Elle & Don ~ Irattári kaland...

۞۞۞۞۞

Látványosan becsapom magam után az ajtót, hagy hallja az egész nyamvadt FBI, hogy Sivero ügynök már megint parádézik. Néznek, sokan és látványosan. Nem zavar, élvezem a figyelmet. A főnök kicsit kiborult, na és? Az ő lányát legalább nem vittem az ágyamba. Ezt értékelhetné. Bár amilyen ronda némber a csaj, lehet, hogy azért dicséretet kapnék. De, előbb kötöm fel magam a kötött pulóverem kósza fonaldarabjával, minthogy hozzáérjek egy olyan gnómhoz. Ahhoz igazán nem fizetnek eleget. Morogva végigtrappolok az épületen, út közben rá is gyújtok, majd gúnyos vigyort küldök mindenki felé, aki nehezményezi az épületben való dohányzást. Tilos! Na persze! Mégis mit tehetnének velem? Lecsuknak? Kizárt, a nővérem sose hagyná. Száműznek? Ismét kizárt, hisz ezért vagyok itt. Elbaltáztam egy ügynöknőcske félévnyi munkáját és milyen büntetést kaptam? Egy nap az irattárban. A főnök azzal magyarázta, hogy azért, mert egy fontos ügyön dolgozom, most nem zár be ide örökre. Szerintem meg csak tart Danától. Én megértem, de igazán. Ha nem volna értem oda annyira, én is félnék tőle. A nővérem néha olyan, mint maga a sátán, ellenben angyalian bájos húgocskámmal. Én meg a középső vagyok, töltelék, selejt, ahogy tetszik. Vagy szimplán csak a határ, jó és rossz között. Fogalmam sincs, merre billenek, hisz örökké össze-vissza szalonozok az élet cikornyás útvesztőiben. Bár egy pofás kis szerpentinen haladnék egyenesen felfelé, de nem. Én kettőt lépek fel a csúcs felé, aztán banbán visszacsúszok az előző szirtre. Rohadt hegy! Lehet, hogy az én hibám? Talán nem békatalppal a lábamon kéne hegyet másznom! Viszont, így lényegesen szórakoztatóbb, mintha bakancsban tenném. Már harmadszorra fordulok az elágazásnál jobbra, de irattárnak hűlt helye. Minden egyes emelet teljesen egyforma, így mégis, hogy találjon az ember fia el az akták nyugalmas temetőjébe?
-Hol van az irattár? Hoool?   – Hirtelen nyomulok az egyik korosodó takarítónő arcába, aki a felmosóronggyal szöszmötöl. Látszólag a frászt hozom rá, hisz hátraugrik, majd pislogva néz rám. Információ bezzeg nem hagyja el a száját, az nem elég pletykaértékű. Nincs mit tenni, tovább cammogok és időközben a cigarettacsikkemtől is megszabadulok. Elnyomom, majd becsúsztatom a folyosón fecsegő hölgykoszorú egyikének a madárfészek szerű hajzuhatagába. A világért sem dobnám a földre. Édesanyám megtanított arra, hogy sose szemeteljek. Még pár folyosó és végre valahára útba igazít a recepciós hölgynek kinéző godzilla, arcán egy elefánt méretű vicsorral. Köszönetet mondok, és még bókolok is egyet, hátha attól kedvesebb arcot vág majd, de nem. Talán csak wc-re kell mennie. Vagy alapban ilyen a pofaberendezése, de akkor jól kiszúrt vele a sors. Na, mindegy! Végre kiderült, hogy merre az arra, így gyorsan hátat fordítok miss. Shreknek és amilyen gyorsan csak lehet, elrobogok az alagsor irányába. A liftet meg sem keresem, inkább lépcsőn kutyagolok. Már egy ideje áthelyeztek, de még egyszer sem vettem a fáradtságot, hogy feltérképezzem a központi iroda egészét. Most sem vitt volna rá a lélek, de az irattár, nem rossz hely, én meg álmos vagyok, hisz az éjszakát azzal a flúgos ázsiai nővel töltöttem, aki végül bevitt a darázsfészekbe és bummm…. már tönkre is tettem egy nyomozást. Isten vagyok, ha rombolásról van szó, kétség sem fér hozzá! Nagy lendülettel robogok be az irattárba, de sehol egy teremtett lélek. Pislogva nyelem a port, tekintetemmel ablak után kutatva. Don, az alagsorban vagy öcsém! Hát persze, hogy nincs ablak! De van légkondicionáló, ez is valami! Beljebb lépek, csupán egy sornyi lámpát felkapcsolva, így kísérteties félhomályt teremtve. Minden felé kisebb és nagyobb vasszekrények és polcok. Míg az előbbiekben irattartók lapulnak, addig az utóbbiakon ezer és egy felcímkézett doboz sorakozik. Csak egy asztal lapul a helységben, régi, öreg tölgyfaszépség, ami épp megfelel számomra. Megközelítem, majd grimaszba torzul az arcom. Csupa retek! Pulóver le, gyors takarítás indul és már kész is az ideiglenes ágyam. Komótosan felfekszem rá, de mivel a pulóveremből törlőrongy lett, a pólóm meg nem szívesen vettem volna le, párna nélkül maradtam. Kissé kemény, de megteszi. Volt már ennél rosszabb is. Eszembe sem volt a tényleges büntetésemnek eleget tenni, azaz elrendezni az iratokat, kiszanálni az elévült bűnügyek mappáit. Inkább a dohtól foltos, berepedezett plafont bámultam, arra várva, hogy elragadjon az álomvilág. Hát baromira nem ragadt el! Nagy meditálós nyugalmam egy hangos csattanás törte meg! Kivágódott az ajtó, én meg reflexszerűen pördültem meg fedezéket keresve, mire hatalmasat koppantam az asztal mögött a padlón.
-Mi a fene? Már megint te?   – Pislogok ki a fedezékemből, de mindjárt eltűnik az a szemernyi jókedvem is. Na, már megint ez a csaj! Most vajon mit tettem tönkre? A csilli-villi körömlakkja repedezett be az előző ajtócsapkodásom hanghullámától, vagy még mindig azon a nyamvadt ügyön lovagol?
-Volna még valamid, amit tönkre tehetnék, avagy csatlakoznál a délutáni sziesztámhoz? Előre szólok! Tea nincs, de van valami sokkal jobb!   – Mély hangom pimaszul visszhangzik, miközben az imént jól bevert koponyámat dörzsölgetem. Nem tudom, hogy mit akar ez a nő, de azt érzem, hogy semmi jót. Ez is egy olyan csaj! Mint Dana! Akitől kiveri a víz a férfiakat, de nem épp abban az élvezetes értelemben! Ijesztő, de ebben rejlik a varázsa! Hogy én mennyire imádom a veszélyt! Kihalászom a zsebemből a „jobbat”, majd jóízűen beleharapok a kerek, pirosló gyümölcsbe! Ez a vadmacska, biztos nem az almára gondolt! Ez a tudat, kaján mosolyt csal az arcomra.

