Happy Birthday! - Charles & Arielle

- Ne, ne, azt ne oda tegyék! - pördültem meg a saját testtengelyem körül, amikor is a szemem sarkában megláttam, hogy a pezsgőspoharakat egyáltalán nem arra az asztalra tették le a szervőbrigád tagjai, mint amit én előzetesen meghagytam nekik, így kénytelen voltam a saját kezembe venni a dolgokat. Kissé aggasztott a helyzet, ugyanis még mindig a szervezéssel voltam elfoglalva és én magam semmit sem tudtam készülődni, ezért jelenleg az, hogy borzalmasan festek, az enyhe kifejezés volt a kinézetemre utalva. Ma mindenképpen tökéletesen szerettem volna kinézni és kivételesen ez egy olyan este volt, amikor nem csak Chuck miatt, de magam miatt is fontosnak éreztem, hogy minden remekül alakuljon, hiszen tudom, hogy ha valamikor akkor most bebizonyíthatom Mr. Chuck " Tökéletes vagyok " Hemsworth-nak, hogy nem vagyok olyan hárpia, mint azt ő ahogy elképzeli. Kíváncsi vagyok, hogy vajon hány olyan bérelt vagy akár igazi barátnője volt, aki nem csak megemlékezett a születésnapjára, de meglepetés bulit is szervezett, valamint ezen felül még ajándékkal, nem is akármilyennel kedveskedett neki. Majdnem, hogy a szép kis nyakamat merem rátenni, hogy ez még sosem esett meg vele, legalábbis az édesapja szavaiból ezt vettem ki, akitől elkértem az összes olyan személy telefonszámát, akivel az utóbbi években Chuck hajlandó volt egyáltalán szóba állni. Legjobb tudomásom szerint barátai nem nagyok akadtak, komolyan mondom ha ebben a tömegben azt akarnám megmondani, hogy ki a barátja és ki a vadidegen számára nem igazán tudnám megtenni. Na igen, meghívtam még egy - két megbízható ismerőst is, akik egy kis szívesség fejében természetesen örömmel kisegítettek engem ezen a különleges estén, pusztán a régi barátságunkra való tekintettel.
- Hé Jesse! Azt kérlek hozd ide nekem! - állítom meg a mai napon mixer és koktélkeverőként tevékenykedő fiatal srácot, aki széles vigyorral indul el felém. Remélem semmilyen megjegyzést nem akar tenni nekem, mert itt helyben meg fogom fojtani, nekem jelenleg most a kezében lévő üveg vodkára van szükségem, hogy kicsit helyre tegyem az idegrendszerem. Nem is emlékszem, hogy utoljára mikor volt ilyen gyomorgörcsöm, mikor izgultam valamiért ennyire, hogy minden flottul menjen, tessék Chuck-nak még ezt is sikerült előhoznia belőlem, majd később megtapsolom érte, ha egyszer időmilliomos leszek. Ahogy elém lép a srác és szóra nyitná a száját, már jelzem is neki egy apró biccentéssel, hogy erre nincs idő, ezért egy laza mozdulattal kikapom az üveget a kezéből, vállon veregetem, majd tovább sétálok, mint aki jól végezte a dolgát. Kisebb szenvedések árán bontogatni kezdem az üveget, amit többen feszült figyelemmel követnek végig, én pedig mosolyogva nyugtázom mikor végre sikerül kibontani, aztán egy gyors mozdulattal hajtok fel belőle tisztán pár kortyot, végül pedig határozottan az asztalra teszem.
- Oké srácok kapjuk össze magunkat! - kiabálom el magam, majd el kezdem pakolászni a süteményeket, amiket a cukrászdából rendeltem a tortával egyetembe és persze pénzt nem kímélve. Legalább most ő sem mondhatja majd el, hogy az a sok pénzt, amit kifizet nekem, az rossz helyre kerülne, hiszen megtérült az ára, attól tartok talán jobban is mint kellett volna, ugyanis kényszeredetten Gerard elé kellett járulnom, hogy adjon kölcsön nekem egy kisebb... azaz nagyobb összeget, hogy ezt az egész party-t megtudjam szervezni. Természetesen húzta érte a száját és szép kis fejmosást kaptam érte, hogy én mégis mi a frászt képzelek magamról, de miután az ő szavait idézetem, hogy érdekünkben áll, hogy Chuck a mi cégünknél maradjon, bár néhány nem túl kedves szó keretében, de kisegített engem. Miután minden a helyére kerül, hátraszaladok az egyik öltözőbe, amit erre az estére kibéreltem magamnak és minden egyes dolgot idehoztam, hogy össze tudjak készülődni. A hajamat vasalom ki először, miközben helyet foglalok a tükrös asztal előtt, ami egészen olyan hatást kelt, mintha valami filmben lennék, így aztán egy kicsit dívának is érzem magam miatta. Persze Chuck oldalán mindig is olyan voltam, mint egy csillogó gyémánt, akit mutogatni lehet, de néha jó érzés egy kicsit másképp gondolni magamra, nem pedig úgy mint egy tárgyra, aki pénzért bárki megvásárolhat. A hajam elkészülésével, felviszem az ehhez a bulihoz kimondottan jól passzoló most is természetes hatású sminket, ami arcom mindegy egyes részeltét tökéletesen kiemeli. Ezután a mai estére kiválasztott fekete színű ruhámat öltöm magamra, hiszen Chuck elmélete szerint a fekete tökéletesen megfelelő bárhová, nos akkor ma este kivételesen teljesüljön az ő összes kívánsága. Valamiért félek, hogy erre a kijelentésemre még csúnyán rá fogok fázni, de mit is tehetnék mást, mint hogy felhúzom a cipőmet és visszamegyek az időközben már népszámilag is megnőtt tömeghez. Egyenesen a DJ pulthoz sétálok fel, ahol magamhoz veszem a mikrofont és abba kezdek el beszélni a kisebbfajta tömegnek, akik fürkésző tekintettel díjazzák ezen mutatványomat.
- Először is mindenkinek nagyon szépen köszönöm, hogy eljött, miután úgy látom, hogy már csak az ünnepeltre várunk, szeretnék mindenkit úgy egy negyed órás csendre ítélni. Azt hiszem ha minden jól fog elsülni, akkor a telefonhívásom után ennyi kell neki, hogy ideérjen. - teszem le végül a mikrofont, majd lesétálok és a tömegen, valamint a méregető pillantásokon keresztül átvágva lépek ki a teremből egy hosszú folyosóra, ami egyenesen a bejárathoz vezet engem és amelynek végén két biztonsági őr biztosítja a mai zárt körű parti biztonságát.
- Crawford kisasszony! - szólít meg az egyikőjük, mire mosolyogva fordulok feléje, hogy megtudjam miért is állított meg mielőtt kiléptem volna az épületből.
- Tessék TJ? - kérdezem tőle, hiszen jól ismerem a férfit, gyakran találkozom vele különböző bulihelyszíneken és nála jobb embert el sem tudtam volna ma képzelni a feladatra. TJ igazán elrettentő a maga 198 centijével és háromszor akkora termetével, mint mondjuk kedves Hemsworth uraság. Bár Chuck is magas és kidolgozott testfelépítésű, de akkor mindenki elgondolhatja, hogy TJ milyen paraméterekkel rendelkezik.
- Csak meg szerettem volna jegyezni, hogy nagyon csinos ma este és hogy kint fázni fog, ha nem vesz kabátot. - mosolyodik el a maga szigorú módján.
- Köszönöm és semmiség, túléltünk már rosszabbat is! - nevetek, ahogy végül elhagyom az épületet, majd pár lépést arrébb sétálok és mély levegőt véve szellemülök át az éppen akkori szerepembe, azaz a nagy bajban lévő lányéba. Sosem gondolkoztam még el azon, hogy Chuck mit tenne meg értem, illetve ha arról lenne szó, akkor mennyit kockáztatna, de miután azt hiszem, hogy ma nem ment sehová, így talán hajlandó lesz lelépni otthonról. Már csak azért is tudom, mert nincs senki akivel elmehetne, hiszen én minden személyt iderendeltem és bátorkodtam megkérni őket, ha Chuck elhívná őket ünnepelni valahová, akkor valami igazán buta ürüggyel mondják le. Ezért még lehet, hogy a fejemet fogja venni, de bevállalom és sokkal inkább reménykedem abban, hogy valóban meglepődik és örülni fog annak, hogy szerveztem egy bulit neki. Miután kellően sikerült beleélnem magam a szerepembe, a telefonomon már indítom is a kezdeményező hívást az oly sokszor emlegetett személy irányába. Pár percig még várom kell, hiszen fogadni merek, hogy a telefonja most sem tartózkodik a közvetlen közelében, így aztán kitartóan megvárom, amíg hajlandó megmozdulni a csörgésére és felvenni azt. Már éppen káromkodni kezdenék, amikor végre a vonal túlsó végén meghallom, hogy unottan beleszól a telefonba.
- Chuck? Chuck? Te vagy? - szólalok meg remegő hangon, majd teszek néhány bátortalan lépést, hiszen tudom hogy a cipőm kopogása hallatszódni fog majd számára is. - Chuck segíts nekem.. - harapom el a mondat végét, mintha épp a sírásomat próbálnám visszatartani. - Nagy bajban vagyok, senki másra nem számíthatok csak rád. - folytatom, a lélegzetvételeim megszaporázom és zavarttá teszem, ezzel is hitelesítve színészi játékomat. - Kérlek, tudom... - kezdek szipogást imitálni, ami ennél jobban aligha sikerülhetett volna. - Tudom, szülinapod van... és... és.. tudom.. de... - folytatom szaggatottan a mondatot, persze őt nem hagyom megszólalni, mielőtt a legkisebb gyanúja is felmerülhetne a dolognak, hogy én hazudok, mert ha kérdezősködni kezdene, akkor bizonyára lebuknék. - Kérlek, Chuck.. nekem nincsen senkim, rajtad kívül. - kontrázok rá egy ilyen mondattal, ami igazán remélem, hogy megérint benne valamit, mert ha nem, akkor nagyon nagy bajban vagyok. Teszek ismételten pár bizonytalan lépést, majd úgy teszek, mint aki szaladni kezd. Gyorsan elhadarom neki a címet, hogy hol fog megtalálni és mint akinek már nincs ideje, hogy tovább beszéljen egyszerűen megszakítom a telefonhívást. Lassan visszasétálok a bejárat felé és merem remélni, hogy Chuck Hemsworth-nak jelentek annyit, hogy nagyjából most azonnal autóba üljön és " megmentsen a bajból. "

Meglepetten pislogtam a kijelzőre, amelyről egy csinos nő mosolygott vissza rám, Arielle. Erre aztán tényleg nem számítottam, hiszen ha jól emlékszem külön felhívta rá a figyelmem, hogy ebben a néhány napban valahogy legyek képes mellőzni, mert valami fontos halaszthatatlan dolga van, ami nem várhat. Én megtettem, hogy kibírtam, kimagyaráztam mindenki előtt, hogy a barátnőm miért is nem jelent meg velem... Őszintén, neki valószínűleg sosem vallanám be, de rettenetesen unalmas eseményeket tudhatok magam mögött, ha nem tudnám, hogy ez valósággal kizárt, azt gondolnám, hogy nagyon is hiányzott a kis hiszti királynőm, akivel mindig mindenhonnan elkésünk, esetleg jól összeveszünk, hogy később egymást hibáztathassunk mindenért. Komolyan, most nincs aki feldobja a napomat, de nem akartam keresni, elvégre tényleg nem várhatom el tőle, hogy mindent félredobjon egy telefonhívásra, még akkor sem, ha ezt szeretném...
- Engem hívtál... - Így eléggé valószínű, hogy igen... De azért bízom benne, hogy ez az enyhe tőlem már-már elvárható, védjegyemmé vált cinizmus ezúttal nem jutott át a vonal túlsó végére. Fogalmam sincs minek köszönhetem, hogy felkeresett, de ebből is kitűnik, hogy ma szülinapom van, valamint hogy érhetnek még meglepetések, illetve hogy valaminek még történnie kell... Magam sem hiszem el, hogy az idézőjeles együtt töltött idő alatt ennyire kitudtam volna ismerni, hiszen azért nem erőltettem meg túlságosan magam, ez tagadhatatlan, valami mégsem tetszik a hangjában.
- Arielle, mi a baj? - Próbáltam, legalábbis szerettem volna valamivel többet megtudni tőle, mert elképzelésem sincs miféle bajban lehet, hiszen nekem eddig semmiféle problémáról sem tett említést, hogy valóban gondban lenne, mert az biztos, hogy a kapcsolatunk ellenére is minden tőlem telhetőt megtettem volna, még ha csak az álbarátnőm is, mert fizetek érte... Mégis azt el kell ismernem, hogy bizonyos szinten fontossá vált számomra.
- Arielle, Arielle...! - A vonal megszakadt... A rohadt életbe!
- Anton, álljon elő a kocsival, most! Mozogjon, mintha élne... - Időközben már lendült is a kocsikulcsom a portásunk felé, aki abban a pillanatban el is tűnt. Sosem volt erősségem a türelem, de most ha tíz perce állna a kocsim a bejáratnál az is késő volna. A másodperc töredéke alatt kaptam össze magam, kivételesen a slussz kulcsomat sem kellett egy óráig vadásznom, amit rám jellemzően mindig csak ledobok valahová, ugyanez vonatkozik a többi viszonylag fontos dolgaimra is, amit a későbbiek folyamán finoman szitkozódva keresek.
- Ha kérdezik elmentem, ne várjanak rám, fogalmam sincs mikor jövök. - Mondtam, miközben szálltam be a kocsiba. Még gyorsan megnéztem, hogy nem hagytam-e odafent a mobilom, mert csak egy átkozott címem van, plusz esetleg, ha Arielle megint hívna, jól jönne...
- Crawford kisasszony jól van?
- Nagyon remélem! - Bekötöttem magam, begyújtottam a kocsit, majd nem kimondottan a sebességkorlátozásnak megfelelően tapostam a gázpedálra. Az egyik kezem a kormányon, a másikkal pedig kihalásztam a telefonomat és Ariellet próbáltam elérni újra és újra meg újra, eredménytelenül. A készüléket félredobtam, de szinte minden perceb arra fordultam, de semmi... Remek! Egy éles fülsértő kanyart bevetve fordultam be az említett utcába, majd leparkoltam. Kiszálltam azonnal megpillantva Ariellet... Nos hát, annyi alkoholt még egész biztosan nem fogyasztottam a mai nap folyamán, hogy képzelődjek, de nekem eléggé sértetlennek tűnik.
- Várnék némi magyarázatra... Elárulnád miből állna azaz oltári nagy baj, amiben csakis rám számíthatsz? Minden elképzelhető figyelmem a tiéd... - Körbefont karral álltam meg előtte egy egészen kicsit ingerülten. bizonyára valami elképesztően jó indokot fog felhozni a mentségére, amiért keresztül rángatott a városon.

