ők, főleg a lányok, inkább a bankettjükkel nyúznak, mindenféle csokrokkal meg tablófotózással, ilyesmikkel. Eszükbe se jut, hogy semmi értelme az egész felhajtásnak, ha valamelyik tanár vizsga előtt megvágja őket és emiatt ismételniük kell. - sóhajtottam.
- Néhány idióta pedig épp ma reggel kapatta el magát bagózás közben, kockáztatva az egész ballagásos - felhajtásos megjelenését. Érti ezt? - Chris, te most komolyan ilyen baromságokkal fárasztasz egy csinos nőt, akivel egészen másról is beszélgethetnél? De, mégis mi másról? Mármint ő vendég, nagyon csinos vendég, de még nem is ismerem, erre hülyét csinálok magamból és... égő!
- Bocsánat, nem is tudom miért mondtam el mindezt. - nevettem fel zavaromban, megvakarva a tarkómat.
- Mellesleg ha már itt van és gondolja, megtarthatja azt az előadást nekem is most, vagy megbeszélhetünk egy másik időpontot a srácoknak, amikor ráér és időben érkezik.

Tárgy: Re: crazy presentation - Chris & Lia Kedd Jún. 24, 2014 5:33 am

Mindig is az az ember voltam, aki leginkább a pillanatnak él, így olyan sokat nem búsulok az elvesztett jegyzetek, vagy éppen az elmaradt előadás miatt. Így alakult, biztosan a sors akarta azt, hogy így legyen, én pedig már nem tudok változtatni a dolgokon. Csak elfogadni, ami már megtörtént és a jövőre tekinteni, ami még talán az én irányításom alatt van.
- Sokat dolgoztam azokon a jegyzeteken. Bár gyanítom, hogy végül amúgy sem használtam volna fel, ha pedig mégis, az csoda lett volna. – Mosolygok. Ismerve magamat ez abszolút nem elképzelhetetlen.
- Sajnos, azt kell mondanom, hogy igen. Aki már jobban ismer, az tudja, hogy mindig mindenhonnan elkések, akárhogyan is igyekszem valahova időben megérkezni. Van, amikor csak egy-két percet, de olyan is előfordult már, hogy egy órát is késtem. Igaz, ez nem egy előadásnál történt, hanem csak egy baráti találkozónál, de képzelheti milyen dühös volt a barátom, amikor egy órás késéssel beestem a kávézóba. Tulajdonképpen csak annyi volt a bűnöm, hogy elaludtam. Túl sokáig maradtam fent az írás miatt és nem állítottam be az órám. – Zavartan nevetek és birizgálni kezdem kicsit a hajamat.
- Nem is tudom, hogy ezt most miért mondtam el… Izé, felejtse el, rendben? – Bár erre nem sok esély van.

Felnevetek, amikor megismétli a szavaimat.
- Oké, hogy ezt más szájából hallom, úgy elég szánalmas. De nem baj, legalább nem csak én szórakozok magamon. Ez mindig minden helyzetben beválik. – Vigyorgok szélesen.
- Egy kis szünet senkinek sem árt. – Mosolygok rá a férfira, ezzel is enyhítve kicsit a saját bűntudatomat. Tulajdonképpen ez a mondat önmagamnak szólt és nem teljesen neki.
- A papírmunka borzalmas tud lenni. Mármint tény, hogy én szeretek írni, de a hivatalos dolgokat nagyon nem bírom. Azokat általában rábízom a bátyámra, vagy az ügynökömre, vagy bárkire, aki ért hozzá. – Ezért pedig ők roppant boldogok tudnak lenni…
- Ó, a bankett. Ne csodálkozzon. Az életük egyik fordulópontja ez, persze, hogy csak azzal foglalkoznak. A jegyek nem olyan fontosak, mint a társadalmi életük. Csupán csak azt szeretnék, hogy minden tökéletesen alakuljon. De biztos vagyok benne, hogy a jegyeikre is figyelni fognak, ha már minden sínen megy. A lányok pedig különösen érzékenyek erre, azt hiszem. Magamból nem igazán indulhatok ki, mert úgy emlékszem abban az időszakban én minden erőmmel arra készültem, hogy dalszerző legyen belőlem, így nem nagyon érdekelt ez az egész felhajtás. De hát én amúgy is csodabogár vagyok. – Mosolygok.
- Fiatal korban mindenki sok hülyeséget követ el. Majd kinövik. – Biztatóan nézek rá, bár nem tudom, hogy ezzel tudtam-e valamit is segíteni. Kétlem. Maximum annyira értek a gyerekekhez, hogy tökéletesen bele tudom magam képzelni a helyzetükbe, hiszen én is egy nagy gyerek vagyok.
- Nyugodtan, szívesen hallgatom. Igazán kellemes hangja van. – Mondom ki kendőzetlenül a gondolataimat.
- Áh, kétlem, hogy jól járna az előadással. Biztosan megint össze-vissza ugrálnék a témák között és leginkább arról beszélnék, hogy miért is a bátyámat használtam fel arra, hogy a főhőst megalkossam. Plusz megemlítenék néhány kínos, de igen vicces gyerekkori történetet is, de a jegyzeteim nélkül elveszett vagyok. – – Vallom be.
- Ami pedig a másik alkalmat illeti, jól hangzik, viszont nem tudom garantálni azt, hogy időben érkezzek. Ha meg is beszélünk valamilyen időpontot azt tanácsolom, hogy minimum egy fél órával később várjanak, így talán biztosan ide érnék.