۞۞۞۞۞

۞۞۞۞۞

Öt teljes év beépített ügynökként az alvilág mocskos világába. Hát csoda, hogy a hirtelen durranásra a testem magától cselekszik? Nem lepődök meg. Igaz, csak egy ajtó vágódott ki, de ennyi erővel akár seggbe is lőhettek volna, így hirtelen. Vagy akár fejbe. Egyik sem jobb a másiknál, bár ezen testrészeimet még nem tisztelték meg golyóval. Bezzeg a felsőtestem úgy ki van csipkézve, mint a nem létező öreganyám kézzel készült terítője. Hegek mindenütt, golyótól, késtől, borotvától. Nem könnyű az élet az alvilágban. Épp ezért nem vettem le a pólóm, és nem is fogom senki előtt, amíg mód van rá. Az ágyban se, mert a nők többségét kiveri a frász attól, hogy nem tökéletesen sima a bőröm. Részemről nem nagy ügy, de azt nem szeretem, ha hosszú percekig némán bámulnak miattuk. Ha néznek, azt tegyék a sármosan lehengerlő arcberendezésem miatt. Néha nap, még erre is akad példa, persze csak elszórtan. Nem viszik túlzásba a bálványozást, pedig igazán megérdemelném.
-A látásom kitűnő, de csak olyasmire figyelek, ami érdekel!   – Gúnyos szavaira rögtön visszavágok, úgy téve, mintha egy cseppet sem lenne figyelemfelkeltő. Pedig jobban megnézve, egész pöpec kis nő. A pincérnőre emlékeztet, talán a haja miatt, csakhogy az előttem álló szőke ciklon egy érett, magabiztos felnőtt amazon, aki egy fikarcnyit sem tűnik ártatlannak. Ezt bizonyítja az ajkain kiömlő masszív szóáradat is. Úgy tűnik, ideges, nem is kicsit és persze minden hibáért engem okol. De miért is?
-Fél év? Húha, a magam öt éve után, nagyon is tudom, hogy milyen az, és azt is, hogy minden egyvalakin múlik, saját magadon! Ha jó ügynök vagy, ezt tudnod kéne! Besétáltam a területedre, igaz. De ha hideg fejjel gondolkoztál volna, akkor egyszerűen tovább játszod a szereped!  – Nyugodt hangon kezdek bele a monológomba, amolyan kioktató jelleggel. Milyen ügynök az, aki képes elszúrni egy beépített melót? Talán kezdő, vagy csak pocsék színész?
-Saját magad buktattad le, pedig csak figyelmen kívül kellet volna hagynod, esetleg ellőhetted volna az egyik lábam, ha muszáj. Ez egy ilyen munka, ha beépülsz, nem puhulhatsz el! Én is lelőttem pár ügynököt, civilt, kutyát, bármit, ha épp úgy hozta a sors.   – Igyekszem megértetni vele, hogy rajta állt, vagy bukott az ügy és ő volt az, aki elszúrta. Persze, ebbe jócskán besegítettem én is, de ez már részletkérdés. Neki kellett volna védenie a titkát, de elég rosszul csinálta. Én mosom kezeimet, de talán segítenem kéne neki egy kicsit.
-Egyébként is, honnan kellett volna tudnom, hogy beépített ügynök vagy? Nem kaptam meg az értesítő prospektust!   – Csak nem bírom ki, hogy ne szóljak be még így utoljára, miközben visszaküzdöm magam az asztal tetejére, ám most nem heveredek le, csupán a szélére ülök. Gondolkozva mérem fel a dombokkal tarkított kilátást. FBI-os nőstényördög! Ezek a legrosszabbak, a többség mind férfinek tetteti magát. Hogy gerjedne az ember fia olyanra, aki vödörszámra vedeli a sört, aztán nagyobbakat büfög, mint egy kocadisznó? Egyértelmű, hogy sehogy. Az előttem álló egyed viszont, módfelett nőiesnek hatott, de a tekintete, na abban ott volt az ördögi szikra. Biztos, hogy megölne, ha tehetné. Lassan és módszeresen, belső szerveimmel fojtva meg. Magam is furcsállom, hogy ez a gondolat, jóleső izgalommal tölt el. Vajon más téren is ilyen szenvedélyes?
-Most komolyan! Ti nők, miért hiszitek azt, hogy minden nőstényt magam alá gyűrök? Olyan, a legyet is röptében fejem van?   – Visszakérdezek, hangomban őszinte érdeklődéssel. Miért feltételeznek rólam mindig ilyeneket? Oké, szeretem a nőket és igen, ha nincs senkim és tehetem, bevállalok, pár kalandot, na de azért ízlésem van!