Miután hősiesen elvégeztem a feladatomat és tökéletes színjátékkal előadtam Chuck-nak, hogy hatalmas nagy bajban vagyok, nem kellett mindössze mást tennem, mint arra várnom, hogy megérkezzen a helyszínre. Ajánlom, hogy a saját érdekében elhiggye, amiket itt összehordtam és ez arra késztesse, hogy autóba üljön és most azonnal idejöjjön, mert különben egy nagyon hosszú időmbe telt és rengeteg szervezéssel töltött bulit hagy ki, ami sem neki, sem nekem nem volna túl jó. És különben is, ki a fene fogja akkor megenni a tortát, meginni a pezsgőt, amit külön erre az alkalomra vettem neki és amit a nevével ellátott díszdobozba tetettem. Azt hiszem mától kezdve igazán senki nem mondhatja nekem azt, hogy nem teszek meg mindent őérte, ami pedig azt vetíti előre, hogy igenis kiérdemlem azt a pénzt, amit kifizet nekem, noha megérezni nagyjából soha nem fogom, miután amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan távozik is tőlem, egyenesen Gerard zsebébe csusszanva. Na mindegy, felesleges ezen elmélkednem és nem is kívánok több időt eltölteni vele, ezért lassan indulok vissza a bejárat elé, majd a fal mellett megtámaszkodva várakozom, hogy Chuck megérkezzen. Nem is emlékszem rá, hogy én mikor ünnepeltem utoljára születésnapot, talán még valamikor akkor, amikor a szüleim még éltek és én még kislány voltam. Nagyon szerettem őket, mindig volt nekem is tortám, színes lufik és apró ajándékok, amiket a mai napig őrizgetek. Aztán kerültem Gerard-hoz, akinek elmélete szerint a születésnapok nem lényegesek, ugyanolyan nap, mint a többi és mindig elmondta, hogy még véletlenül se hozzam ezt fel esetleg kifogásként arra, hogy nem akarok dolgozni. Csak egyetlen egy napot kértem az évben, mindösszesen egyet, hogy ne kelljen munkával törődnöm, hogy levehessem az álarcom, hogy végre én is önfeledten, szabadon tudjak élni, ha csak rövid ideig is, de álarc nélkül létezni. Milyen remek is lenne, ha megtehetném, de nem tehetem meg, így inkább olyan dolgokkal foglalkozom, amik még a munkám során is boldoggá tesznek, mint például ennek a születésnapi bulinak a megszervezése. Ha nekem már nem lehet, akkor legyen másnak és nem csinálom ezt sem kevesebb gőzzel, mintha éppen a saját érdekemről volna szó. Néha legszívesebben toporzékolni szeretnék vagy sikítozni, hogy nem bírom tovább, de tudom, hogy nem tehetem meg és ezért egyszerűen csak megrázom magam és emelt fővel megyek tovább, nos azt hiszem az igazság poklában én vagyok az, aki a legszélesebb mosollyal hazudik. Ha lenne valaki, akinek elmondhatnám ezeket talán könnyebb is lenne, de ki is lehetne ez a személy? Gerard? Ki van csukva, ő tehet arról, hogy ilyen helyzetben vagyunk. A lányok közül valaki az ügynökségnél? Nos az egyik fele gyűlöl engem, mert mindig engem bíznak meg az általuk, csak " legjobbnak " nevezett munkákkal, mint amilyen Chuck ügye is jelen esetben. Hetekig kellett eltűrnöm a gúnyos szavakat, amiket irigységből és féltékenységből intéztek felém mindezt egyetlen személy nevének hallatán: Charles Hemsworth. A lányok másik felével pedig nem is érdemes beszélni, mert annyira pletykásak, hogy valószínűleg a sajtóban előbb lenne címlapsztori abból, amit mondtam, minthogy kiejtettem a számon. Akkor tehát ki maradt meg? Chuck? Ő biztosan két mondatban elintézné ezt az egészet, hiszen azon kívül, hogy én vagyok a " barátnője " egyáltalán nem érdeklem, de ha jobban belegondolok és tényleg bajban lettem volna, talán, akkor is csak őt tudtam volna hívni.
Gondolataimból egy éles fékcsikorgás rángat ki és ahogy meglegyint a hűvös szellő egy pillanatra összerezzenek, végül pedig egy hangos kocsiajtó csapódása rángat vissza a valóságba. Chuck mint mindig, most is tökéletesen fest, de a pillantása, ahogy találkozik az enyémmel, szinte lángba borul és majd legyilkol vele. Ha lehetne tekintettel ölni, azt hiszem most kellene hívni a temetkezési vállalkozót, hogy mérjen ki nekem egy parcellát, ahová el fognak temetni, mert a velem szemben időközben megálló személy, egy pillanat töredéke alatt gyilkolt le. Látom rajta, hogy egészen ideges, de tudtam, hogy így lesz, viszont ezt az aprócskának nem nevezhető dolgot én bevállaltam, annak érdekében, hogy ma este mindenképp eljöjjön.
- Figyelj, látom rajtad, hogy eléggé ideges vagy. - kezdek a mondatomba, ahogy keresztbe teszi a kezét, én pedig egy mosollyal az arcomon közelebb lépek hozzá. Tudom, hogy oltári dühös, de kíváncsi vagyok már az arcára, hogy mit fog szólni, ha megtudja miért kellett valójában idejönnie. - Megjegyezném tökéletesen festesz. De nem ezért hívtalak ide, mint azt szerintem te is nagyon jól sejted. Emlékszel, mondtam neked, hogy van egy elhalaszthatatlan dolgom, ami miatt most néhány napig nélkülöznöd kell. Mondhatjuk úgy, hogy már mindent megtettem érte, így aztán bátorkodtam arra, hogy esetleg eltöltsük ezt az estét együtt úgy, hogy most én választok programot és nem te. - tettem a kezem a kezeire és szét választottam őket egymástól, amely eléggé bizalmas mozdulat volt. - És még mielőtt ellenkeznél nemleges választ nem is fogadok el. - fűztem hozzá gyorsan, majd megfogtam a kezét és megpróbáltam magam után húzni, de ez bele telt egy kis időbe, mert nem igazán akart megmozdulni. - Chuck, ugyan már, gyere! - néztem rá, mire hajlandó volt végre elindulni, komolyan nem tudom, hogy miért kell ezt csinálnia, bár biztos idegesíti, hogy ez egyszer nem ő mondja meg, hogy mi hogy legyen, de örüljön neki, innen legalább nem késtünk el. A bejáratnál totál sötétség fogad minket, az egyedüli pislákoló fény az a benti teremből mutatkozik kifelé.
- TJ kérlek, csak azt tegyétek, amit megbeszéltünk. - fordulok a biztonsági őr felé, aki társával együtt illedelmesen köszön Chuck-nak is, de most nincs idő az ismerkedésre, ezért tovább vonszolom Chuck-ot a nem túl hosszú folyosón, amelyben leginkább csak tapogatózunk, mert tényleg nagyon nagy a sötétség. Még az a szerencse, hogy rengeteget jártam itt már máskor is, ezáltal pedig vakon is eltalálok ezekben a helységekben. Mikor végre a teremhez érünk egy pillanatra megállok, hogy előre engedjem, mégis csak úgy illik, ha az ünnepelt lép be először.
- Menj csak előre, én majd megyek utánad. Tudod az elhalaszthatatlan dolgom valójában Te voltál, mivel csak azt akartam mondani... - itt elhallgatok, mert ahogy belép a terembe a villanyok felvillannak és egy hatalmas embertömeg üdvözli őt egy együttes " Meglepetés " kiáltással, én pedig óvatosan mellélépek és rápillantok. - Boldog születésnapot, Chuck! - mosolyodom el és erősen remélem, hogy a dühe elszáll, hiszen majd a barátok és az ünneplés talán képes lesz vele elfeledtetni.

- Eléggé ideges? Igen, eléggé jól látod, de azért hallgatlak. - Bámulatos észrevételei tudnak lenni. valóban eléggé ideges vagyok, dr most valahogy még inkább mióta kiszálltam az autóból. Annak természetesen örülök, hogy sértetlen, leszámítva, hogy mint egy őrült vezettem keresztül a városon, hogy közel sem kellett tizenöt perc, hogy ideérjek, mint általában. Azt hiszem ma levittem ezt a számjegyet, legalább tízre. De nem számít. Ez sem érdekel. Mindketten itt vagyunk. Gondolom ezt akarta, méghozzá valami oknál fogva nagyon... Én pedig erre az indokra lennék most felettébb kíváncsi, amitől fogva eléggé ideges vagyok. Fogalmam sincs, hogy az "együtt töltött" idő alatt hány alkalommal hazudhatott a szemebe, de mégis ez fáj most a legjobban, nem csak az önérzetemnek, amiért sikerült átvernie, hiszen semmi okom sem volt arra, hogy ne higgyek neki.
- Na és nem gondolod, hogy ezt sokkal egyszerűbben is elővezethette volna? Mondjuk, hogy egyszerűen, nem hisztérikusan megkérsz rá? - Tényleg ennyire elképzelhetetlennek tartja, hogy esetleg belementem volna abba, hogy egyszer úgy alakuljanak a dolgok, ahogy szeretné? Tényleg ennyire kijátszható lennék? Nem, csak megbíztam benne...
- Én aggódtam értem... És igen, dühös vagyok rád. - A pillanatnyi felállás szerint teljes joggal, minden okom megvan arra, hogy dühös legyek rá. De jellemzően a valódi kérdésemre a válasz, megint csak várat magára. Remek.
Mély levegő... Fő a nyugalom és a higgadtság. Ehhez a nőhöz kell is, méghozzá nem kevés. Erőt vettem magamon, hogy kövessem, bárhová is megyünk, most már teljesen mindegy, legyen ahogy akarja, a továbbiakat pedig meglátjuk, mert ezt biztosan nem fogom elfelejteni egyhamar, valamint arra is mérget vehet, hogy ezért még egyszer végigfog hallgatni akár akarja, akár tetszeni fog neki a mondanivalóm, akár nem. De eljöttem, most pedig már nagyon érdekelne, hogy miért volt erre annyira szükség, valamint hogy ebben az esetben miért i kellett nélkülöznöm néhány napig, mi volt a rendkívül fontos elhalaszthatatlan dolga, ami nem várhatott?
- Arielle, mire készülsz? - Tudom, teljesen feleslegesen strapálom magam kérdésekkel, de még mindig jobb, mintha szótlanul követném. Nagyszerű... Az orromig sem látok, de kövessem... Szerencsére voltam már itt, így mondhatni nagyjából ismerem a járást, de azért mégsem minden lépcsőfokot, vagyis mégsem annyira, csak amennyire most elegendő...
Értetlenül léptem előre, majd haladtam tovább, amolyan most már minden mindegy, csak érjünk már oda, bárhol is legyen az az ott... Értetlenül pillantottam hátra vissza rá, de a következő pillanatban már a felvillanó fényekre kaptam fel a tekintetem, valamint egy hatalmas vendégsereggel találtam szembe magam. Mi a...?
A leghalványabb elképzelésem sem volt arról, hogy erre mégis mit mondhatnék neki, mert egy sima köszönöm erre nyilvánvalóan nem elég, de úgy vélem, hogy legelőször is a szervezőnek illik megköszönni a fáradtságos munkát és erőfeszítést, amit beleölt abba, hogy nekem születésnapi meglepetés bilit csináljon... Így lassan Arielle felé fordultam,tekintetemből lassan elszállt a méreg, sőt még halványan el is mosolyogtam - azt hiszem a későbbiek folyamán fel is képelt volna, ha még most sem lettem volna hajlandó mosolyogni, még egy kicsit sem - majd megcsókoltam az édes barátnőmet. - Köszönöm Arielle.

Büszkén néztem végig a tömegen, akiket sikerült meghívnom Chuck bulijára és széles mosollyal, valamint csillogó tekintettel nyugtáztam, hogy a meglepetés a lehető legjobban sikerült számára, valamint ha az előbb nem képzelődtem, akkor még el is mosolyodott. Nem úgy mint általában, hiszen látszott, hogy ez nem az a megjátszott mosoly, nem az az erőltetett, hanem tényleg őszinte. Mások talán nem tudták volna a kettőt megkülönböztetni egymástól, én azonban mivel már jó ideje Chuck " barátnője " voltam, ennyire azért sikerült kiismernem. Mondhatnám, hogy sok minden mást is sikerült róla megtudnom, de azt hiszem ennek felsorolására ha egy egész napot szánnék, akkor sem volna elég, innen pedig bárki egészen nyugodtan leszűrheti, hogy tökéletesen tudom alakítani szerepem, mivel ismerem őt és tudom mit vár el tőlem. Már éppen szóra nyitottam volna a számat, amikor közelebb hajol, majd megcsókol, én pedig az arcára csúsztatva a keze viszonozom azt, hiszen ennek a tömegnek látnia kell azt a szerelmes nőt, akit mindig alakítok, ezek után elhajolva tőle ismételten a szerepembe bújva kezdek bele a mondatomba.
- Ne haragudj, de az igazat még sem mondhattam el, hiszen akkor hová lett volna a meglepetés? - mosolyodom el, ahogy rápillantok, persze jobb ha nem folytatom a mondatot, hiszen az mindenkinek feltűnő volna. Jól tudom ugyanis, hogyha egyszerűen megkértem volna, hogy jöjjön el velem valahová, akkor nem tette volna meg, hiszen én azon kívül, hogy az álbarátnője vagyok, nem jelentek neki semmit, innentől kezdve pedig kizárhatom azt a tényt, hogy együtt iszogassunk valamelyik szórakozó helyen a születésnapját ünnepelve. Nagyon jól tudom, hogy ezerszer inkább ünnepel a barátaival, azokkal akikkel az elmúlt időszakban még hajlandó volt tartani a kapcsolatot, pontosan ezért is volt jó ötlet, hogy mindenkit egy helyre zártam össze, így végül is megkaphatta azt, amit szeretett volna. - Egyébként pedig szóra sem érdemes, az én drága szerelmemért bármit! - folytatom színészi vénáimat erősítve, majd a tekintetemet a körülöttünk lévő személyekre helyezem és látom rajtuk, hogy ők is már legalább annyira vártak Chuck-ra, mint ahogy én is, csak épp különböző okok miatt. - Nos azt hiszem, hogy én egy kicsit átadlak a tömegnek, hadd tudjanak gratulálni, addig hozok valamit inni. Mit szeretnél? - teszem fel a kérdést a lehető legkedvesebben, ugyanis megfogadtam, hogy a mai este róla fog szólni és minden az ő kénye kedve szerint történik majd, nem fogok kötekedni vagy beleszólni a dolgokba, bár akárhányszor is elgondolkozom ezen, erősen érzem, hogy ő ezt valójában élvezi. Tagadhatatlan ugyanis, hogy az egyébként szürke hétköznapjaiba én képes vagyok színt vinni és fogadni merek, ha most nincs ez a buli, akkor képes lett volna a születésnapját is otthon, teljesen egyedül eltölteni. Innentől kezdve pedig azt hiszem igazán megillet a dicséret, ha nem nézne ki ostobán talán még vállba is veregetném magamat. A gondolataimból azonban a telefonom hangos csörgése szakít ki és amikor meglátom a kijelzőn a nevet, szintén széles mosoly kerül az arcomra.
- Mindjárt jövök, ezt el kell intézem. - lépek picit közelebb Chuck-hoz, ahogy odasuttogom neki, majd a kezem a vállára teszem és egyenesen a szemeibe bámulok. - Ígérem sietek, nem kell sokáig hiányolnod. - lépek hátrébb, ezt a telefont ugyanis valóban el kell intéznem, különben tényleg oda lesz a meglepetés. - Ne hagyjátok, hogy elszaladjon. - nézek a többiekre, majd egy laza mozdulattal pördülök meg saját testtengelyem körül és kecses léptekkel a tömegen átvágva magam, fogadom az említett  telefonhívást.