Tárgy: Re: crazy presentation - Chris & Lia Csüt. Júl. 10, 2014 3:37 am

- Ez általában így szokott lenni. Mármint, átérzem milyen az, amikor valaki sokat dolgozik egy jegyzeten, aztán mégsem használja fel. Én tulajdonképpen így vagyok minden egyes órám előtt, mindkét tantárgyammal. Otthon órákat körmölök, forrásanyagokat szemezgetek, érdekességeket gyűjtök ki egy - egy téma kapcsán, hogy a diákok ne ásítozzák végig mind a negyvenöt percet, aztán amikor eléjük állok a csöngőt követően, egyszerűen csak leteszem a fecniket az asztalra és egészen máshogy, más szemszögből megközelítve beszélek. Mintha nem is dolgoztam volna előtte semmin sem. - vontam meg a vállam mosolyogva. Anyukám gyakran szórakozott azzal, hogy egy szép napon, mikor már nem leszek ennyire szemtelenül fiatal, bizony nagy szükségem lesz még az írásos segítségre, hogy minden eszembe jusson, ne keverjem össze az évszámokat, vagy épp Csehovot Gogollal, de én ezen mindig csak a szememet forgattam. Ugyan már, addigra leszek annyira magabiztos, annyira tapasztalt vén róka, hogy mindent a kisujjamból rázzak ki, épp mint annak idején az én irodalom tanárom. Drága jó Mrs. Smith, mindig milyen komoly volt, tiszteletet parancsoló, és szűkös a dicséretekkel. De talán épp ezért volt akkora értéke a bíztató szavainak, mert nem osztogatta csak úgy, mint halloweenkor a cukrot szokás.
- Szóval akkor egy renitens késővel van dolgom... ej – ej... - fontam össze magam előtt a karjaimat, épp úgy, mint mikor egy - egy diákomon kérem számon az igazolatlan mulasztásokat, ám ahogy meghallottam a kérését egyszerűen nem tudtam tovább játszani a komoly tanárt, csak felkúszott a pimasz vigyor a képemre.
- Felejtsem el? Hm, nem is tudom. Mit kapok cserébe? - szólt a köztiszteletben álló tanárember...

- Szerintem cseppet sem szánalmas, inkább komikus... vagy talán tragikomikus, döntse el ön, elvégre ön az író. - pimaszkodtam egy kicsit.
- Mondja csak, az még nem merült fel önben, hogy esetleg saját magáról mintázzon meg egy karaktert valamelyik regényébe? Mert szerény személyem véleménye az, hogy az emberek csakhamar megszeretnék, talán még jobban is, mint a híres - neves nyomozóját.... - burkolt bók lett volna ez részemről? Ó, de még mennyire, a kérdés már csak az, vajon érti e a célzást.
- Igaza van, főleg mivel az elmúlt néhány napom mással sem telt, mint a nyomorult adminisztrációval. Komolyan mondom, szívesebben javítom a diákok dolgozatait, főleg mivel némelyikbe olyan marhaságokat találni, hogy azt már nem lehet megállni könnyes röhögés nélkül. Emlékszem például néhány igazán értékes gyöngyszemre. - dőltem hátra a székemben, tekintetemet az ég felé emelve.
- “Janus Pannonius 15 éves korában elterjedt Európában.” Vaaagy.... “A föníciaiak kereskedtek és iparkodtak.” De említhetném akár azt is, hogy “Boldog Margit az erény útját követte. Ártatlan életét és elsőszülött gyermekét az úrnak ajánlotta.” - emlékszem ezeken még anyukám is besírt, mikor meséltem neki.
- Az abszolút kedvencem mindenesetre az marad, hogy: “A Magna Charta Libertatum kimondta, hogy ugyanazért a bűnért senkit nem lehet kétszer megölni.” Ez tanári pályám eddigi koronája. - nem is tudom miért meséltem el, talán csak, hogy oldjam egy kicsit a zavarát, vagy a sajátomat, fene tudja, de lehet épp emiatt néz majd teljesen hülyének?
- Érthető, hogy nem szereti a papírmunkát, amiatt pedig szörnyen irigylem, hogy van kinek lepasszolnia. - nekem is kellene egy managger, így belegondolva.