-Eszemben sem volt lefektetni, csupán elbeszélgettem vele!   – Nagyot harapok az almámba, miközben állom a nő vádló tekintetét. Mondhattam volna azt is, hogy igen, megvolt, mert imádnak a nők. Ebben talán van is valami, de a kis kínai nem volt épp az esetem. Jobban szeretem a felső kategóriás minőséget, ha nőkről, piáról vagy kocsikról van szó.
-Miss Wong, igazán sok érdekes dologról tud, és úgy csiripel, akár egy pacsirta!  – Egy utolsó jóízű harapás után a szobában lévő egyetlen szemetes felé dobom az almacsutkát. Talált, méghozzá csont nélkül! Önelégült mosoly terül el az arcomon, pedig jó pár hónapnyi gyakorlásomba került, hogy akár egy mákszemmel is eltaláljam a kijelölt célt.
-Valami Ramirezről hadovál, ha mond ez neked valamit. A csaj az ő masszőze!   – Az utolsó szónál kacsintok egyet, jelezve, hogy a masszőz, inkább egy luxusprosti. Az a fószer igen perverz lehet, ha egy ilyen apró, törékeny, kislány alkatú nőben leli az örömét. Rohadt pedofil!
-És van egy szép kis fekete notesze, telis tele érdekességekkel. Ez a Ramirez valami nagykutya lehet. Egyébként miss. Wong, épp a védelmem alatt áll. Bármit megtesz, ha megvédjük azt a feszes fenekét.   – Ezüsttálcán kínálok neki egy koronatanút, de azt nem említem, hogy a nő kizárólag nekem beszél. Nekem se a két szép szememért, hanem mert elkaptam munka közben. Érdekes látvány volt, de nem túlizgató. Minek hentereg piti fegyvercsempészekkel, ha egy nagyágyú ágyasa? Az ilyesmit nem tűrik meg afféle körökben. Unottan előhalászom a telefonom és tárcsázom a jól ismert számot, figyelmen kívül hagyva az ügynöknőt.
-Dana, ne haragudj rám! Nem tudhattam, hogy mibe tenyerelek! Igen elszúrtam! Na, ne csináld! Tegyél meg nekem valamit, kérlek! Cserébe, meglátogatlak, mondjuk a jövő héten! Igen, éjszakára is maradok. Két teljes nap, megegyeztünk? Szóval, intézd el kérlek, hogy az ügynöknő visszakapja az ügyet. Van egy koronatanúja, meg egy megdönthetetlen bizonyítéka. Nem, dehogy, semmi közöm hozzá. Fogalmazzunk úgy, hogy kisegítek egy munkatársat! Tényleg? Te vagy a legjobb! Köszönöm!   – Vigyorogva rakom le a készüléket. Mikre nem jó, ha van egy rokon a védelmi minisztériumban? Dana az én örök mentőövem, szerencse, hogy sose tud nemet mondani nekem. Most is rábólintott a kérésemre, igaz, így két napot vele kell töltenem.
-Vedd úgy, hogy vissza is kaptad az ügyet!   – Tekintetemmel a nőét kutatom, várva, hogy miként reagál majd a dolgok eme gyors változására. Arra még csak nem is számítok, ami ez után jön majd. Csak pár perc telik el, mire beront az a ficsúr az ajtón, aki előzőleg büntetésre ítélt és közli, hogy  Rousseau továbbra is az ügyön maradhat, én pedig, az ideiglenes társa leszek egészen a tárgyalásig. Együtt kell vigyáznunk a koronatanúra és előkaparni a többi bizonyítékot. Erre nem számítottam! Miért kapok már megint büntetést? Összezárva, pont vele? Olyan rondán tud nézni, hogy lehet, hogy álmomban metszi majd el a torkom. Vagy patkánymérget tesz a kajámba. De azt be kell látnom, hogy minnél tovább nézem, annál szebbnek tűnik. Ez is amolyan női varázslat, vagy csak túl kiéhezett vagyok már. A francba, hogy nem egy olyan nő mellé osztottak, aki boldogan alél a lábaim elé. Egy utál az egész ügynökségnél, persze, hogy őt kapom meg! A sors szemetebb, mint eddig hittem! Bár ismét beépülhetnék én is valahová. Minden olyan lehetne, mint rég, Hayfával. De nem lehet, ő már örökre elment, az én hibámból és már rég nem vagyok CIA-tag. Csak egy mezei FBI-os itt, ezen a napfényes, homokos lebujban.
-Miért én?  – Csak ennyit tudok kinyögni, mert a gondolataim, már rég a múltban járnak.