- Még mindig el kell magyaráznom miért nem akarom, hogy másik nő legyen helyetted? - Ez kissé félreérthetőbbre sikeredett, mint szerettem volna. De akkor is elképesztő, hogy meglepetés születésnapi partit szervezett nekem, pedig csak a nyilvánosság előtt a barátnőm, egyébként pedig nem mindig jövünk ki valami jól, vagyis rendszerint kiborít és le sem tagadhatja, hogy ezt élvezi. Na szóval, mindketten tudjuk, hogy ez voltaképpen pénz és üzlet, hiszen fizetek azért, hogy ilyen tökéletes legyen, hogy pontosan olyan nő legyen, amilyennek akarom, hogy azt tegye, amit akarok, ami nagy ritkán jön össze és általában az ideg összeroppanás kerülget a folyamatos késéseink miatt, de egyébként mindig van egy olyan pillanatban, amikor ránézek és úgy érzem megéri a sok felesleges idegtépés, mert gyönyörű és még mindig nem csapta ki a hisztit, hogy nem akar tovább mellettem lenni, szóval valamit mégis csak jól csinálunk.
- Te kis hazudós. - "Az én drága szerelmemért bármit?" Na persze... A meglepetés eddig minden szempontból sikeres, vagyis az lenne a legkevesebb, ha ma este megpróbálnék nem morogni többet, csak mosolyogni valamiképp, még mielőtt Arielle képen töröl. Kétségtelenül volt munkája ebben, hiszen minden olyan ízléses és időigényes lehetett, pont mint amikor készülődik, csak ezt most tényleg miattam csinálta, nem pedig azért, hogy bosszantson.
- Rád bízom. Te vagy a szervező. - Így ma este bármire készül kénytelen leszek megbízni benne. Végül is valahogy ide is behúzott. Nem mintha lett volna más választásom, ha már eljöttem eddig. Érdekelt tulajdonképpen miért, de így megbocsájtható bűn a kis hazugsága. Viszont legközelebb füllenthetne apróbbat is, mondjuk hogy szedjem le a kiscicáját a faágról, mert neki tériszonya van és fél, hogy leesik... Na jó, erre az indokra biztosan nem ugranék rögtön, de azért neki is megvannak a módszerei, női praktikái arra hogyan vegyen rá arra, amit nem akarok.
- Ajánlom is, mert csak miattad vagyok itt. El ne tűnj nekem... - Tényleg csak miatta vagyok itt, ha úgy vesszük, hiszen neki köszönhető ez az egész és van egy olyan érzésem, hogy még nincs vége. Arielle megint kitesz magáért, mint mindig.
Ezután következett az a rész, amiben nem vagyok túlságosan jó. A gratulációk, a bájolgás, a csóközön, stb. Tényleg nagyon aljas vagyok, amiért ezt mindig Arielle-re hagyom, de neki sokkal jobban megy és véleményem szerint sokkal jobban is áll. Amint reményeim szerint megvolt mindenki, a barátnőm viszont még sehol, én pedig kiszáradtam elindultam megkeresni. Ezt mégsem teheti velem... Utálom ezt. Nagyon jól tudja.
- Ments meg. - Miután megtaláltam lassan a háta mögé sétáltam és finoman átöleltem. Viszont nagyon is komolyan gondoltam. Van a képemen legalább már ötvenféle rúzsnyom?

Többször is hátra kellett néznem, hogy nem jön-e senki utánam, mivel a kijelzőn nem kevesebb személynek a neve villogott, mint Brian, aki kicsit sem a srác a szomszédból, ő ugyanis egyenesen az ACDC fronténekese, azaz Brian Johnson. Chuck ugyanis szereti az együttest, egy alkalommal mikor nála jártam " véletlenül " a kezembe akadt néhány lemez és megnéztem őket, valamint a lejátszóban is pont a banda egyik száma szólt halkan, szóval csak innen feltételezem, hogy szereti az együttest, amivel nem mellesleg én is szimpatizálok. Mármint nem nagyon, mert a zenehallgatásra nem igazán jut időm akkor, mikor a nap huszonnégy órájából huszonhatot Chuck mellett kell lennem, de hát végül is ez a feladatom, szóval nem panaszkodom. Chuck egyébként is sokkal szimpatikusabb, mint a többi egyén, akiknek eddig életem során el kellett játszanom életük szerelmét, de persze azért neki is akadnak olyan pillanatai, amikor elviselhetetlen, olyankor szívesen leütném valamivel, hogy aludjon egy kicsit és ha felkelt, minden ugyanúgy folytatódna, mint előtte. Na igen, ő már csak ilyen, mint egy megzabolázatlan ló, akit még be kell törni, de nekem azt hiszem sikerült megtalálnom a használati utasítást hozzá, hiszen egészen jól működik a kapcsolatunk. Tehát mindent figyelembe véve, szerettem volna olyan ajándékot adni neki, ami különleges, életre szóló és még biztosan nincsen neki, ezért is volt nagyon nehéz dolgom, hiszen mit lehetne adni egy olyan pasinak, akinek mindene meg van, dúskál a pénzben és semmire nincs szüksége. Az ilyen általános dolgok, mint a karóra vagy a díszes nyakkendőtű már első körben kiestek, szóval nem kis fejtörést okozott nekem az ajándék kivitelezése. Ekkor jutott eszembe, hogy van egy nagyon jó ismerősöm, aki amatőr rockzenészként tevékenykedik és akinek még hajdanán szintén a barátnőjét kellett játszanom és mivel volt egy rendezetlen ügyünk, esélyt adtam számára, hogy megadja nekem a tartozását. Leo ugyanis ismeri az amerikai rockbandákat, köztük az ACDC-t is és nem hiszem, hogy sokáig tartott számára, míg elintézte nekem, hogy Brian ma este idejöjjön, bár legjobb tudomásom szerint, amúgy is itt lett volna dolga, persze lehetséges, hogy ez csak egy kifogás volt, amit nekem adott elő, mikor találkoztam vele, hogy egyeztessük a dolgokat. Kedves pasasnak tűnt, bár mikor először megláttam kicsit meglepődtem, ennyi idősen is még erejének teljében lévő, folyton fekete cuccokat viselő férfiról beszélünk, aki az arcának egyszerű vonásaival nem kelt túl nagy feltűnést, de amint megszólal rekedtes hangján, máris ezren rohamozzák meg, hiszen ezt a hangszínt mindenki felismeri.  - Szia! Sejtettem, hogy azért hívsz, mert már itt vagy, de máris kimegyek érted és nem gond, hogy késtél. Sietek. - fogadom és zárom le végül a telefonhívást, majd elindulok hátrafelé, amikor is rájövök, hogy a hátsó ajtó totálisan zárva van, így vissza kell mennem a szertárhoz, hogy elhozzam a kulcsot, amivel beengedem majd az énekest. Persze, ha a szertárban nem ötmillió kulcs lett volna, annak én örültem volna a legjobban, de hát miért is menne valami gördülékenyen, percekig csak válogattam a különböző formájú és meretű kulcsok között, míg végre megtaláltam a megfelelőt, azonban mielőtt tovább indulhattam volna éreztem, hogy valaki hátulról lágyan átkarol és a fülembe duruzsol, a teret pedig Chuck markáns illata töltötte be. Tudtam, hogy nélkülem egy percet sem bír ki.
- Ennyire hiányoztam? - mosolyodok el, ahogy a kezem az övére teszem és óvatosan végigsimítok rajta, míg a fejem egy picit felé fordítom, hogy lássa, mégiscsak neki beszélek. - Mire mennél te nélkülem?! - incselkedem, tudom, hogy most nem fog érte morogni vagy ha mégis, akkor hamar elszáll majd a dühe. - Figyelj csak, arra gondoltam.. - játszadozom az ujjammal a kezén, majd végül óvatosan megfordulok vele szembe és a nyakába karolok. - Hogy én most átadnám az ajándékot, így mindenkitől távol, hogy élvezhesd, de akkor nem állhatunk itt, szóval gyere. - bújok ki a kezei közül játékosan, majd a hátsó kijárat felé húzom a karjánál fogva és végül kinyitom az ajtót, hogy ki tudjunk menni. Mikor kilépünk az ajtón, megcsap a hűvös levegő és ismét kiráz a hideg, de felismerve az autót lépkedni kezdek felé, a jármű motorja még jár, de amint lépek felé rögtön le is áll. - Chuck, gyere már! - fordulok vissza, hogy ne ácsorogjon ott, de hát gondolom most azon gondolkozik, hogy mi folyik itt, szóval ismét megragadom a kezét, hogy magammal húzzam, amíg Brian kiszáll az autóból és megáll mellette. Most sem hazudtolta meg önmagát egy fekete pólót visel, fekete kabáttal és egy sötét színű farmert, amikor meglát minket laza mozdulatokkal indul felénk.
- Brian! Örülök, hogy el tudtál jönni! Ő itt Chuck, akiről meséltem neked. Chuck, gondolom nem kell neked bemutatnom Brian-t, igaz? - mosolygok rá, remélem, hogy a döbbenettől képes lesz megszólalni.

- Mire mennék nélküle? Sóhajtottam fel a kérdés hallatán. egy biztos, mégpedig hogy alacsonyabb lenne a vérnyomásom, mert nem húzna el folyton. De igen, akár az is elképzelhető, hogy tudna hiányozni, hiszen akárhogy is nézzük többet vagyunk együtt, mint egymás nélkül. A hiánya pedig biztosan feltűnne abból kifolyólag is, hogy túlságosan nagy lenne a csend, nem hisztizne, nem cukkolna, nekem nem lenne okom morogni és bosszankodni... Szóval, van hogy bárki nyugodt szívvel kijelentheti, hogy mi tényleg egy pár vagyunk. Sőt, szerintem a párkapcsolatban lévők sem vitatkoznak annyit, mint mi. De a valóság nem ez... Mert azt senki még csak nem is feltételezné, hogy mindez csak egy jól alakított színjáték, amihez felkértem őt, hogy legyen benne a barátnőm. Néha kétségtelenül túl jól csináljunk és jók vagyunk ebben. Engem mentesít attól, hogy minden hónapban más-más nő akadjon a nyakamba a "Charles Hemsworth barátnője" címért. Nekem pedig ezt csak élveznem kellene, nemde? Én viszont rettenetesen unom őket. annyira, hogy egy újabbat képtelen lennék elviselni. Inkább úgy könyörögnék Arielle-nek, hogy ne hagyjon el, mintha tényleg erről lenne szó. De persze így is bármikor megteheti, hogy úgymond felmond nálam. Őszintén... Egy kicsit meglepő, hogy még mindig milyen jól bírja mellettem. A legtöbbet már valószínűleg túl lennének azon, hogy a képembe vágják, hogy milyen elviselhetetlen kretén vagyok. Éppen emiatt kizárt, hogy csak úgy engedjen elmenni, még ha fontolgatná is.
- Elkényeztetsz. - Egyáltalán nem számítottam egy meglepetés szülinapi partira, most pedig kiderül, hogy a valódi ajándékomat még tartogatja. Fogalmam sincs melyik üresfejű libának jutott volna el a tudatáig, hogy meglepetés partit adjon nekem, de megkockáztatom, hogy egynek sem. Pedig ők tényleg a barátnőim voltak, még ha nem is kellett évfordulót ünnepelnünk. De ezt valahogy nem tudom bánni. Így legalább mindenki tudja, hogy nekem senki sem elég jó. Talán eért is méregetik Arielle-t olyan kimérten és irigy tekintettel. Arielle-ben mi az a plusz? Fogalmam sincs. Senki sem képes úgy felidegesíteni, hogy a vakolatot is lekaparnám... Nekem alaptermészetemtől fogva semmi sem tetszik, de úgy tűnik mégis csak akad egy kivétel, aki elég jónak tud bizonyulni. Ehhez viszont nem hiszem, hogy különösebb erőfeszítésekre lenne szüksége. Még egy ilyen nő nincs. Az kizárt.
- hiányzott már... - Erről beszélek... Ő mindig ilyen. De eddig még valahogy sosem akartam különösebb hajlandóságot mutatni arra, hogy valamihez vagy valakihez alkalmazkodjam. De ha egy nap úgy múlna el, hogy aznap semmi okból sem pikkeltünk egymásra, hanem minden simán és gördülékenyen ment... Hiányérzetem volna, hogy valami nem a megszokott módon zajlott le. De van egy olyan érzésem, hogy ettől nem kell tartanom, csak lassan tőle. Savanyúan elhúztam a szám, mikor kibújt a karjaim közül, de mivel megint csak nem volt választásom követtem. De arra már sem mertem térni, hogy ez úttal mire készül... Gondolom rövidesen mindenképp megfogom tudni, elvégre én volnék az ünnepelt.
- Arielle, őrült vagy. Te meghívtad...? - Brian Johnson, Brian Johnson. Tényleg nem kell bemutatni, de mégis honnan a fenéből gondolta? Oké, így már sokkal elfogadhatóbb, hogy nagyon elfoglalt volt. Így inkább valami olyasmit kellett volna mondanom az őrült helyett, hogy elképesztő, de pillanatnyilag kész siker, hogy egyáltalán megtudtam szólalni a döbbenettől.
- Én is köszönöm, hogy eljöttél... huszonhét év alatt kaptam ezt-azt, de még eddig senkinek sem jutott eszébe Brian Johnson és igazából fogalmam sincs honnan az elgondolás... De ha előre szóltál volna egy egészen más szerelésben jövök, ami öt éve nem volt rajtam. - Abban az esetben ing helyett, egy AC/DC póló lenne rajtam, élére vasalt nadrág helyett valószínűleg szaggatott farmer szögecses övvel és minden, amit a szekrényemben találtam volna ebből a korszakomból, amit ma este ezek szerint felfogunk eleveníteni. Egy nem minden napi érzés volt lekezelni Brian Johnsonnal... Szóval igen, ez egy emlékezetes szülinap fog maradni mindenképp, a buli pedig csak most kezdődik, hogy a sztárvendégünk is megérkezett.
- Akkor menjünk be... Ideje lenne felrázni őket egy kis Rock 'n' Rollal. - Egyik kezemmel átkaroltam Arielle-t a vállánál, közelebb húztam és egy nagy puszit nyomtam az arcára, a másikkal pedig intettem, hogy akkor akár indulhatunk is be vissza, hogy ténylegesen felrázzunk mindenkit. Olyan buli nincsen, ahol jelen van Brian Johnson és nem üvölti mindenki az I'm on the highway to hell-t vagy a Rock' n Roll Train-t.

Ha valaki mondjuk úgy egy hónappal ezelőtt azt mondja nekem, hogy én Charles Hemsworth-nak szülinapi bulit fogok szervezni és mindenféle dolgot bevetek azért, hogy ez még jól is süljön el, valamint olyan dolgokra vetemedek, hogy magát az ACDC énekesét, Brian Johnson-t adom neki ajándékba, na ha valaki ezt állította volna, tutira nem hiszem el neki és még az lehet, hogy arcon nevetem egy " ugyan már " megszólalással. Azonban egyik este, mikor nem kellett mennünk sehová mennünk, otthon feküdtem az ágyamon és nagy egyedüllétemben eszembe jutott őfelsége és az, hogy valószínűleg ő sem csinálhat most egyebet, mint hogy egyedül fekszik vagy éppen a laptopját nyomogatja, de azt is csak azért, mert rettenetesen unatkozik. Valóban úgy látom, hogy Chuck a legmagányosabb ember, akit csak ismerek, pedig rengeteg ember veszi körbe és valami oknál fogva még sem nyit feléjük, pedig biztos vagyok benne, hogy régen ő sem ilyen volt, csak talán történt valami, ami miatt ilyenné vált. Igazából sosem firtattam nagyon a kérdést, hiszen nem tartozik rám, mert én csupán a bérelt barátnője vagyok, de ha észrevenné ma már én vagyok az egyetlen ember, akivel szinte állandó napi kapcsolatban áll és bár nem szeretem ezt bevallani, de én kedvelem Chuck-ot, csak ne morogna folyton. De most talán úgy láttam, hogy az összes reakciója őszinte volt, a meglepettsége, a mosolya, a gesztusai és a mondatai is, talán képes lesz egy napon ezt a rideg stílust levetkőzni és lehet lesz egy igazi barátnője is, akinek majd megkéri a kezét, összeházasodnak és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Bár ezért a sok fáradozásért minimum annyit elvárnék, hogy meghívást kapjak az esküvőre, de valószínűleg még onnan is elkésnék, szóval nem hinném, hogy ezt megtenné nekem, pedig a hatásos belépő érdekében, illetve a régi szép időkre való tekintettel, talán még egy kis szándékosság is volna bennem. A gondolataim megint csak messzire kalandoznak és az rángat vissza a valóságba, amikor Chuck átölel és egy puszit ad a homlokomra, én pedig akaratlanul is elmosolyodom, majd javaslatára reagálva elindulunk befelé.   - Menjetek csak előre. - nézek rájuk, miután beléptünk és én még az ajtó zárolgatásával bajlódom, majd sietős léptekkel az öltözőbe felé megyek, ahová belépve megigazítom a sminkem, végül pedig visszaviszem a szertárba a kulcsokat és elindulok a közkedvelt páros után. Nem tudom ma este ki a nagyobb ünnepelt, csak azt tudom, hogy mindenkinek valami olyasmit sikerült nyújtani, amire egyrészt nem számítottak, másrészt pedig nem vehetnének mindennap részt rajta, hiszen Brian nem a házhoz jövök bulit csapni fajta. Nekem is meg kellett hoznom bizonyos erőfeszítéseket, mire ezt sikerült elérnem, na de hogy is mondta nekem anno Gerard, minden szavát lesnem kell Chuck-nak, amit kér, amit kíván az pedig szent és sérthetetlen, úgy kell a kedvére tennem, hogy minél tovább akarjon a cégnél maradni, én pedig azt hiszem ezért bőven teszek is. A nap végén pedig lám egyedül hajtom mindig álomra a fejem, míg Chuck Hemsworth, az ünnepelt sztár, mindent megkapott, amit csak akart vagy óhajtott. Egy picit elkomorodik az arcom, ahogy a terembe lépek, de rögtön óriási mosolyt varázsolok rá, amint érzékelem, hogy Brian a puszta jelenlétével képes volt hatalmas bulit csapni.
- Tehát mit iszunk? - lépek oda hozzájuk, hogy megtudakoljam az újabb kívánságot, mert akkor hajlandó vagyok hozni nekik egy italt, amúgy is ez a házigazda feladata, nem? Igaz Jesse-nek valahol itt kellene lennie, de jelen pillanatban sehol nem látom, szóval kénytelen leszek saját magunkat kiszolgálni. - Aztán esetleg Brian felrázhatnád őket egy, amolyan, hogy is van? Livin' easy, Lovin' free, Season ticket on a one way ride.. - énekelek bele a jól ismert kezdő sorokba a banda legnagyobb slágeréből és be kell vallanom, megérte annak idején a sok karaokebárba járás, nem is hangzott ez olyan rosszul. Elnevetem magam mikor tudatosul bennem, hogy éppenséggel mindenki engem bámul, majd végül a tömeg felé fordulok. - Mi van? Titokban híres énekesnő vagyok, csak jól álcázom magam. - apró lépésekkel Chuck mellé sétálok, majd mellette állok meg a még mindig kíváncsi tekintetek kereszttüzében. Nyilván nem nézték ki belőlem, hogy szeretem az ACDC-t, de hát még nagyok sok mindent nem tudnak rólam. - Ő a tanú rá, de ma este helyettem is ő fog énekelni. - mosolygok fel rá játékosan, majd még egy apró kacsintást is megengedek magamnak, hiszen valószínűleg most ő is egyet ért velem. Kivételesen.