- Igaza van, természetes dolog, hogy ennyire be vannak zsongva a bankett miatt, ennyi idősen én is be voltam, főleg mivel a fiúkkal versengtünk kinek sikerül a legjobb csajt elhívnia, de azóta szerencsére benőtt a fejem lágya, megvénültem, és másképp látom a dolgokat, mint akkor. Ahogy a mondás is tartja, korral jár a bölcsesség. - vagy az idiotizmus? Na ezt a kettőt mindig összekeverem. Persze most úgy tűnhet, mintha szörnyen komoly volnék, de a látszat csal, nagyon is.
- Úgy látszik a csodabogarak vonzzák egymást. - csúszott a ki a számon, de, hogy megbántam e? Egy kicsit sem, értse ahogy jól esik.

- Eddig izgalmasnak tűnik az az előadás, miért akar mégis mindenáron eltántorítani tőle? Szívesen meghallgatnám, ha pedig bakizik oda se neki, köztünk marad. - mindannyian csak emberek vagyunk, akik olykor - olykor hibáznak, na és? Ebből áll az egész élet, nem lehet kikerülni hiába is szeretnénk.
- A szervezést bízza csak rám, tanultam a dologból, legközelebb kreatívabb leszek. De csak akkor, ha tényleg eljön.

Tárgy: Re: crazy presentation - Chris & Lia Szer. Júl. 16, 2014 3:55 am

- Ez érdekesnek hangzik. Mármint, ahogy így elmondja, hogy hogyan szokta tartani az órákat. Valószínűleg, élveztem volna, ha ön lett volna a tanárom, mert régen nekem borzalmas irodalom tanárom volt. De komolyan. Öreg volt, mint az országút, mindig leszólta a fogalmazásaimat, soha nem volt jó neki semmi, amit mondtam, és előszeretettel küldött ki a teremből. Úgyhogy általában én az irodalom órák helyett az udvaron ücsörögtem, csokival vigasztalva magam, vagy éppen egy újabb kitalált történetbe kezdtem bele, már csak azért is, hogy megmutassam neki, mit tudok. Nem is értem, hogy végül, hogy lett belőlem író. Mindig kettes voltam irodalomból. – Nevetek, ahogy erre visszaemlékezek.
- Igen, igen. Nem túl jó szokás, régebben is így volt ez. Nem is szerettek a tanárok. Nagyon nem. – Vallom be. Ez tényleg így volt, szinte minden óráról elkéstem, ezzel ki idegelve a tanárokat. Nagyon sokan nem szerettek. Talán egyedül a zongoratanárom volt az, aki kicsit is kedvelt.
- Attól függ, mit kér a felejtéséért cserébe… – Mosolyogok rá kihívóan.

- Attól még, hogy író vagyok, nem sok fogalmam van a műfajokról. Csak írom, amit a szívem diktál, és általában szakértők bélyegzik fel műfajjal. Soha nem volt egyik könyvem sem úgy igazán tervbe véve, de általában rendkívül sok ihletem van, ezért nincs gondom azzal, hogy határidőre is dolgozzak. – Miért mosolyogok egyfolytában? Megmondaná valaki?
- Saját magamról? Hát… nem igazán fordult még ez meg a fejemben. Saját magamról, általában jóval nehezebben írok, mint másokról. Magamat nehezebben figyelem meg, mint például bátyámat. Nehezebb magamat kívülről szemlélni… míg a kedvenc nyomozóm ott él velem egy fedél alatt. De azért köszönöm a bókot. – Kacsintok rá.
Mikor elkezdi mesélni, hogy miket szokott olvasni a dolgozatokban… hát képtelen vagyok visszatartani a nevetésemet, a végére pedig, már fáj a hasam, és pár vidámságról árulkodó könnycsepp is megjelenik a szemeiben.
- Nem semmi… Azért ez egy élmény lehet. – Nevetek tovább.

- Ó, a régi szép idők… amik nem is voltak olyan régen, mégis annak tűnik. Túl gyorsan öregszünk, nem? – Kérdezem mosolyogva.
- Ez általában így szokott lenni. Tehát… ön is csodabogár lenne? Eddig nem tűnt úgy. Lehet, jobban meg kellene ismernem és akkor majd kiderül. – Igen… tényleg flörtölök vele. Lehetne még ennél is eszementebb ez a nap? Nem elég, hogy elkések, és végül nem tartom meg az előadást, feltartom az egyik tanárt és még flörtölök is vele! De hát az ég szerelmére, tetszik nekem és kíváncsi vagyok rá.
- Mert úgy gondolom, hogy nem nagyon érdekelné. De különben egy előadás hasonló egy sima beszélgetéshez, úgyhogy… ha az is megfelel, beszélgethetünk tovább. – Menjen bele, menjen bele, menjen bele! Szuggerálom.
- Eljövök. Olyan még nem volt, hogy egy az egyben elfelejtettem volna egy megbeszélt időpontot, csak valahogy soha nem sikerül időben odaérni.