۞۞۞۞۞

۞۞۞۞۞

Hirtelen nem is tudom, hogy bosszant, vagy szórakoztat a nő hisztérikus pimaszsága. Csupán abban vagyok biztos, hogy határozottan hasonlít a nővéremre, akit bár tényleg imádok, de előre sajnálom azt a férfit, aki elveszi egyszer. Egy ilyen nő átok tud lenni!  Egyszer volt szerencsém hasonlóhoz, azóta kerülöm őket. Kell a fenének a sok mondvacsinált probléma meg nyavalygás! Ha arra vennék, vennék egy macskát Deliának.
-Hmmm… egy két dolog csupán! Túl sok mindent láttam már ahhoz, hogy apróságok érdekeljenek.    -  A szemeiből süt a méreg és úgy vélem, még le is néz, de annyira nem méltatom, hogy felemeljem a hangom. Látszólag nyugodtan magyarázok, érdeklődve, figyelve, hogy vajon melyik pillanatban szakad el nála a cérna és rendez sikító görcsöt. Ami késik… nem múlik!  Más esetben rögtön felfigyeltem volna egy ilyen nőre, most viszont, direkt játszom meg, hogy csak egy vinnyogó semmi a szememben. Miért? Mert látom, hogy percről –percre zabosabb és igazán jól áll neki a méreg.
-Nos igen! Ha más nem teszi meg, kénytelen vagyok felhomályosítani téged!  A világosítással már nem próbálkoznék meg, az túl sok macerával járna! Annyi időm nincs!   – Ásítok egyet, pont a mondatom kellős közepén, ezzel is jelezve, hogy mennyire unalmasnak találom a társalgást. Jó színész vagyok, hála az évekig tartó beépített munkának. Még anyám sem mondaná meg rólam, hogy mikor hazudok és mikor nem. Bezzeg Lia, ő nem csak, hogy megmondaná, de rögvest meg is írná! Eszemben sem volt tovább vitatkozni a hölgyikével. Tapasztalatból tudom jól, hogy ha beépülsz, ezer ember százezer féle képpen tenyerel majd a levesedbe és ezt mind észrevétlenül hárítanod kell. Ők nem tudják ki vagy, te rosszabb esetbe nem tudod ők kik, de ha a sors is úgy akarja, szépen elslisszolsz ezek között úgy, hogy mindvégig az árnyékban maradsz. Vagy lelepleződsz és akkor egy pillanat alatt annyi mindennek. Csak rajtad múlik. Ez a lány is összetehetné a két kezét, hogy legalább élve megúszta. Azért az érdekelne, hogy mi volt a fedő sztori. Ilyen testtel örömlány lehetett talán, de a vehemenciáját nézve, ő lenne a legrosszabb kéjhölgy a világon.
- Igaz, pont azért kerültem ide, mert ász vagyok!    – Egy ravasz mosoly mellett kacsintok rá. Hát ezt eltalálta.  Végül is alig huszonnégy óra alatt henteregtem a főnököm ikerlányaival és lőttem át a kezét egy nyílvesszővel. Alapjában véve szembeszálltam a rendfenntartó erők istenével, a CIA igazgatójával és túléltem. Igaz, ide száműztek, de rosszabb is lehetett volna a végkifejlet. Így utólag, határozottan, nem vagyok büszke magamra. Miért kellett úgy meghülyülnöm? Messziről el kellett volna kerülnöm azt a két nőt, akkor még mindig a CIA tanyáján ronthatnám a levegőt. Ha Hayfa még élne…
-Ahová csak akarod, de úgyse mersz lelőni! Akkor megfosztanának a hatalmadtól!    – Az utolsó szónál macska körmözök egyet. Igyekszem ezt is igazán lazán csinálni, de elég idiótán érzem magam közben. Én is csak ezért nem lőttem szét az összes drogos patkány fejét Hayfa halála után. Mert akkor a munkámtól is megfosztottak volna. De legalább, egy tűzijátékot összehoztam. Nem volt annyira élvezetes, mint egy szemtől-szembe kivégzés, de legalább kitomboltam magam valamelyest. Ha ezt bárki tudná, rögvest utánam vágnának egy méreginjekciót, szép piros masnival átkötve.
-Hát bocs, de épp nem veled voltam elfoglalva!    – Visszaütöttem a labdát egy szemvillanás alatt. Csalódott arcára pillantva, csak egy vállrándításra futotta. Mégis, mit képzel ez magáról? Oké, hogy pont a megfelelő helyeken domborodik és kellőképpen formás, de azért még nem a világ közepe. Elég érdekes dolog volt ott ahhoz, hogy egy cseppet se tűnjön fel. Na meg, nehogy már ügynökökkel vacakoljak a szabadidőmben. A kis kínai is sok volt magában.
-Vörös kendő, feszítés… lehet, hogy rossz munkát választottál!    –Nem bírom ki, elröhögöm magam, de úgy, hogy az ablakok is beleremegnek. Hosszú perceken át igyekszem legyűrni a vigyorom, végül némiképp elkomolyodva nézek ismét a nőre. Visszakérdez, de erre nem is reagálok. Nő..nőstény, mi a különbség?