- Egy Skutch-ot. - Van egy olyan érzésem, hogy az alkoholfogyasztás szempontjából eléggé fájdalmas estének, napoknak nézek elébe. Az hogy holnap iszonyúan másnapos leszek egy nagyon finom megfogalmazás. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy erre a hétre, de legkevesebb három napra alaposan kivonnak a forgalomból. De Arielle sem fogja megúszni. Szóval, ha azt hiszi, hogy megúszhatja annyival, hogy megszervezte, most pedig csak jól szórakozik az eredményen nagyon téved. Tényleg minden elismerésem... És mivel szerencsére ilyen nap csak egyszer van egy évben Charles Hemsworth is megengedheti magának, hogy látványosan kitombolja magát, ebből pedig Arielle sem lesz kivétel. Vagyis nincs kizárva, hogy a elkövetkező néhány napban is együtt fogunk lenni, ugyanis együtt fogunk józanodni.
- Asking nothing, leave me be, Taking everything in my stride... - Folytattam zavartalanul, de megint csak azt gondolom, hogy igen csak rövid időn belül menni fog ez hangosabban is... Nem csak nekünk. Vagyis, ha állna szándékukban, hogy engem fognak taccsra tenni, akkor a meglepetés megint csak fájni ugyanis egy-két napig biztosítani fogom, hogy mindenkinek legyen része pokoli fejfájásban. Csakhogy abban a néhány napban se szenvedjek hiányt hisztériából Arielle-re külön gondom lesz. Nem emlékszem, hogy eddig lettem volna-e igazán részeg, amikor velem volt, de ma leszek... Bár lehet tennünk kellene egy fogadalmat még így a buli kezdetén, hogy valahányszor már megint morognék rám szólna és legurítanék egy rövidet, valamint hiszti esetén Arielle is a pohár aljára nézne. Bár eddig azt kell mondjam nagyon is kitett magáért. A megjelenése kifogástalan, mint mindig. De ide a megbeszélt időben érkezett vagy innen is elkésett? Hogy mibe fog ez még kerülni nekem...
- Mi van? Én pedig egy híres Rocksztárnak készültem mindaddig, amíg Preston Hemsworth azt nem mondta ki van zárva fiam és a zeneakadémia helyett a Stanfordra küldött. Komolyan egy világ dőlt bennem össze akkor... Folyamatosan lerombolta az illúzióimat. Ilyen egy apa - Ma még a humorérzékem is velem van. Ez tényleg egy nem szokványos nap. Főleg, ha még nevetni is tudnak rajta, márpedig eléggé úgy tűnik. Még jó, hogy ezt az apám nem hallja. Azt hiszem tőle örökölhettem a túlzott komolyságot. De az a legkevesebb, hogy megerőltetem magam, más különben egész hátralévő életemben Arielle szemrehányásait fogom hallgatni egy repülő masszív tárgy kísértében. Tényleg nagyon figyelmes és kedves volt tőle, hogy ezt összehozta, hogy is mondogatja mindig? Majd elfelejtettem... Charles - tökéletes vagyok - Hemsworth-nek. De nem is ez az elsődleges, ami meglepett. Az elsődleges lehetséges az lenne, hogy a születésnapi partiszervezés nincs benne a feladatkörében. De amiben nem kételkedem az az, hogy az eddigi összes több üresfejű liba barátnőim együttesen sem tudtak volna így meglepni. Arielle-től pedig olyan ajándékot kaptam, ami aztán tényleg nem vásárolható csak úgy meg. Érdekelne is hogyan csinálta...
- A hangod miatt, ugye? - Azért ma sem fogom kihagyni, hogy hódoljak a kedvenc szórakozásomnak, mégpedig, hogy őt cukkoljam egy kicsit. Legalább addig sem morgok. - Egy biztos, ha nekünk egyszer lenne gyerekünk, nem mi fogunk neki énekelni esténként... Én még csak dúdolászni se. - Húztam magamhoz közelebb Arielle-t szélesen mosolyogva. Most úgy érzem magam, mint akinek, ha fülei nem lennének...
- Hogyne... Esetleg a gitáromat is előtúrtad a szekrényem legaljából? - Néztem rá reménykedő pillantásokkal. Remélhetőleg meg sem fordult a fejében, hogy nekem lehet egy gitárom. Mert akkor valószínűleg most valahogy kerülne elő. Pedig van.
- Esetleg lenne még valami, amit józanul kellene átvennem, megtennem? - Pillantottam ismét a mindig elragadó barátnőmre, hiszen tíz perce nem húzott magával sehová sem. Ebből a szempontból kellene még tartanom valamitől? Készül még valamire? Ő mindig. De általában szimplán csak az idegszálaimon lejt egy finom érzéki táncot.

Chuck Hemsworth, mint rocksztár? Na ne, ezzel most rendesen meglepett, hiszen sosem gondoltam volna, hogy ő képes a papírrengetegen is túllátni, de úgy tűnik, hogy volt olyan időszak, amikor figyelembe sem vette ezeket és még gitárja is van, ezek után tuti biztos, hogy ha legközelebb nála leszek, feltúrom azt a folyton zárva tartott gardróbot. Persze mondjuk ezt mind úgy kell majd kivételeznem, hogy ő ne vegye észre, mert biztosan kiakadna tőle, hogyha a cuccai között kotorásznék, ugyanis fent áll a veszélye, hogy valami olyat találok, amit nem szeretne hogy mások rajta kívül meglássanak, esetleg előfordulhat, hogy egy Donald kacsás alsónadrágot rejteget, ezek után még az is elképzelhető volna. Lehet, hogy minden számára fontos dolgot a gardróbban rejteget, hogy az édesapja ne találja meg, mert még a végén kitörne egy kisebb családi botrány. Már sikerült megfigyelnem, hogy Preston úrnak sajátos ízlése és kialakított véleménye van a világban történő dolgokról, valamint hogy életét és persze másokét is szeretné a saját maga által felállított szempontok szerint alakítani, ami kicsit sem meglepő. Az ő stílusa is az a távolságtartó, kimért, rideg, hasonlatosan a fiáéhoz, azzal a különbséggel, hogy Chuck néha megenged magának egy kis lazítást, amikor a például a bérelt barátnője, jelen esetben én, ilyen bulikra elrángatom és ha letagadja, ha nem, ez számára kikapcsolódást jelent, úgy értem az igazit, nem olyanok, mint azok a puccos partyk, amikre együtt kell eljárnunk és ha véletlenül elfelejtünk mosolyogni, akkor már úgy néznek ránk, mintha embert öltünk volna. Bár most, hogy így belegondolok mi ketten Chuck-kal inkább lennénk Bonnie és Clyde, mint Rómeó és Júlia, de ez talán senkinek sem tűnik fel, bizonyára mert csak én szoktam ilyeneken gondolkozni.
- Hát miért nem lázadtál jobban, egy rocksztár lázadó nem? - nézek előbb Chuck-ra, majd Brian-re, talán ő megadhatja a kérdésemre a választ, bár lehetséges, hogy ez csak amolyan költői kérdésként fog elhangzani, vagy Chuck jó szokásához híven morog rá valamit, amire megjegyzem biztos tudnék valamit mondani, de ma este nincs hiszti, így ha ezt is teszi, majd egy kedves mosollyal díjazom. Én aztán igazán nem szólhatok semmit, én is lázadhattam volna a sorsom ellen, mégis inkább beletörődtem Gerard zsarnokságaiba és azóta is tűrök, ki tudja miért, talán már hozzászoktam és ezért is nem lépek le, meg aztán nincs is hová. Ha mindent figyelembe veszek az igazán idegesítő, sőt számomra egészen piszkos és gonosz embernek tartott főnököm kívül nekem nincs senkim, talán Chuck, mert őt valahogy jobban kedvelem, mint az eddigi ügyfeleim, de előbb utóbb, tudom, hogy ő is búcsút fog nekem inteni és kitesz az életéből, mint egy megunt kötött pulcsit. Nekem ez ellen egy szavam sem lehet, hiszen ez a munkám, neki pedig kell a változatosság, biztos talál majd egy másikat, aki jobban tetszik neki, bár nálam jobbat találni nehéz lenne, már csak abból a szempontból is, hogy nincs még egy ilyen nő, aki elviseli a szeszélyeit, de mindemellett bizonyítja azt is, hogy nem úgy tekintek rá, mint egy idegenre, akinek csak úgy eljátssza a barátnőjét, viszont ez végül is lehet, hogy teljesen lényegtelen. - Én már előre sajnálom, azt a gyereket, mert mi nem vagyunk éppen hétköznapi páros. - nevetem el magam, ahogy Chuck közelebb húz, én pedig a kezem a mellkasán pihentetem meg és kivételesen ez elég őszinte mondat volt tőlem, még csak színészi játékot sem kellett belevinnem. Tudom, hogy mi nem vagyunk igazi pár, de ha eljátszom a gondolattal, hogy akár azok is lehetnénk, akkor azt hiszem valóban sajnálnám azt a gyereket, aki a mienk lenne, a mindennapos veszekedések valószínűleg idő nap előtt kikészítenék, igaz az is megeshet, hogy egy gyerek nem várt változásokat hoznak az életünkbe, talán mindketten lenyugodnánk és a végén igazi mintaszülők lennénk.
- Egyébként pedig nem, nem túrtam elő a szekrényedből a gitárod, de ezek után jobb ha máshová rejted, mert meg fogom keresni és meg kell csillogtatnod nekem a rocksztár mivoltod. Hát ilyet, ezt eddig eltitkoltad előlem! - nevetem el magam, mint a kissé sértett barátnő, de persze nem álcázom ezzel a jókedvemet, hiszen ez az este, ha nem is rólam szól, azért nagyon jól érzem magam, kivételesen a problémák sem minden percben jut eszembe, hanem csak bizonyos időközönként. Talán nekem is ez jelenti a kikapcsolódást, gratulálok Arielle, igazán büszke lehetsz magadra.
- Talán a tortát józan állapotban célszerűbb volna megkóstolni vagy akármi, mert lehet, hogy itt az éjszaka folyamán még a fejeden találnád, ha elszabadulna a pokol. Bár igazán édes lennél, szó szerint. - mosolygok rá, ahogy eszembe jut, hogy italokért indultam, de még mindig itt ácsorgok, már bizonyára azt hiszik, hogy elfejtettem, pedig nem. - De akkor előbb a skutch. - nézek rá, majd Brian-re, aki csak bólint egyet, feltételezem, hogy neki is megfelel az ital. Én magam részéről nem tudom, hogy mennyire jó ötlet volna, ha inni kezdenék, mégis csak hogy venné ki magát, ha a házigazda teljesen részegre inná magát, igaz van egy olyan sanda gyanúm, hogy Mr. Tökéletes nem hagyná, hogy egész éjjel narancslevet szürcsöljek. Egy lendületes mozdulattal libbenek el tőlük, addig is tudnak társalogni egy keveset négyszemközt, hiszen tudom, hogy Chuck nagyon is kedveli Brian-t, tehát kicsit magukra hagyom, had beszélgessenek pasis témákról, amihez lehet én hozzá sem tudnék szólni, bár nekem mindig van mondanivalóm. A pult mögé lépbe előkapok gyorsan néhány poharat és mint aki legjobb bármixer tanfolyamon tanulta meg ezeket a mozdulatokat, kitöltöm az italokat, bár magam részéről továbbra is hezitálok, hogy én mit is válasszak. Végtére is talán egy nem fog megártani, a többit meg majd köszönöm szépen, de nem fogadom el, mert ha Chuck itt ma leissza magát, akkor ki fogja hazacipelni ha nem én, ennek érdekében pedig meg kell próbálnom józannak maradni, vagy legalábbis olyannak, aki még tisztában van a helyzet súlyosságával. Bár az öltözőben van egy kanapé, amit esetleg fel tudok ajánlani Chuck-nak vészhelyzet esetén alvásra, hiszen autóba így semmiféleképpen sem engedném, hogy üljön, mert abból csak baj lehet. Az ujjaim közé kapom a poharakat, majd visszatipegek hozzájuk, átnyújtom az italokat nekik és a levakarhatatlan mosolyommal pillantok rájuk, ahogy elhallgatnak.
- Rólam beszélgettetek mi? - mondom viccesen, persze ha nem is rólam volt szó, akkor is jobb ezt hinni, ugyanis én mindig teszek róla, hogy a középpontban legyek.

- Meglehet, de nekik nem is Preston Hemsworth volt az apjuk. - Jegyeztem meg mosolyogva, na jó nevettem is egy kicsit. Fogadni mernék rá, hogy az egyetem főépületéig rugdosott volna, ha azt mondom, hogy nem, nem megyek oda, mert épp a lázadó korszakomat élek. Kezeltetett volna, mert megőrültem. Az Ő fia kizárt, hogy egy semmirekellő Rockbandában játsszon. Meg kell hagyni az apámnak sajátos ízlése, ami pedig az értékrendjét illeti eléggé magasan van a mérce vagyis sok sikert kívánok mindenkinek hozzá, h neki megszeretne felelni. De Arielle... Őt kedveli. Azt kell mondjam, hogy nagyon is kedveli. fogalmam mégis mit csinálhattunk ennyire jól, de azzal valahogy nem számoltam, hogy olyan jók leszünk, hogy azt várják, mikor fogom végre megkérni a kezét. Pontosan azért kértem fel őt erre a szerepre, hogy egy jó ideig még béké hagyjanak ezzel az egésszel, erre csak még inkább rákapcsoltak és van egy olyan érzésem, hogy ez már nem lesz jobb, csak rosszabb. Én is kedvelem Arielle-t, de ez nem ilyen egyszerű. Én, Charles Hemsworth meg a nősülés... Arielle meg is szakadna a nevetéstől. nem hiszem, hogy találkozott volna nálam önzőbb, nagyképűbb férfival, amit alkalomadtán a tudtomra is ad, vagyis mindig. Nem mintha erre egyszer is rácáfoltam volna, mert ebben egyet érünk. Csak azt nem tudja, hogy ha tényleg a barátnőm lenne, akkor is pontosan ilyen önző és pökhendi volnék, csakhogy akkor már egy nő miatt is az lennék, mert nem lennék hajlandó osztozkodni rajta, senkivel. Íme a második napirendi pont... Arielle munkája. Mégis hogy a francba kérhetném, hogy hagyja ott azért, hogy egy tahóval legyen inkább? Nem mintha olyan rosszul fizető állás lenne Charles Hemsworth valódi barátnőjének lenni, de ezt mégsem várhatom el tőle. Egyébként is erről nem esett szó, mikor első alkalommal tíz percben hipergyorsan lebeszéltünk mindent.
- Nem kell aggódni... Ha mindenki lehúz velem egy rövidet egy órán belül még akár az is előkerülhet. - Bár kétlem, hogy leszek abban az állapotban, hogy játszani is tudjak rajta, vagy ki tudja? Eléggé jó a tűrőképességem, ha az alkoholról van szó, de még több, ha a barátnőmről. Szóval, belőle ki is nézném, hogy egy pillanatra elfordulok, erre mindent feltúr, méghozzá a másodperc töredéke alatt, hogy megkerüljön, aminek nem kellene, mert jó helye van ott, ahol van, a szekrény legalján. Évek óta nem volt a kezemben, de amint tudjuk egy kis lendület bármire képessé teszi az embert. Én pedig rövidesen megfogom alapozni az esténket, Arielle-nek pedig nincs menekvés ez alól, ugyanis az ma már nem igazán fogom levenni róla a szemem és elengedni se.
- Ha leszabadulna a pokol...? Akkor egészen máshonnan kívánnám megkóstolni... - Ezt már úgy jegyeztem meg halkan, hogy vélhetően csak Arielle hallotta. Ha jól gondolom többek között azért szervezte nekem ezt a meglepetés partyt, hogy ha van egyáltalán elviselhetőbb személyiségem kitörjön végre és őt is megismerhesse, én pedig ennek semmi akadályát sem látom. Ez többnyire minden férfinak van, de van akinek csak az egyik meg. Nekem mindkettő. Én tudok úriemberként viselkedni, de disznó is tudok lenni, ha akarok.
- Dehogyis... Akkor Chears. - Emeltem koccintásra a poharam, ahogy mindenki velem együtt, de nem fogom megúszni ennyivel... Erről a társaságról tudnivaló, hogy ha buliról, piáról, nőről van szó, akkor nincsenek határok. Fájdalmas este lesz.
- Akkor vágjuk fel a tortát... Utána pedig eltűnök pár percre. Nekem is van egy meglepetésem... - De azt hiszem ez most mindenkinek szólni fog. De mégis csak Arielle érdeme. Már szóltam a személyzetnek, hogy intézkedjenek, méghozzá kapják magukat, ugyanis tíz percen belül itt akarom látni, amit kértem. Mert ha nem így lesz számunkra ugyanaz fogok lenni, aki minden nap vagyok. - Cica... - Lefogadom, hogy ami Arielle tányérján van sokkal, de sokkal finomabb és édesebb, mint az enyém. Legalábbis nekem most nagyon is annak tűnik. Na jó, tudom, hogy nem így vagy, de attól még akarok egy falatot tőle, szóval közelebb hajoltam hozzá legalább olyan édes tekintettel, mint az a tortaszelet, csakhogy nem mondtam, hogy kérek szépen, attól sokkal mohóbb vagyok, mivel nem vagyok képed beérni a sajátommal, nekem az övéből is kell.

Chuck Hemsworth mindig is a telhetetlen személyek közé tartozott, ez már az első találkozásunk során is lerítt róla, hiszen akinek az éppen legdrágább óra virít a kezén, a legújabb öltönyben tetszeleg, amit mellesleg még a nagy divatcégek piacra sem dobtak, abban bizonyára rejlik valamiféle olyan dolog, amiből aztán a legtöbb ember ezt szűrheti le. Bár azt hiszem nála inkább ez amolyan ösztönös védelmi mechanizmus, mert ezzel a kinézettel is azt sulykolja a másik személybe, hogy ő aztán olyannyira elérhetetlen, hogy bárki is akarjon közel férkőzni a szívéhez, már a gondolat is felesleges, hiszen nem fog megtörténni. Az első időszakban, amit Chuck barátnőjeként kellett eltöltenem, sokszor megfordult a fejemben, hogy egyáltalán van-e neki szíve, kedvem lett volna ugyanis a mellkasára tapasztani a fülemet, hogy megbizonyosodjak, róla hogy igen, bármennyire is megpróbál mindenkivel távolságtartóan viselkedni, azért még sem olyan, mint mondjuk egy darab bot. Aztán végülis, ahogy egyre több időt töltöttem vele, valahogy kezdtem őt megérteni, úgy értem miután a nap 24 órájából 26-ot együtt kellett vele pózolnom és bájolognom, megértettem miért vette fel ezt az álarcot és talán kicsit szerencsésnek is mondhatom magam, mert én néha részesülök a másik Chuck-ból is, aki ha még nem is az igazi, de már kezd hozzá hasonlítani és nem az a feszengő idealizált személy, ahogy mindenki elméjében testet tölt. De ez egy teljesen másik lapra tartozó történet és azt hiszem nem is illik, hogy most magam elé meredve ilyeneken gondolkodjak, ezért megrázom a fejem, majd rápillantok kedves páromra és mosolyogva kérem meg, hogy ismételje meg előző és egyben hozzám utolsóként intézett szavait.
- Hogy micsoda? Ne haragudj, csak elkalandoztam. - mosolyodom el, amikor is feltűnik, hogy erősen szemezik a tortámmal, hát persze, rögtön le kellett volna, hogy essen, hiszen csak akkor néz rám ilyen szépen és csábosan, amikor valami hátsószándékkal akar tőlem valamit, jelen esetben a süteményemet, nem mintha ő nem kapott volna eleget. Valójában nem is értem, egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy kivételesen tőlem akar valamit, de hát ez eleve halott gondolat, szóval a villámra egy falatot helyezve, emelem a szája felé a sütit, azonban, hogy ne higgye azt, hogy ez ilyen könnyen elintézhető dolog a tejszínhabot az orrára nyomom.
- Hoppá, ez mellé ment. - nevetek, ahogy végül a szája előtt ingázva a villával, egy laza mozdulattal húzom el a kezem és végül magamat részesítem egy nagyon finom részével a tortának. Persze nem vagyok rest ezt mutatni feléje, éppen olyan arcot imitálok, mintha valami földöntúli élményt nyújthatna ez a cukrászati csoda, pedig valójában ez csak egy torta, se több, se kevesebb. De hogy azért ne duzzogjon nekem itt a saját szülinapi buliján, gyorsan megajándékozom őt is egy kis darabkával a sütiből, mert még a végén el kezdene nekem itt morogni és ójaj annak, akire lecsap a haragja. Bár ahogy őt ismerem előbb keresne egy üveg italt, mint hogy sokáig forszírozza a dolgot, ahogy pedig ezt végig gondolom, ennek lehetősége ma így is úgyis fent áll, csak a mennyiség fog vészesen növekedni, nekem pedig akkor kell fehér zászlót lengetve, menekülőre fogva, visszavonulást fújni. Mert ha ő elkezdene sokat, mondjuk nagyon sokat inni, akkor nem lenne túl tanácsos, ha én is részegednék mellette, főleg úgy, hogy valószínűleg ő sokkal jobban bírja nálam az alkoholt, ezt pedig semmiképpen sem tudhatja meg, mert a végén még arra vetemedne, hogy leitasson és akkor a lábamon se tudnék megállni. Épp elég lesz, ha Chuck fog kúszni - mászni, én nem akarok, főleg azért, mert magassarkúban az nem is jó dolog.
- Egyébként pedig milyen meglepetésről beszéltél az előbb? Itt neked kellene meglepődni folyton és állandóan, mert te vagy a szülinapos. - nézek rá, ahogy kissé hitetlenkedve fürkészem az arcát, hiszen tényleg így van. Mégis milyen szülinapi buli az, ahol a főszereplő szervez meglepetéseket, amiből valószínűleg én nem fogok jól kijönni, legalábbis van egy ilyen sanda gyanúm. És ilyenkor utálom a meglepetéseket és már határozottan előre félek. - Chuck Hemsworth mégis mire készülsz? - teszem fel a kérdést, bár azt hiszem erre tisztességes választ nem kapok, tehát várnom kell, amíg kitapasztalom, hogy mi is az a hű de titkos meglepetés.

- Te most összetejszínhaboztad az orrom? - Bármennyire akartam volna is nem tudtam megállni, hogy nem vágja be egy enyhe fintort, mégis csak tejszínhabos lett az orrom, de gyorsan fogtam is egy szalvétát, hogy letöröljem. Ez aljas volt... Nagyon. Igen, valóban az édességére pályáztam, de nem egészen így gondoltam, hogy majd kapok belőle, ami egyben az én hibám is, mivel számíthattam volna rá, hogy nem fog olyan könnyen menni, mint ahogy gondoltam, pedig olyan szépen néztem, hogy attól minimum el kellett volna olvadnia és még le is cicáztam, erre azt meg meg sem hallottam. Na ennyit erről Chuck...
- Hé... Én azt hittem ma az enyém az elsőbbség. - Na jó, nem kezdek el morogni, de arra számíthat, hogy ez még nem egy lefutott kör, ellenkezőleg... Nem hagyhatom következmények nélkül, hogy behabozta az orromat. Az orromat? Most komolyan? Igen, mivel az imént töröltem le róla a habot. De azt hiszem nekem nem kellene többet innom, mert akkor idő kérdése és elszabadul a pokol, különösen, ha mindig bosszút fogadunk egymás ellen, márpedig hamarosan Ariellet is egy nem várt meglepetés fogja érni, csak nem az orrán. Az nem titok, hogy én nem az orrát céloztam volna meg a habbal, ha efféle szándékaim lettek volna.
- Lazíts egy kicsit... inkább bontsuk fel a pezsgőt. - Én sem hiszem el, hogy tényleg mi mindent hajlandó vagyok megtenni olykor a kedvéért, de szerintem ezzel nem is vagyok egyedül, ugyanis Ő is csak nehezen fog hinni a szemének, hogy nem csak káprázik vagy a képzelete játszik vele, hiszen amint beszéltünk a húsz éves Chuckról. Túl régen volt, de igaz volt. eggyel több ok, hogy felelevenítsem azokat az időket, mivel lassan inkább már a harmadik x-hez közelítek. Most még megengedhetem magamnak, hogy elmenjen az eszem. Épp ezért miután megköszöntem mindenkinek, hogy eljött és durrant a pezsgősüveg legelőször Ariellet locsoltam meg egy kis jó minőségű pezsgővel... Ha már én édesebb lettem a tejszínhabtól, Arielle legyen drágább a pezsgőtől. Bár meglepő, hogy van amiben megegyezik az ízlésünk, de szerintem mindent Ő választott. Nem hiszem, hogy megengedte volna, hogy bárki is beleszóljon a szervezésébe. Nem locsoltam rá az egészet, csak úgy az üveg tartalmának a felét, hogy azért mégis legyen mivel koccintanunk. - Most olyan lettél, mint a vattacukor, csak neked pezsgő ízed van. - Mosolyogva konstatáltam, hogy tisztességesen jutott rá a pezsgőből, de azért a poharainkba is töltöttem, ki tudja mi fog még ezek után jönni? A torta és a pezsgő... Ezek nélkül nincs születésnap sem ünneplés, a többiről pedig inkább majd reggel beszéljünk.
- Most én is kérek pár percet és ha csak nem akarsz segíteni itt kell maradnod... - Nem mintha nem tudnám, hogy Arielle milyen kíváncsi természet, de most akkor is itt kell maradnia, Briant mégsem hagyhatja faképnél, hogy engem faggasson arról, hogy mire készülök. Az őrületbe is kergetne... Miután menet közben megittam a pezsgőt letettem a poharat az egyik asztalra, majd a bejárathoz mentem, ahol átvettem a kis csomagomat egy táskában, amiket kértem. Ezután némi útbaigazítással megtaláltam az öltözőt is. Kissé furcsa volt megválni a zakótól és az ingtől, hogy egy közel tíz éves pólóba bújjak, szakadtas farmerbe, szögecses övvel és karcsattal... Nekem tényleg csak pár percig tartott, amíg átöltöztem, nem úgy mint Arielle-nek, öt perc egy róval egyelőre, ha tizenötöt kér... Na akkor, arról meg már ne is beszéljünk. De ez tényleg nem volt több öt percnél és talán még Ariellet sem emésztette fel a kíváncsiság, hogy mégis hová az ördögbe tűntem. Belépve a helyiségbe egyenesen hozzájuk sétáltam vissza, de azért bőven akadt még, aki köpni, nyelni nem tudott. - Szeretnéd a megtiszteltetést, hogy összeborzold a hajam? Még nem száradt meg a zselé rajta, addig használd ki.

Mindig is hittem abban, hogy Chuck képes meglepetésekre, de amikor besétált ebben az igazi rockerekre jellemző öltözékben, totálisan leesett az állam és ezt szerintem mindenki láthatta. Az is kisebbfajta csodának számított, ha néha napján hajlandó volt levenni a zakóját, vagy az inget egy egyszerű pólóra cserélni, de ez, ez...nem, ez lehetetlen, tutira, csak álmodom. Percekig csak bámulok rá, ahogy egyre inkább közeledik felénk, még a szemeimet is meg kell dörzsölnöm, hogy elhiggyem amit látok, a számat pedig nemhogy a földről kell fellapátólni, hanem egyenesen nem is tudom honnan, olyan mélyen van. Látom az arcán az elégettséget, a sajátomon pedig tapasztalom a döbbentséget, mire valaki oldalból megbököd egy picit és a fülembe suttogja, hogy jó lenne ha becsuknám a számat, mert ez így már túl feltűnő.
- Mi, mi, micsoda? - rázom meg a fejem egy picit, hogy végre magamhoz térjek, aztán a tekintetem a széles vigyorú Brian-re terelődik, minden bizonnyal ő beszélt hozzám az előbb, mert más nem igazán található meg a környezetünkben, így aztán szegénynek egyedül kellett megküzdeni azzal, hogy visszahozzon a jelenbe engem a képzeletem világából. Csodálkozom, hogy a szemeim előtt nem kezdett el csettintgetni, bár az elég bután nézett volna ki és akkor én minden bizonnyal sokkal jobban leégettem volna magam, bár így is sikerült a perceken keresztül való szájtátogatással.
- Hé, ki vagy te és mit csináltál Chuck Hemsworth-tal? - kérdezem nevetve, ahogy elénk lép, majd se szó se beszéd nekiesek a hajának és teljesen összeborzolom, ahogy azt kell, ha már ezt kérte tőlem, én pedig ki nem hagytam volna ezt a nagyszerű lehetőséget, elvégre ilyen még annál is ritkábban fordul elő, mint az a bizonyos fehér színű holló. Bár még most is alig hiszem el, amit látok, de kitartóan mosolygok, hogy ne lepleződjek le, komolyan mondom ha valaki most megcsípne és nem ébrednék fel, akkor nem is tudom mi legyek, ha viszont ez egy álom, akkor egyrészt, miért álmodok Chuck-kal másrészt, miért ilyeneket? Ennek a kérdésnek pedig se eleje se vége nem volt de mindegy is, mert ezzel senki más nem foglalkozik csak én. - Miért is nem említetted ezt eddig nekem, Drágám? - ütögetem meg óvatosan a szegecseket az övén, célozva ezzel arra, hogy ilyen dolgokat eltitkolni nem szép dolog, persze tudom én csak a bérlet barátnője vagyok, de minden esetre annak nagyon kíváncsi és érdeklődő, még akkor is ha tudom, hogy Chuck ezt ki nem állhatja. Ezek után pedig most már biztos vagyok benne, hogy fel fogom túrni azt a bizonyos szekrényt, amikor ő nem látja, mivel hogy engedélyt azt hiszem ezek után sem kapnék. - Látod, te ezt Brian, ilyen ravasz férfival van dolgom, mindent eltitkol előlem, pedig ha tudtam volna, én is feszülős bőrcuccban jövök. - kacsintok rá, ahogy elnevetem magam, hogy végül valamivel eltereljem a saját magam meglepettségéről a dolgot, nem kell, hogy ezzel foglalkozzunk a továbbiakban, még akkor is ha én még mindig nem tudok elvonatkoztatni a témától. Úgy tűnik, tényleg rocksztár akart lenni, de nem hiszem el, hogy Preston....na jó, de elhiszem, hogy ezt meggátolta, de akkor mondjuk, miért nem szökött meg? Én is jó kérdéseket tudok feltenni, miközben ugyanazt csinálom én is. Valahol mi azt hiszem hasonlítunk Chuck-kal, mindketten beletörődtünk a sorsunkba és nem zavart minket a továbbiakban semmi, csak a saját életünk, amiről meg soha nem beszélünk, sem egymásnak, sem másnak, de még csak magunknak sem nagyon, mert így könnyebb elviselni. De mindegy is. Viszont van egy igen sanda gyanúm, hogy most következik az, amiből én szívesen kihúznám magam, ez pedig a részegedés, vajon hány százaléknyi esélyem van ezt nekem megúszni, gyanítom, hogy semennyi, sőt mínuszba fogok menni.
- Van egy ötletem! - csattanok fel, mint akinek kigyulladt a villanykörte a kis buksijában, talán kicsit hangosabbra is sikerült, mint azt szerettem volna, remélhetőleg a mellettem állók nem süketültek meg teljesen, valahogy nem nagyon örülnék neki, ha most még a hallásukkal is gond lenne. - Hoppá, bocsánat, ez kicsit hangosan sikerült. - mosolygok a mellettem álló két úri emberre, majd Chuck mellé állok és belekarolok a derekába, pont úgy ahogy azt egy párhoz illik. - Én táncolni akarok. - nézek fel a párom szemeibe és megpróbálom a lehető legaranyosabb tekintetem elővenni, talán így majd elfelejti, hogy iszogatni akartunk. - Brian te pedig énekelhetnél. - vetek egy pillantás az énekesre is, majd végül előttük megállva nézek egyszerre mindkettőre. - Légyszi.