-Túl sok mindenben reménykedsz velem kapcsolatban, nem gondolod?    – Nem hagyom , hogy felidegesítsen, mert a végén az ő egyik testrészét is átlövöm, aztán leshetek. Hiába célozgat, tisztában vagyok vele, hogy úgy általában, szeretnek a nők. Na nem mindegyik, de azért akad egy-kettő, ha épp úgy akarom. A gyerekek meg, kicsit sem zavar, ha elkerülnek, sőt, hálás vagyok érte. Pár gonddal kevesebb!
-Ilyen szar kapuba, lőjön gólt, akinek két anyja van! A prostikat meghagyom a selejtesek csemegéjének!    – Kicsit sem vagyok nagyképű, á, de hát, ez van. Még hogy a hírnevemre, az eszem megáll! Már nincs olyan hely, ahol nem pletykálnak rólam? Nem elég, hogy otthon Lia leír mindent, majd százezrek olvassák, de még a munkahelyemen is megelőz a hírnevem. Ráadásul mindig túloznak. Szó szót követ és azon kapom magam, hogy miss. Wongról és Ramirezről mesélek, no meg a fekete noteszről, akár egy óvónő. Bár annak túl maszkulin lennék. Persze a csaj totál felpörög ettől. Na, mégsem olyan kis karót nyelt.
-Természetesen láttam a noteszt, ami egyébként nem miss. Wong tulajdona, csupán az életbiztosítása. Ramirez ügyleteinek listája van benne, pénzforgalmak, meg ami kell. A nő pedig, természetesen egy védett házban van.    – Ezzel el is mondtam mindent, amit muszáj volt, feleslegesen meg minek fecsegjek. Persze, elhallgattam néhány apróbb dolgot, például, hogy a nő csak kínaiul beszél. Remélem, az ügynöknő is konyítja a nyelvet, mert ha nem, ez egy vicces találkozás lesz. Szerencsére nekem sikerült elsajátítanom, mikor Kínába vezetett egy ügyem. Beépítettnek lenni egy idegen országban, úgy, hogy a nyelvet sem tudod, iszonyú nehéz. Olyan közel van hozzám az ügynöknő, hogy kellemes illata körbeölel. Ennek hatására kedvem támad valami nagy hülyeségre, ezért inkább előveszem a mobilom, hogy gyorsan megszabaduljak ettől az ügytől, meg a nőtől. Az egy csöppet sem érdekel, hogy a kínai nem dalol másnak. Majd csak kiverik belőle az infót. Nekem már így is épp elég bajom van, nem kell még egy lapáttal. Hamar meggyőzöm Danát, ahogy azt sejtettem. Imád engem, ez ellen nincs mit tenni. Végül is én vagyok az ő édes kis öcsikéje. Legalábbis egyszer az voltam, csak ő valahogy elsiklott a tény felett, hogy annak már vagy húszon öt éve.
-Ilyen a világ! Kapcsolatok nélkül, halott ember vagy!    – Fellengzős duma tör ki belőlem, de az ebben a legbosszantóbb, hogy még igazság is van a dologban. Még tovább is folytatnám a hamisíthatatlanul önelégült dumám, de a főnök ront be az ajtón, és egy mellbevágó hírt közöl.
-De nekem már van társam, tudja, az a kis…   -Kezdek neki, de az a seggfej rögtön bele is ugat, mondván, hogy Preston ügynöknek is kijár egy kis pihenő. Ez egy cseppet sem tetszik, de csak gyilkos szemekkel meredek a fickóra, mire újra beszól. Stílusosan megjegyzi, hogy neki nincs egy lánya sem. Az eszem megáll! Hát már mindenki értesült a ballépésemről?  
-De..   - Ismét nem jutok a mondat végére, mert már el is hagyta a termet az a büdös csótány. Miért büntet? MIÉRT??? Ó, ha fiatalabb lenne a felesége….
-Ha nem lennél nyakig begombolkozva, akkor már rég megcsinálta volna a karbantartó, amit kérsz!   – Gúnyos kis viccére épp nem vagyok vevő, mikor kvázi hozzáláncoltak, jó pár napra. Szívás ez a meló! Ezért áldoztam fel egy hétvégémet? Nem kellett volna felhívnom Danát. Így tegyen jót az ember.
-Rátelepszünk a Kínaira és megpróbáljuk túlélni!    – Nyögöm ki és morogva megindulok az ajtó felé. Irány a védett ház, aztán majd Deliát is felhívom, ha lesz rá időm.
-A táskám az irodámban van. Nálad van minden, ami kell, vagy útba kell ejtenünk a lakásod?    – Hangom egy fokkal lágyabb, mint eddig. Próbálom jól érezni magam ebben az abszurd helyzetben. A „túlélési” csomagom, azaz a sporttáskányi ruhám, mint mindig, most is ott vár az irodámban, amit egyébként még soha sem használtam. Más nem is kell nekem ahhoz, hogy akár egy hirtelen parancs teljesítésére, évekre felszívódjak.

۞۞۞۞۞

۞۞۞۞۞

Már az első pillanatban tudnom kellett volna, hogy nem érdemes leállni "beszélgetni" egy szőke, fiatal, cica-baba ügynök nőcskével. Az ügynökség szószátyár kirakatbabái, akik valami számomra megmagyarázhatatlan oknál fogva, Terminátornak érzik magukat. Sosem értettem őket, igaz, soha még csak meg sem próbáltam. Az ágyon kívül, legalábbis, de az ott szerzett infók, inkább a méreteiket tárták elém, mintsem a tudásukat. Azt sem sűrűn, ugyanis világ életemben az igazán nőies, finom karakterű hölgyeket részesítettem előnyben. Márpedig egy ilyen munkahelyen, olyan az, mint a fehér holló. Már-már legenda. Erre felé, a pimasz, maszkulin típus a jellemző, legnagyobb sajnálatomra.
-A negyven az nem is rossz. A legjobb férfikor, szóval... kösz a bókot!  - Ennyivel lerendezem, bár ezt a pár szót is kár, hogy erre pazaroltam. Biztosra veszem, hogy ehhez is lesz egy-két keresetlen mondata, amivel az agyamra megy majd, de most már késő bánat. Az ilyen fehérnépen, csak egy doboz nyugtató segít, az is csak pár órára tenné elviselhetővé.
-Nem, inkább azért kéne hálásnak lenned, hogy egy ilyen baklövés után, még élsz!  - Beleviszek egy szívdöglesztő mosolyt is a dologba, mintha muszáj lenne. Nem flörtölök, inkább csak pimaszkodom, teljesen átvéve az ő flegma stílusát. Remélem, nagyot robban majd a végén, az olyan szórakoztató lenne. Vajon rózsaszín pisztolya van a barbinak? Talán nemsokára megtudom, ha így haladunk. Úgy tűnik, hogy egész könnyen felhergelhető. Hogy a francba ment át a pszichológiai teszten? Vagy csak a "negyvenes" férfiak vannak rá ilyen hatással? Ha az ágyban fele olyan aktív, mint ahogy a szája jár, mennyei lehet vele a hancúr. Már megint! Miért gondolok ilyenekre? Talán mert ez az egyszerű, és igen, elég férfias ruha, úgy tapad rá, mint a második bőre. Kipróbálnám milyen lehet a farmere helyébe állni.
-A titkárnődnek? Inkább szedj cavintont, az némileg olcsóbb!  - A mosolyom az arcomon ragadt, talán mert ő is ekképpen próbált meg felhergelni, látszólag sikertelenül. Most adok hálát a rengeteg beépített melónak, így könnyen megy a színjátszás. Az első benyomásom a nőről...pocsék, a második... még rosszabb... a harmadik... utálom! És mégis, roppant mód élvezem ezt a kis nem túl baráti szópárbajt. Igaz, egy kis évődés még jobb lenne.
-Ó, magácska tud értelmes dolgokat is mondani? Ez lenyűgöző!  - Megjátszom az elképedt férfit, megjegyzem, ezt is pokoli jól, mintha tényleg meglepett volna. Pedig csak szórakozom vele, vagyis heccelem, mert jólesik. Na meg, már kezd bosszantani, hogy még mindig nem borult ki. Lehet, hogy ő is önimádó és fel sem veszi mások szavait? Otthon van egy oltára, teli a saját pocsék, férfi ruhás képeivel. Vigyorognom kell erre a gondolatra, de elfojtom. A nőket szívesebben képzelem el bikiniben, vagy anélkül. Viszont ezt a szépséget még nem néztem meg elég alaposan egy pucér képzelgéshez, pedig szeretem, ha valóságos az ábrándkép.
Csak nézem a hangosan kacagó nőt. Így talán egy fokkal szexisebb, mint összeráncolt homlokkal. Bár ebben sem vagyok biztos.