- É- n még mindig Chuck Hemsworth vagyok. Te viszont meglepettnek tűnsz. Akarod, hogy megcsípjelek, hogy előbb hinni kezdj a szemednek? Garantálni tudom, hogy nem káprázik, mert nagyon is itt vagyok. A pólóm, az övem, a karcsatok igaz már vagy íz évesek, de azok is valódiak, nem képzelődsz. - Nagyon is erre számítottam, vagyis reméltem, hogy valami ehhez hasonló reakció fog fogadni, amikor megpillant és azt hiszem eddig osztatlan sikerem van, mivel kissé mintha leesett volna az álla a szemei is kikerekedtek, ahogy egyre közeledtem felé, mintha nem is ebben a világban, dimenzióban lett volna. De legalább innen is tudom, hogy valóban sikerült meglepnem és szerint nagyon is pozitívan. Én pedig ennek most kiváltképp örülök, mivel csakis miatta csináltam, az Ő kedvéért hoztam vissza a másik Chuckot, akit nyilvánvalóan jobban kedvelne.
- Köszönöm Arielle, azt hiszem elég lesz. - Annyira beleélte magát, hogy egyszer az életben összeborzolhatja a hajamat úgy isten igazából, hogy kezdtem attól félni, hogy egy enyhébb agyrázkódást fogok kapni. Tudom, hogy nem csak ünnepnapokon kellene így viselkednem vagy így együtt lennünk valami mégis meggátol abban, hogy más legyen. Én vagyok Charles Hemsworth. Ilyenné formáltak.
- Mert ennek tudatában leszaggattad volna rólam az összes ingemet, csakhogy felvegyek mást is? - Tény, hogy sokkal kényelmesebb ez a szerelés és kevésbé érzem azt, hogy megfulladok benne. Azzal még nincs is problémám, hogy mindig kifogástalan legyen a megjelenésem, mert mit tudom én miért, csak nyakkendőt ne kellene soha felvennem, mert azt, azt gyűlölöm. Esküszöm allergiás kiütéseket kapok tőle, így ha csak lehet hanyagolom. Nem tudom elviselni magamon. Két perc elteltével legszívesebben magam tépném ki a nyakamból.
- Még nem késő... Akarod, hogy hozassak egyet? - Mosolyodtam el ma már... Hányadszor is? Többször mint egész évben. Na szóval, nagyon is elégedetten. Hasonlóképp hozzá valahogy nekem sem megy az, hogy elképzeljem egy bőrszerelésben, pedig biztos nagyon szexi lenne, azt hiszem túlságosan is... És félő, hogy akkor nem biztos, hogy tudnám magam tartani ahhoz, amit megbeszéltünk anno.
- Te miért nem tudsz mindig így nézni rám? - Tudom, ezt teljes joggal kérdezhetné tőlem is, ugyanis nekem is van egy varázsos elbűvölő tekintetem, amivel én is csak akkor hozakodom elő, amikor szeretnék tőle valamit, de azt nem mondhatja, hogy folyton ezt csinálom, mert nem igazán jellemző rám. Arielle mindig pontosan tudja, hogy mit akarok. Ez a megállapodásunk lényege.
- Brian, higgy nekem... Jól ismerem. Ennek a nőnek jobb, ha nem mondasz nemet. Kevés ilyen nő van, mint Arielle, de nekem azért sikerült... - Szerintem nem kell befejeznem a mondatot. A jó maga több, mint hatvan évével nyilvánvalóan érti, hogy miről beszélek. Inkább azt sem vitatnám, hogy megközelítőleg mennyi az a bizonyos szám a nőkkel kapcsolatosan, mert lehet hasonlóképp szilánkokban kellene felkaparnom az állam, mint korábban Arielle-nek. - Szóval Arielle, intézkedsz a zenéről? - ragadtam meg az alkalmat, hogy egy kicsit én is összeborzoljam a haját, csak amennyire kell, csakhogy egy kicsit halljam miért duzzogni.

- Hé Chuck! Ne, csak a hajamat ne! - sikítozok mint egy óvodás kislány, amikor közelebb lépve hozzám mindenféle magyarázat nélkül beletúr, majd teljesen összeborzolja a hajamat és aztán, mint aki jól végezte dolgát, továbbáll szemlélődni és beszélgetni Brian-nel. Szerintem neki fogalma sincs róla, hogy mennyi ideig tartott míg ilyen tökéletesen beállítottam a hajamat és milyen sokáig fog tartani az, amíg ebből a jelenleg szénakazalra hasonlító valamiből, újra normális frizurát varázsolok. - Most nézd meg mit műveltél! - fújom el az arcomba hulló hajszálaimat, ahogy elnevetem magam, valljuk be ezt megérdemeltem a tejszínhab után, de ezt előtte semmiféleképpen sem fogom kimondani, még a végén elbízná magát, azt pedig nem akarom, ugyanis önbizalomból nála tényleg nincs hiány és azt hiszem, hogy nem is volt soha. Jó tény és való van mire kicsit fennhordani az orrát, hiszen jóképű, sikeres és pénzből sincs kevés neki, ugyanakkor folyton az az érzésem, hogy az ő vágyait lehetetlen kielégíteni, de talán a mai estével kicsit közel kerültem hozzá, még ha nem is ütöttem meg Mr. Tökéletes vágyainak magas mércéjét. Gyönyörű pillanat lehetne, ha mondjuk a nap végén már minden ember elszállingózna és pakolászás után odajönne és azt mondaná, hogy ez igen, ez tökéletes volt. Hogy ennek mennyi a lehetősége? Nem sok, de én mindig reménykedem benne, hogy egyszer morgás helyett, mondjuk ad egy puszit az arcomra, igaz az már tényleg túlmenne minden határon, talán a világ nyolcadik csodája címért is versenybe szállhatna. - Tudod te mennyi ideig tartott míg a hajam elkészült? - teszem fel a kérdést mosolyogva, bár akárhogy is nézzük ő is pontosan tudja rá a választ és azt hiszem erre a sokáig szó nem is pontos, sőt enyhe kifejezés. - Nagyon nagy szerencséd, hogy sötét van és nagyrészt senki sem látja, mert különben most le kellene, hogy bunyózzalak. - folytatom mondandómat egészen olyan arckifejezéssel, mint aki véresen komolyan gondolja az esetet, holott elég rám tekinteti és máris megkapják a választ. Jó lehet nem vagyok gyenge, mert vékony alkatom ellenére azt gondolom igenis erős vagyok, de Chuck-kal szemben még így sem lenne esélyem nagyjából úgy soha. Azért, hogy ne érezze magát a helyzet magaslatán óvatosan megütögetem a kockásra formált hasát, amit jelen esetben egy sötét és régi póló fed el, egészen fenyegetően hathat a mozdulatsorom, bár sokkal inkább tűnhet viccesnek, hiszen még Brian is szélesen elmosolyodik rajta. - A zene, hát persze, máris intézkedem! - pördülök meg egyetlen mozdulattal a saját testtengelyem körül és sietős léptekkel eltipegek tőlük nem is olyan messzire, így felsétálok az emelvényre a jó öreg zenéért felelős dj barátomhoz. - Dorian! - lépek mellé, majd közelebb hajolva kezdek el neki beszélni, hogy értse is hogy mit mondok, mivel a hatalmas hangzavarban ez majdnemhogy lehetetlen feladat, micsoda szerencse, hogy én szeretem megoldani az ilyen lehetetlen dolgokat. Mint például Brian. Ki mert volna rá fogadni, hogy el tudom intézni, hogy ma este megjelenjen itt? Na ki? Hát persze, hogy senki, kivéve engem, mert én tudtam, hogy el fog jönni! - Minden mehet a megbeszéltek alapján, illetve, odaadnád nekem azt a mikrofont?! - nyújtózom az említett tárgyért, majd egy kis figyelmet kérve kezdek el az emberekhez beszélni.
- Mint azt bizonyára tudjátok ma van egy különleges vendégünk is, persze Chuck-on kívül, mert ő is különleges, csak ő másképp. - mosolygok, ahogy az említett személyre pillantok, igenis érezze magát megtisztelve, hogy most önszántamból növeltem az a már amúgy sem kicsi egóját. - Szóval szeretném ha megmutatnánk neki, hogy tudunk énekelni, persze örülnék, ha ezúttal nem a happy birthday to you-t adnánk elő, az már túl uncsi. - mosolyodom el egy picit, ahogy ezeket kimondom, közben még mindig őket figyelem. - És bocsi Chuck, de először Brian fog énekelni. - intek a frontembernek, aki már el is indul felém, hiszen megbeszéltük ezt már előzőleg, hogy találkoztunk. Amikor mellém lép és elveszi a mikrofont egy kisebb beszédbe kezd, én pedig elindulok visszafelé, amikor is egy pillanatra megtorpanva tudatosul bennem, hogy az előbb mindenki látta a tökéletesen összeborzolt frizurámat. Na ne, ezért még kapni fogsz, Chuck! Elnevetem magam, aztán újra elindulok, nagyjából Brian ekkor kezd énekelni, így Chuck elé érve egy pillanatra visszatekintek, majd újra egyedül őt tüntetem ki a figyelmemmel.
- Elképesztő, nem? - teszem fel a kérdést mosolyogva, ahogy megállok előtte és kedves mosolyommal jutalmazom, pedig kivételesen nem is csinált semmit.

- Égy kicsit vadócos lettél, de nekem így is tetszik. Szóval, esetleg máskor is összeborzolhatnám. Az nem órákig, egy pillanat az egész, amikor nem figyelsz. - Olyan volt, mint egy duzzogó kislány, amit nem tudtam megállni nevetés nélkül, mivel általában inkább hisztizik, számomra eléggé fájdalmasan, de duzzogni azt nem igazán szokott, pedig sokkal édesebb és elviselhetőbb is. De erre most jól megkapnám, hogy én pedig állandóan morgok mindenért, ami nincs így, de egy nővel szembeszállni sosem kifizetődő, mert ha a fene fenét eszik is, akkor az övé kell, hogy legyen az utolsó szó, de nem is akárhogyan, mert igaza is kell, hogy legyen, akkor is ha nincs. Szóval, általában inkább azt választom, hogy megkímélem magam ettől, fárasztó...
- Tapasztaltam már... És külön hálás vagyok érte, hogy ma nem kellett végigszenvednem a folyamatot, mert sosem értünk volna ide. - Egy születésnapról pedig nem illendő elkésni, különösen, ha Te vagy az ünnepelt és mindenki csak rá vár. A módszere továbbra sem tetszik, de amit összehozott megkockáztatom, hogy mindent egyedül csinált, másképp nem is lenne olyan tökéletes, csak ha mindent az irányítása alatt tarthat... na de, amit összehozott az kifogástalan.
- Na és ahhoz, hogy ezt akard tenni, csak össze kellett kócolnom kicsit a hajadat? - pofátlanul mosolyogva kérdeztem vissza, mert akárhogy is nézzük ez nagyon félreérthető volt, amit nem is hagyhattam és nem is hagytam további provokálás nélkül. Nem tehetek róla. Imádom cukkolni. De ilyenkor azt még jobban, hogy képtelen figyelmen kívül hagyni. - Áúcs... - Tartottam egy kis hatásszünetet, miután nevetve csak annyit tudtam kibökni. Nagyon veszélyes volt. Szóval, azt hiszem jobb lesz, ha még időben felhúzom a kesztyűt, még a végén alul maradok.
- Ma itt senki sem maradhat józan, még Te sem... De nálam részegebbnek lenni sem fair. - Nyújtottam felé egy kis poharat és addig lóbáltam előtte, amíg végre el nem vette. De persze erre is lett volna egy-két tartaléktervem. Mondjuk, hogy olyan hatalmas bociszemekkel néznék rá, hogy annak képtelenség legyen ellenállni, vagy addig provokálnám és bosszantanám, hogy egy pillanat alatt kapná ki a kezemből és már csak feszültséglevezetésképp is lehúzná a kis pohárka tartalmát. Szülinapom van... Még néhány óráig. egyedül inni pedig rendkívül szánalmas ilyenkor.
- Remélem arra is gondoltál, hogy ezt a sok részeg embert valakinek, de inkább valakiknek ki is kell majd vonszolnia, mivel kétlem, hogy akár az ajtóig ne érné őket egy frontális ütközet valamivel. - Ha ez a sok magamfajta elkezd inni itt kő kövön nem marad, vagyis bízzunk benne, hogz Arielle-nek akad valamiféle vészterve is, ha elszabadulna a pokol.
- Szóval, elárulod nekem hogy is vagyok különleges, vagy ahhoz előbb le kell, hogy itassalak? - Tettem le a poharamat, amit nem is tudom minek tartogattam eddig, hiszen nem fogja magát újratölteni, pedig ha nagy sörivó lennék, ami nem vagyok, még egy-két pohár és a sörcsap alá is befeküdnénk... De ettől nem kell tartani. Letettem a poharamat, majd lassan közelebb sétáltam Arielle-hez, karjaimat pedig összefontam dereka körül. Ebből is tudhatja, hogy addig innen nem fog szabadulni, amíg ebből ki nem beszéli magát valahogyan, mert engem nagyon is érdekelne hogy vagyok különleges.