-Persze, persze...profi szinten... - Bólogatok, miközben megint lenyom egy három oldalas monológot, de alig tudom visszatartani a nevetést. Arról magyaráz, hogy ő milyen bátor, simán le merne lőni. Na ja! Akkor miért nem teszi? Én még azt is lelőttem, igaz, csak nyíllal, akit nem akartam. Ilyenek a balesetek! Na jó, azért egy kis közöm volt a dologhoz. Túlzottan féltem, hogy a CIA főnöke kicsipkézi a hátsóm.
-Biztos lehetsz abban, hogy ha egyszer egy munkatársam végezne velem, nem csak egy másik részlegbe száműznék. Valószínűleg  tönkretennék, de az is lehet, hogy az egész kirendeltséget bezárnák. Az viszont biztos,hogy rendvédelmi melót nem kapna többet. Örülhetne a merénylő, hogy túlélte. Dana nagyon kemény!  - Eddig tartott a komolyságom. Jóízűen elnevetem magam a gondolatra. Dana keze messzire elér, mióta bekerült a minisztériumba és mivel még a családon belül is én vagyok az egyetlen, akiért bármit megtenne, az ég tudja, mihez kezdene a halálom után. Bosszút állna, az biztos! Én pedig, bánnám, hogy nem láthatom a nővérem legkeményebb oldalát. De azért, remélem, hogy nem  az egyik társam fog átsegíteni a másik oldalra.
-Az elviselhetetlenségről meg csak annyit, hogy ezt tuti férfiak terjesztik! Szóval, nem számít, sőt, valahol bók! Hisz legalább nem vagyok olyan unalmas, pocakos, fánk zabáló, napszemüveges, előre programozott, érzelemszegény balfácán, mint a legtöbb itt dolgozó!  -Még tudnék pár jelzőt, de azt hiszem, ennyi is épp elég. A lényeget már elmondtam, a többi meg mellékes.
-A CIA igazgatója, maximum pisztolyt nyomna a képébe, miután megkapná Dana ajándékát! Imádom!  - Mosolygássá szelídült nevetésem egy pillanat alatt tér vissza. A nővéremnél nincs is jobb Terminátor nő a földön. Ő már nem is nő, csak szövet a belső fémvázon. Félelmetes, de épp ez teszi megismételhetetlenné.
-Megvárod? Aztaaa!  - A második szót elnyújtom. Na, tessék! Miss. majd én megmutatom mindenkinek kisasszony, beadta az unalmast. Nem lő, csak várakozik. Mégis mire? Csodára? Talán produkálnom kéne neki egy kis Donovan De' csodát. Mondjuk megcsókolhatnám. Bizonyára csoda számba megy nála az ilyesmi, mert mégis, ki merné megközelíteni egy hárpia ajkait? Szép, szép... de azt sejteti, hogy mérgező.
-Ha nem, hát nem!  - Unottan megrántom a vállam. Én nem fogok esti meséket regélni, ha nem muszáj. Minnél kevesebbet beszélünk, annál hamarabb búcsúzhatok el a szépséges méregrózsától.
-Most komolyan! Azokban az órákban, mikor a tükröt bámulod, még egyszer sem tűnt fel? Pedig egy köztes láncszem, közelebb van, mint gondolnád! Máskor ne meszeld be magad alapozóval, hátha úgy feltűnik!  -Viszonozom a mosolyát. Egy cseppet sem veszem magamra a beszólását. Valamiért nagyon nem vagyok szimpatikus neki. Hát jó, ettől meg, ő sem épp a szívem csücske.
-Jobb, ha nem vársz semmit tőlem!  - Lereagálom a beszólását, úgy az ezrediket. Hogy ez mennyire taszít, szavakba sem tudom önteni. remélem hamar eltűnik és mehetek végre a kávézóba. Rám férne a koffein, meg a nyugalom is. Ott legalább nem zavarja meg morgás a tökéletes kilátást.
-Te már csak tudod!  - Kacsintok egyet. Ennél többet nem is kell tennem. Bizonyára bennfentes a prostik ügyében.