Tudnom kellett volna már jó előre, hogyha valamit én kiejtek a számon, akkor annak bizony szörnyű következményei vannak, mint például az, hogy Mr. Tökéletes úgyis meg akarja majd tudni, én pedig vagy elmondom neki az igazat vagy kitalálok valami nagyon hihető sztorit vagy pedig a harmadik lehetőségem az, hogy egy még jobb indokkal ki fogom magam vágni a szituációból. A negyedik lehetőségem az lett volna, hogy elszaladok, de ezt már rögtön ki is húzhattam arról a bizonyos listáról, amikor közelebb lépett és átkarolt, hiába el kell ismernem, Chuck nagyon okos pasi és mindig tudja, hogy szerezze meg azt, amit akar.
- Tudod drágám! - mosolyodom el ahogy vállaira teszem a kezeimet és megigazítom rajta az öltözéket, mintha csak valami finom ingről lenne szó, holott valójában ez " csak " egy póló, bár abban biztos vagyok, hogy ennek értékével még a világ legdrágább öltönye sem kelhetne versenyre. Nagy becsben tarthatja ezt a pólót és bizonyára tényleg nagy tervei lehettek, ha ezt megtartotta, de Brian életkorából kiindulva, azt hiszem sosincs késő elkezdeni, hiszen ő sem mai ifjú és mégis emberek milliói imádják a mai napig. Ahogy így elképzelem, hogyha mondjuk nincsen Preston, akkor lehet ma Chuck is valami menő rocksztár, aki után bomlanak a csajok és akkor minden bizonnyal nem lenne szüksége bérelt barátnőre, habár nála sosem lehet tudni, de egy biztos akkor talán soha nem találkozunk, már pedig én azért, ha nem is mondom ki soha, előtte meg pedig főképpen nem, de örülök, hogy találkoztunk. Ha minden kis ostoba morgását meg szeszélyeit nem veszem figyelembe, akkor én nagyon is kedvelem őt, tehát lehet egyszer titokban köszönetet kell majd mondanom az édesapjának, hogy nem engedte, hogy a zeneiparban érvényesüljön. - Ha elmondanám, akkor meg kellene, hogy öljelek és te sem akarhatod, hogy ez pont a szülinapodon történjen. - nevetem el magam, mondjuk ez volt az első és egyetlen olyan kifogás, ami eszembe jutott, hogy ne kelljen róla áradoznom, növelve ezzel már az így is termetes egóját, továbbá furcsa gondolatai támadnának, ha arról kezdenék beszélni neki, hogy magánemberként nagyon is kedvelem, hiszen én mégis csak a bérelt barátnője vagyok se több és se kevesebb, talán fordítva nincs is így, bár meglepően hosszú ideje alkalmaz engem, szóval azt legalább elkönyvelhetem, hogy valamit nagyon jól csinálok. És ha már ő az egyetlen egy ügyfelem, akkor mindent meg is kell tennem annak érdekében, hogy jó legyek, különben aztán megnézhetném magam, amit Gerard-tól kapok, hiszen annak az alaknak csak a pénz számít és jól emlékszem, hogy mi az első és legfontosabb dolog, amit szem előtt kell tartanom. Még most is hallom visszhangozni a fejemben, hogy nekünk elsődleges érdekünk, hogy Chuck a mi cégünknél maradjon, én pedig vagyok annyira jó, hogy ezt biztosítsam. De mi fog történni akkor ha egyszer mégiscsak úgy dönt, hogy levált és továbbáll? Akkor nekem minden bizonnyal befellegzett, inkább bele sem merek gondolni, hogy mi fog várni akkor rám. Nem is értem, hogy hol késik a szőke herceg azzal a lóval, bár a potenciális jelölt talán meg van rá, azonban tőle ilyesmit úgy sem várhatok el, szóval felesleges ezen gondolkoznom. - Viszont van egy ajánlatom és ha belemész akkor elmondom neked, hogy értettem azt a különleges dolgot, azon túl, hogy különlegesen sokat morogsz és különlegesen nagyon fel tudsz idegesíteni. - karolok a nyakába, ahogy óvatosan megsimogatom a tarkójánál, amely minden egyes kívülállónak tökéletes pár közti beszélgetés egy mozzanatát írja le, holott ez mindössze színjáték. Bár néha egészen úgy érzem, hogy őszinték a gesztusai. - Szóval Chuck Hemsworth áll az ajánlat? Ha benne vagy ígérem iszok veled egy - két felest is, de én nem lehetek részeg, különben ki vigyáz a vendégekre? - mosolyok rá, bár erre is fel vagyok készülve, hiszen a két biztonsági őr az ajtó előtt többek között erre is felügyel.

- Igen. Ez valóban nagy kegyetlenség lenne. De ne aggódj, nagyfiú vagyok, tudok vigyázni magamra, megtudom védeni magam, még tőled is. Szóval, vállalom a kockázatot. - Mint tudjuk kockázat nélkül nincs nyereség. Ő tudhatja a legjobban, hogy mennyire kevés dologgal lehet igazán felhívni a figyelmemet, felkelteni az érdeklődésemet. Ez most úgy sikerült neki, hogy még soha senki sem mondta nekem azt, hogy különleges vagyok... Leginkább a nagyképű, pöffeszkedő, egoista, szemétláda, szemét állat, több hirtelen nem jut az eszembe, na szóval leginkább így szoktak bókolni nekem. Tényleg az esetek többségében majd elolvadok, de azért mégis csak tartanom kell magam valahogy. Szóval, ez a legújabb jelző nagyon is meglepett és váratlanul is ért egyben. Így pedig, hogy nyilvánvalóan szeretne kibújni a válaszadás alól még inkább tudni akarom. De van egy olyan érzésem, hogy a makacsságom ez úttal nekem is sokba fog kerülni.
- Arielle, zavarba hozol... - Jegyeztem meg egy huncut mosollyal. Azt aláírom, hogy nekem iszonyúan, mocskosul nehéz megfelelni, de annak, akinek mégis ilyen jól megy, mi oka lenne panaszkodni? Egyébként pedig közel sem lennék ennyire morgós, ha olykor , mondjuk egyszer véletlenül csavarok nélkül azt tenné, amire megkérem. Mondjuk, ha nem kellene az estek többségében egy órával korábbi időpontot megadnom neki, ha menni készülünk valahová, ahová nyolcra kellene megérkeznünk, már rutinosan hétre megyek érte, mivel persze tudom, hogy esélytelen, hogy azonnal indulásra készen álljon, amivel nemhogy őszintén meglepne, le lennék taglózva, na de ettől sem kell tartani... Na szóval, nincs az a szituáció, amiben mi nem késünk el.
- Előbb hallhatnám azt a bizonyos ajánlatot? - Nem mintha nem bíznék meg benne bizonyos szinten, sőt pontosan emiatt akarom előbb hallani, hogy mire is vállalkoznék, mert valahogy már most érzem, hogy sokba fog ez fájni nekem, amit e úttal nem a számlájára írnék. Jelen pillanatban elképzelésem sincs mit szeretne kiszedni belőlem vagy mire szeretne engedélyt kapni, de abban egy percig sem kételkedem, hogy valami olyasmiről lesz szó, amibe egyébként a büdös életbe nem mennék bele.
- Ha megengeded nem biztos, hogy ma estére a magassarkú volt a legjobb választás. Ma nem lesz más a vérünkben csak Rocn 'n Roll meg tequila. Meg mond, hogy az a felsorakoztatott stampedlis pohár nem mind engem vár. - Méghozzá két sorban felsorakoztatva, vagyis mindenkivel egy kör, mire pedig a végére érek a sornak a poharat sem fogom megtalálni, de hol itt a probléma? De előbb még Arielle fog táncolni a pulton, vagy részegen fogom feltenni? Még eldöntöm. De ha jól emlékszem táncolni szeretett volna, szóval el is engedtem a derekát, hogy megfogjam az egyik kezét és húzni kezdjem magammal a "táncparkettre, amit én most inkább a tombolás helyszínének jelölnék ki, mivel kétlem, hogy lassúzni is fogunk ma este.

- Mindig is szerettem volna a nagy és magabiztos Charles Hemsworth-ot zavarba hozni. - jegyzem meg egy pimasz mosoly keretében, ahogy rátekintek és ez teljesen őszintén hangzik tőlem. A mai este folyamán igazából azt kell, hogy mondjam teljességgel meglepett a viselkedése, de úgy az egész Mr. Tökéletes jelenség, ma valahogy olyan másnak tűnt és azt hiszem jó nagyot kellene hazudnom ahhoz, ha le akarnám azt a tényt tagadni, hogy ez nekem igenis tetszik, persze ebben nagy szerepet játszott, hogy én magam vagy legalábbis az általa szervezett születésnapi buli volt a kiváltó oka a dolognak. Ha valamikor, hát most igazán büszke voltam magamra, hiszen tényleg szívvel lélekkel csináltam ezt a dolgot és noha az agyam egy eldugott részében ott volt ennek az egésznek az üzleti része is, egy pillanatra sem gondoltam rá, csak arra, hogy tényleg kedveskedjek egy kicsit neki. Olyan bulit akartam neki csinálni, amire mindig emlékezni fog, egy olyan ajándékkal, amit aztán soha az életben nem felejt el még akkor sem, ha emlékezetkiesése lenne hirtelen, mert Brian nem az a fajta személy, aki könnyen felejthető volna. Másrészt pedig mivel én már jó hosszú ideje nem ünnepeltem meg semmit, ilyenkor kicsit magamat is felvidítom, elvégre olyat adtam ajándékba, amit én is szívesen elfogadnék, bár ha nekem valaki egy zacskó gumicukrot venne és azt mondaná boldog szülinapot, akkor már teljesen ki lennék ezzel békülve.
- Az ajánlatom a következő. - vágok olyan arckifejezést, mint aki épp hosszan gondolatfuttatások közepette eszeli ki, hogy vajon minden fondorlatos tervvel álljon elő és mit kérjen cserébe azért, hogy ezt elmondhassa. - Igazából, talán csak... - mosolyodom el, ahogy továbbra is kihúzom az időt, remélhetőleg nem fog ezért kettő másodpercen belül morogva távozni. - Mesélhetnél nekem erről a Chuck-ról, mert nem ismerem, de szívesen megismerném. Úgy értem nézhetnék régi fényképeket vagy ilyesmi, ígérem a gardróbodat csak akkor fogom feltúrni, ha majd elfordulsz. - nézek rá kicsit szemtelenkedve, hiszen a helyzeti előny nálam van, ha már tényleg ennyire megszeretné tudni, hogy miért is mondtam rá, hogy különleges.Egyébként is ez szerintem teljesen korrekt és teljesíthető kérés, elvégre nem a fél vagyonát kértem cserébe. - Ne aggódj, ha fájni kezdene a lábam, majd arrébb dobom, az egyik sarkot pont ennek hagytam üresen. - utalok arra, hogyha a magassarkú problémát jelentene könnyen megszabadulok tőle. Elvégre az ilyen partikon tényleg nem a legtanácsosabb, valamint nem is túl biztató, főleg ha valaki inni kezd, már pedig egyre erősebb bennem ez az érzés, tudom, hogy én sem fogom megúszni, de hogy ketten csússzunk másszunk majd itt a padlón azt nem tudom, hogy fogjuk bevállalni. - Viszont van egy elkeserítő hírem.. a sok stampedlis pohár nagyon is téged vár. - nézek rá ártatlan arccal, ahogy elereszt, majd karon ragadva a táncparkettre húz, hiszen néhány perccel ezelőtt én voltam az, aki pontosan ezt kérte tőle. Brian tökéletes hangulatot varázsolt nekünk, azt hiszem tényleg ő volt a tökéletes választás és egyáltalán nem bánom, hogy annyit kellett dolgoznom azért, hogy ma eljöhessen ide, hiszen mindenki jól járt, az első számú fanatikus pedig mindenképp. Mikor még fiatalabb voltam, volt bennem egy elképzelés hogy majd táncosnő leszek, de erről hamar le kellett tennem egy iskolában elszenvedett baleset után, pedig még most is nagyon szeretek táncolni, azonban a partnerem még le kell tesztelnem, hogy mennyire. Eddig csak uncsi bulikban voltunk, ahol néha kötelező jelleggel egyet jobbra egyet balra jellegű lassú és vontatott klasszikus zenére kellett billegnünk, de ez most teljesen más.
- Nos parkett ördöge lássuk mit tudsz! - nevetek fel, bár hogy a hangos zenétől mennyit hallott ebből, arról fogalmam sincsen, de ha tud szájról olvasni, akkor mindent kristálytisztán sikerült megértenie. Hamar felveszem a zene ritmusát, ahogy egészen közel lépdelve hozzá mozgatom a csípőmet, ha már egyszer szórakozni jöttünk, akkor tegyük is meg. És mi is lehetne szórakoztatóbb a táncnál, egy kis erotikával fűszerezve? És Chuck még a stampedlis poharak miatt aggódott.

- Közvetlenül azután arról is lennének elképzeléseid hogyan magyarázzuk ki magunkat ebből, hogy nem akarlak feleségül venni, csak érdekelt volt-e valamikor Donald kacsás vagy pókemberes alsóm? De hidd el nekem, hogy nem volt. Még csak pikácsus pizsim se. Most azt gondolod, hogy akkor gyerekszobám sem volt? - Tényleg még csak az hiányozna, hogy szárnyra kelljen a nagy hír, miszerint Charles Hemsworth megnősül. A gondolattól is a hideg futkos a hátamon. Mármint azért van egy gyönyörű álbarátnőm, hogy a házasság vagy jegyesség gondolatától még egy ideg ne fájjon a fejem. Arielle pedig kifogástalanul jó és jól is mutat ebben a szerepben. Talán túlságosan is jól. Arra nem számítottam, hogy így meg is fogom kedvelni, hogy elviselem még a hisztériájával együtt is. Sosem bírtam a hisztis nőcskéket. De neki valahogy sikerült kisajátítania magának egy biztos pontot, helyet az életemben, olyannyira, hogy nem nem akarok megválni tőle. Nem azért mert ez így nagyon is kényelmes, mert az, de... Kedvelem.
- Szóval, mire is vagy tulajdonképpen kíváncsi? Talán elárulom. De ha mégsem, akkor próbálkozz néhány pohárral később. - Tudni akarom, hogy mire megy ki ez az egész? Én eddig abban a tudatban voltam, hogy elviselhetetlen vagyok, és folyton csak morgolódom és megjegyzéseket teszek, plusz nem egyszer kaptam meg, hogy Mr. Charles Tökéletes Vagyok Hemsworth jelzőt, Szóval, bevallom kissé meglepő számomra ez a különös érdeklődés, hiszen ez leginkább a múltam részét képezi, nem a jelenemet, a jelenünket. Mert így most már mondhatjuk, hogy nekünk is van egy múltunk, jelenünk, a jövőnkről pedig fogalmam sincs. Igazság szerint annyira még nem gondolkodtam előre a "kapcsolatunkban". Így természetesen bármikor kiléphetünk belőle. Besokallhat, megelégelhet, akármi. Őszintén nem lepne meg.
- Hmm, akárhogy is nézem Arielle számomra sehogyan sem kedvez ez az ajánlat. Talán más irányból kellene megközelítened. - Sosem tagadtam, hogy imádom cukkolni, de most inkább pimaszkodok vele egy kicsit. Ő is alaposan kitett magáért. Talán meg sem érdemlem. Épp ezért kicsit megismertetem a másik Charles-al. Csak aztán nehogy leessen a kicsi álla.
- Még a végén leveszlek a lábadról... - Azzal együtt minden tekintetben érdekes helyzet állna elő. - Direkt csinálod? -Közelebb hajolva hozzá, hogy lehetőleg értse is, ami mondok különös érzés kerített hatalmába, ami valószínűleg csak erősebb lesz.
- Ha már nem akarod elmondani, hogy miért is vagyok szerinted különleges, akkor feltennék egy másik kérdést. mit gondolsz lehetséges, hogy válaszolj anélkül, hogy előbb visszakérdeznél, hogy miért akarom tudni? - Chuck, hogy fogod ezt kibírni? Tiszta fejjel sokkal könnyebb valaminek ellentmondani, mint részegen, de azt hiszem én ma nem egyszerűen részeg leszek. Kezeim lassan siklottak végig az oldalán, ahogy eleinte lassan táncikáltunk. Egészen a "közös kis dalunkig", amire úgy éreztem, hogy minimum meg kell őrülni. Így egy váratlan pillanatban, amikor tudtam, hogy nem számítana rá, hogy bármire is készülök felkaptam és forogni kezdtem vele, addig amíg bele nem szédültünk, aztán pedig magasabbra emeltem... Volt is egy pillanat, amikor azt hittem, hogy egy az egyben eldőlünk. Még szerencse, hogy ha azt sikítaná, hogy most azonnal tegyem le azt sem hallanám meg. De néhány másodperc múlva ennek a néma kérésének is eleget tettem, mivel várnak ránk vagyis rám a stampedlis poharak.
- Úgy hiszem az első kör a tiéd. - Sétáltunk vissza a csakis számomra előkészített stampedlis poharakkal két sorban felsorakoztatott asztalhoz. Akkor had szóljon... Vettem is el az első kis poharat az asztalról, amit Arielle felé emeltem. - Élvezni fogod, hogy egy hétig beteg leszek? Legalább egy kicsi együttérzést mutass felém, kérlek. - Néztem rá hatalmas boci szemekkel, mert igen, bár hihetetlen, de ilyet is tudok. - Akkor fenékig. - Hajtottam is fel az első pohárral és a másodikkal, majd a harmadikkal, azután a negyedikkel... Miután úgy éreztem, hogy még egyet már nem bírnék leerőszakolni a torkomon elkaptam Arielle-t, megfogtam a kezét és ellentmondást nem tűrően húztam magammal a parktettre. már nem egy-két pohárral volt bennem, így nem egyszer szédültem meg, amikor is úgy döntöttem, hogy a földtől tovább végül is már nem eshetek, így térdre ereszkedve tomboltam tovább széttárt karokkal, mintha csak valamiféle istenségnek áldoznék, pedig szó sincs róla, épp csak forog a világ, én pedig élvezem.

- Fogadni merek, hogy pizsamád sem volt. - nézek rá, amikor belekezd a mondatába, pedig én igazán reménykedtem, hogyha egyszer feltúrom azt a szekrényt akkor találok valami igazán érdekeset, persze az, hogy nem volt Donald kacsás alsója az még nem jelenti azt, hogy más rejtegetett holmira nem bukkanhatnék rá, naná, hogy én kiszúrnám a leginkább rejtegetett cuccát, hiszen én már csak ilyen vagyok. - Egyébként pedig tudom, hogy volt gyerek szobád, miután apukád mesélt nekem róla, szóval szép próbálkozás, Mr. Tökéletes, de nem jött össze. Nem tudom mit rejtegetsz a szekrényed legalján, de hidd el, hogy én meg fogom találni, ha pedig azt kellene elmagyarázni valakinek miért nem veszel el feleségül, hidd el még mindig hitelesen elő tudom adni, hogy mi semmit, de semmit az ég egy adta világon nem akarunk elsietni. - ecsetelem mosolyogva neki a szavaim, hiszen ez valóban így van, ha valamit ki kellett magyarázni, egyszerűen csak elővettem a tökéletesre fejlesztett színészi vénáimat és máris megoldottuk a problémát, pedig semmi mást nem csináltam csak beszéltem, azt hiszem Chuck is néha beláthatja, hogy ez nekünk kimondottan előnyös.
- Mondtam már neked úgy egyébként ha én akarok valamit akkor azt megszerzem? - mondom egy sejtelmes mosoly keretében, bizonyára nem érti, hogy mire fel ez az érdeklődés a személyemtől és valahol megértem, én sem értem, de érdekel a személye, szóval itt az ideje, hogy megismerjem őt, ha már hozzá vagyok láncolva a nap 24 órájában mindig is minden pillanatban, bár azt hiszem neki erről fogalma sincsen, mivel én soha nem is említettem neki, de hát azt hiszem nem is kell, ez amolyan elenyésző dolog. - És ha már te is így látod, drágám, akkor majd néhány pohárral később felteszem a kérdést, valószínűleg úgy sem fogsz rám emlékezni mit válaszoltál. - persze, hogy azt állítja számára ez nem kedvező ajánlat, pedig szerintem igenis az, nem tudom miért kell ennyire elhatárolódnia, sőt inkább örülnie kellene hogy egyszer végre valaki érdeklődik iránta, hiszen a nyakamat merném rá tenni, hogy egy kezén meg tudja számolni, hányan voltak rá igazán kíváncsiak eddigi élete során. Senki nem akarta látni, hogy az álcája mögött mit is rejteget, senki nem volt kíváncsi, hogy mi van a mögött a pajzs mögött, amit felhúzott maga köré, vagy mik a legbelsőbb titkai, milyen az igazi Chuck. Én már pedig akkor is tudni akarom, ennyi talán már nekem is kijár, elvégre nem egy bábbal " járok együtt ". Bár ő is elmondhatná ugyanezt, hiszen vannak dolgok, amiket ő sem tud rólam, de példának okáért ha ő fel akarná túrni a szekrényem akkor megengedném neki, sok mindent nem találna benne, de eltitkolni semmit nem titkolnék el, hiszen ez vagyok én.- Hogy direkt csinálom-e? Talán igen. - mosolygok továbbra is, nagyon jól tudom, hogy érdekli, mit szeretnék ebből az egészből kihozni, tehát már most elárulta magát, pedig lehet neki fel sem tűnt. - Az attól függ mit akarsz tőlem kérdezni. - vágom rá a következő mondatára, szinte automatikusan, ahogy azt már tőlem meg is szokhatta. Persze próbáltam volna tánc közben normálisan és érthetően kommunikálni, de ugye ez a hangos zajtól szinte képtelenség volt és amikor a kedvenc zenénk hangzott fel, mondanom sem kell, hogy szó szerint 3 lépéssel a föld felett jártam, ugyanis volt szíves a magasba emelni. Na jó, mindenre számítottam, de erre azért nem viszont, a legtöbb lánnyal ellentétben, akik már ilyenkor hangosan visítozva kezdték volna Chuck fejét ütni hogy tegye le őket, én csak elmosolyodtam, majd elnevettem magam. Néha még ő is képes meglepetéseket okozni, ezt nem tagadhatom, bár amikor pörögni - forogni kezdett bevallom megfordult a fejemben, ha most elborulunk, akkor csúnyán nagyot fogok esni és valószínűleg az ünneplést a kórház sürgősségi osztályán folytathatjuk.
- Lassan el fogok repülni. - jegyezem meg, amikor letesz, majd visszasétálunk a számára fenntartott poharakhoz és persze italhoz. - Egészségedre! - emelem meg magam is a poharam mikor ő is hasonlóképpen jelzi felém, hogy az első kört nekem szánta, bár a többit az arra járó barátok és ismerősök jó része váltotta ki és aminek titkon kicsit örültem, legalább nem leszek totál részeg, ugyanis elég erős a gyanúm rá, hogy én sokkal hamarabb részeg lennék mint Chuck, lévén, hogy ő minden bizonnyal sokkal jobban bírja a piát. Valójában azt hiszem ennek az estének meg lesz a maga következménye és Chuck jó sokáig fogja még ezt érezni, így nem is válaszoltam neki a célzó jellegű mondatára, csak elmosolyodtam, de akkor elkapta a kezem és beráncigált ismét a tömegbe táncolni, mire én automatikusan vettem fel a ritmust, némi mennyiségű ital után pedig ez nem is csoda. Mondjuk amikor térdre borult kissé megijedtem, de láthatóan ő élvezi, szóval nem akadt vele nekem sem semmi problémám, de nagyon remélem, hogy a nap végén nem a wc mellett kell simogatnom a hátát, mert akkor azt hiszem nem éppen a legkellemesebb élményeket őriznénk meg az estéről.
- Nem szeretnél felállni? - hajolok hozzá olyan közel, amennyire csak lehet, másképpen ugyanis nem igazán értené a hangos zene kellős közepén, hogy mit mondok neki, arról nem is beszélve, hogy már egy ideje mindenki aggódó pillantásokat vetett rá, bár szerintem még közel sem járunk annál a résznél, amikor ő rosszul érzi magát. Mivel nem akartam, hogy mindenki azt gondolja, hogy a jelenleg zajló esemény akár rosszul is elsülhet így a legtermészetesebb módon kezdtem el viselkedni és rákacsintottam a vele szemben szerintem már szédültem térdepelő férfira és az álla alá helyezve finoman az egyik kezemet megcsókoltam. Nem tudom, hogy ez így helyes-e, de legalább a körülöttünk lévők megnyugodhatnak, hogy probléma az egyáltalán nincsen sőt, minden a legnagyobb rendben van, tehát nem kell aggódniuk, csak érezzék ők is jól magukat, gondolom Chuck-nak is sokkal kényelmesebb úgy, ha nem minden második ember szállingózik mellé, hogy megkérdezze: " Hé, haver jól vagy? ". Próbáltam volna mindeközben rávenni, hogy álljon fel, de mint mindig azt hiszem most is győzedelmeskedett az erő és ahelyett, hogy őt sikerült volna felráncigálni a padlóról, én botlottam el és zuhantam egyenesen a karjaiba.

- Te mindig ilyen számító kis fruska voltál? - Akármilyen is az a lényeg, hogy valami különös oknál fogva egyre jobban kedvelem a hibáival együtt. Bár még mindig ugyanúgy képes felidegesíteni, mint eddig, de azt hiszem ez közöttünk már nem is fog megváltozni. Ez lenne az egyik szépsége vagy szépséghibája a kapcsolatunknak? Fogalmam sincs. Ezt döntse el mindenki maga. De még egy ideig el akarom viselni, még akkor is, ha mindketten azok vagyunk, szörnyen elviselhetetlenek egymásnak. Már csak azért is, mert elég ritka az, hogy valakihez ennyire ragaszkodjak, hol ott mindketten tudjuk, hogy kapásból öt másik nő lenne a helyére, ha mégis úgy döntene, hogy elege van belőlem. Őszintén nem lepne meg a dolog... Na jó, azután, hogy meglepetéssel vesződött - nekem - a szülinapomra egy egészen kicsikét meglepne, vagyis váratlanul érne, de lényegében semmi sem köt kettőnket egymáshoz, vagyis nem tudok róla.
- Nem. De nem is kellett. Erre nem volt nehéz ráébredni. - Azzal nincs is semmi gondom, ha egy nő akar valamit, de a módszerek, hogy azt minden áron meg is kapja, az már egy másik kérdés. Nem szívlelem, amikor a képembe hazudnak vagy hülyének néznek, bár próbálkozni mindig lehet. De ma is csak azért voltam leginkább dühös, mert hiába is próbálnám tagadni aggódtam érte és szerintem rekord időt hajtottam idáig.
- Ez így aljasság, nem gondolod? Előbb idecsalsz, aztán leakarsz itatni, azután pedig kiakarsz faggatni részegen olyasféle dolgokról, amiket józanon semmi esetre sem kötnék az orrodra. Ez így nagyon nem korrekt. - Ráztam meg a fejem rosszallóan egy sunyi mosollyal. Arielle is lesz még spicces, méghozzá, ha rajtam múlik nem is olyan sokára, mert azt biztosra veheti, hogy nem fogom ennyiben hagyni a dolgot. Mindketten úszni fogunk.
- Akkor lehetséges, hogy inkább visszaszívom vagy várok még egy kicsit, megvárom, amíg félrebeszélsz, akkor már én is kérdezhetek. Téged pedig elevenen fog megenni a kíváncsiság. - Mert így fog lenni. Tudom. Bár gondolhattam volna, hogy ez sem lesz egy könnyű menet, ahogy nálunk semmi sem az. Mintha tényleg szánt szándékkal  feszítenénk a húrt egymás idegein...
- Még nem... - Mondtam magabiztosan, miközben szépen az akaratomtól totálisan függetlenül a karjaimban végezte, pedig még csak nem is állt szándékomban magammal rántani, de ezek szerint úgy tűnik, hogy nem csak az én fejem húz már lefelé. És ez egy kiváló alkalom volt arra, hogy újra megcsókoljam és még csak meg sem kell indokolnom, hiszen részeg vagyok, csakhogy ez már nem egészen a közönségünknek szólt.
- Ma este sellőlányok is potyognak? Lepottyantál... - Azt hiszem valahol most tetőz az alkoholmámor a fejemben és elkezdek nevetni. Igen, a padlón úgy, ahogy voltunk.
- Na és most, hogy fogunk felállni, Arielle hercegnő? - Bár engem most még a padlón is húz a fejem, de még korán van ahhoz, hogy feladjuk a harcot a stampedlis poharakkal.
- Egy feltétellel... Ha táncolsz nekem, akkor felküzdöm magam innen valahogy. - más különben esélyes, hogy eléggé megfogom makacsolni magam, mert mindketten tudjuk, hogy abban jó vagyok. Abban pedig még hasonlítunk is, hogy mindketten elérjük, amit akarunk, bár egymással szemben ez már nem olyan könnyű, mint másokkal, de még szerencse, hogy szeretem a kihívásokat.

Abban azt hiszem egészen nyugodtan kiegyezhetünk, hogy ez az este már most kacifántosan kezd alakulni, pedig hozzá kell tennem, hogy az alkohol mennyisége most még igen csak kevés volt, már ha arra gondolok, amit megittunk és van egy olyan sanda gyanúm, hogy ez még csak a kezdet. Persze gyorsan át kell forgatnom a fejemben, hogy én mégis mennyi alkoholtól érzem még nagyjából helyén magamat, mert ahhoz még most is ragaszkodok, hogy Chuck és én hazafelé menet ne egymást ráncigáljuk, mert mindketten részegek vagyunk, hanem jobb esetben én őt, mert szerintem szüksége lesz a segítségre és elvégre milyen barátnő az olyan, aki ebben nem állna rendelkezésére, még akkor is vagy épp akkor meg pláne, ha pénzt kap érte, bár ez esetemben néha eléggé kétes kijelentés, tekintve a főnökömet.
- Sellőlány, hol? - nevetek rá, ahogy kicsit húzva az agyát gyorsan körbenézek, mintha az említett személyt keresném, bár ha az érzékeim nem csalnak akkor rám gondolt, igaz én meg az uszony két külön dolog, hogy a vörös hajszínt és Sebastian-t, a rákot már ne is említsem. - Ja, hogy én. - válaszolok, mintha tudatomra ébrednék éppen és igazán figyelemre méltó, hogy színészi tehetségem még így italozás után is tökéletesnek mondható. Bár azt hiszem most már Chuck-on kívül senkinek sem kell megcsillogtatnom, ugyanis már mindenki saját magával és a körülötte lévőkkel van elfoglalva és nem velünk, bár egy ideig valóban mi voltunk a középpontban, de azt hiszem, hogy rájöttek, aggódni teljes mértékben felesleges. .- Attól tartok, ha csak nem növesztek szárnyakat és nem változom sellőből hirtelen angyallá, akkor itt alszunk a padlón Mr. Hemsworth.  - simogatom meg játékos mosolyom mellett kedvesen az arcát, miközben végig a szemébe nézek. Azt hiszem még sosem volt alkalmam ilyesmire, mármint, hogy lássam ilyen közelről. Jó persze, nagyon sokszor kellett megjátszanunk magunkat mások előtt és akkor bizony már megölelt, már megcsókolt meg minden ilyesmi, de ez most annyira más, hiszen ez az igazi Chuck és most már nem is értem, hogy mi a fenéért bújik ilyen álarcok mögé, így élni szörnyen rossz lehet.
- Tudod mit, ha ezen múlik táncolok neked és akkor felállhatunk, feltételezem te sem a padlóval szeretnél a továbbiakban csókolózni, de javíts ki, drágám, ha tévednék. - adok gyorsan egy puszit a szájára, majd valahogy megpróbálok kikecmeregni a karjai közül és felállok, bár bevallom azért ehhez kell némi kis idő, meg bizonyos mértékű tehetség. - Nos, te jössz. - nyújtom felé azonnal mindkét kezem és nagyon remélem, hogy ha megkapaszkodik benne, akkor valóban képes is lesz felállni, mert valahogy ha megint visszaesnénk a földre, már tuti mindenki nem normálisnak nézne minket, bár nem igazán figyelnek, na de akkor is, nem azt terveztem, hogy a szülinapján minkettőnk ruhájával legyen felmosva a padló, ettől sokkal izgalmasabb dolgokat is csinálhatunk.
- Egyébként csak előre szólok, nem tudom ismeri-e a mondást az úr, de vigyázzon aki tűzzel játszik, igen könnyen megégetheti magát. - hajolok közelebb továbbra is a kezeimet nyújtva, hogy segíteni tudjak, de mondatom nyilván az este további részére vonatkozott, mert az, hogy ilyen állapotban azt kérte táncoljak neki, az addig rendben is van, de nem bírom elképzelni mit kérne akkor, ha már teljesen részeg lenne. És én természetesen megígértem magamnak, hogy ma nem ellenkezek, minden úgy fog történni, ahogy ő azt szeretné. Hiszen erről szólnak a szülinapok, nem?