-Az életbiztosítása hidd el, mert csak ő tudja, hogy nekem adta! Szóval, ez inkább az én halálos ítéletem!  - Úgy mondom el mindezt, mintha semmit sem jelentene. Jelen esetben, nem is számít. A notesz, még csak nincs is nálam ebben a szent pillanatban és egyébként is, mi van akkor, ha meg akarnak ölni? Ez nem újdonság! Általában, elég sokan pályáznak erre a nemes feladatra. Például a volt főnököm, na meg talán a mostani is és persze ott vannak a munkatársak, férjek, fivérek, apák, meg azok a bűnözők akiket lecsuktam, meglőttem, megkínoztam, lenyúltam a nőjét, megloptam. Túl hosszú ez a lista. Ó, zűrös az életem, pedig elvileg, itt a posványos Miamiban, rohadt unalmasan kellene telnie a napjaimnak. Mégis pörög az élet, mióta csak megérkeztem. Egyszer még fel is robbantottak. Lehet, hogy a zűr velem jár?
Telefonhívás, kapcsolatok, a főnök, megbánás, sokk.... Miért rúg seggbe az élet? MIÉRT? Kár volt segítenem, pedig csak le akartam rázni. Erre tessék! Most aztán élvezhetem a társaságát hosszú, kínzó napokon át.
-Tedd azt!  - Már csak azért is, mert én magam is megnézném, milyen is a dekoltázsa, ha nem fedi el hat méter textil, meg egy teljes bőrpáncélzat. Legalább a kabátot ledobhatná. Megadom magam a sorsnak és elindulok kifelé.
-Kár, pedig szívesen összeválogattam volna neked egy ütős fehérnemű kollekciót! Végül is, az nagyon fontos egy ilyen ügyben! - Iróniától csöpögnek a szavaim, de a tekintetem csillog a vidámságtól. Nem is tudom eldönteni igazán, hogy jól szórakozom, vagy igazán mérges vagyok. Intek egy okét, mikor közli, hogy a parkolóban találkozunk. Egyáltalán nem sietek a táskámért, olyannyira nem, hogy még egy kávéidőt is beiktatok, így nem is csoda, hogy mire kiérek a parkolóba, a nő már ott toporog. Feltehetően az autója mellett áll, ami épp olyan férfias, mint a ruhája. Lehet, hogy hapsinak született? Lehet ilyen természetesen hetyke kebleket szikével létrehozni? Ráadásul a pozíció amiben van.... förtelmes! Ha beülök abba az izébe, lehet, hogy már csak hullazsákban jövök ki belőle. Jó kis kaland lesz! Be dobom a  táskám és beülök az anyósülésre. Irány a haláljárat!
-Aki vezet, az navigál! Nem autóversenyen vagyunk!  - Jelentem ki, majd bekapcsolom a biztonsági övet és kényelmesen hátradőlök. Alszom egyet, aztán vagy felébredek, vagy nem.
-Valahogy elment a kedvem a tanítástól! Majd, ha találok egy jobb diákot!  - Ásítok egy nagyot, majd a nőre vetem a tekintetem. Vajon elindul, vagy megvárja amíg valaki lesöpri előtte az utat? Még hogy, navigátor! A GPS-meg smafu?
-Ha megölsz, vagy meghúzod a kocsit, többet nem vezethetsz, amíg együtt vagyunk! Egyikünk sem elég öreg még a túlvilághoz! Tudod, épp a legjobb korban vagyok, te meg... hát, te...khmmm....te meg egész dögös vagy ahhoz, hogy meghalj! Majd ráncosabb korodban! -Mosolygok egyet, majd visszadőlök. Kezdődjék a rémálom! Feltéve, ha elindul. Ha nem, hát megyek a saját kocsimmal, ott legalább senki sem szól be ötpercenként. Fogadok, hogy szingli  a csaj! Lehet, hogy a férfi hiány miatt ilyen.

۞۞۞۞۞

۞۞۞۞۞

Ritkán találkozom olyan nővel, aki pillanatok alatt képes az agyamra menni, de most beletrafáltam a dologba. Az előttem álló, kiskutyaként bólogató nőstény egyed, épp az imént említettek táborát erősíti. Vagyis… már ebben sem vagyok biztos. Jelét ugyan nem mutatom, de kissé összezavart a barbie viselkedése. Hol ellenkezik, hol egyetért, s mindezt másodpercek alatt váltogatja. Hazudik! Ez egyértelmű, de elég jól csinálja. Bosszantani akar, tudom, érzem, de nem jön össze neki. Vagyis de, csakhogy eszemben sincs ezt kimutatni. Már csak azért sem, mert az én célom is az, ami az övé. Vagyis, hogy kiborulásig hergeljem az egyetlen személyt, aki rajtam kívül a helységben tartózkodik. Vagyis ŐT! Olyan ez, mint valami elcseszett kutya-macska játék, ahol nem tudja az ember, hogy melyik fajhoz is tartozik. De azért merem remélni, hogy még mindig én irányítom ezt a pazar beszélgetésnek aligha nevezhető dolgot, ami köztem és a szőke hajzuhataggal megáldott cicus között zajlik. Végtére is, a remény hal meg utoljára. Én legalábbis, tuti leelőzöm majd. Mostanában túl jó vagyok a táncórákon. Mások idegei olyan kitűnő színpadot alkotnak virgonc testemnek, hogy már néha elcsodálkozom azon, hogy húzhattam ki idáig. De aztán mindig eszembe jut, hogy milyen fából faragtak. Csak ebből a fajtából lehet akár vaskarikát is gyúrni, szóval, nincs min csodálkozni. Előbb, vagy utóbb, de ez a kis kezdő is észreveszi majd a rejtett értékeimet! Vagy nem! Az meg az ő baja, nem az enyém. Csendesen figyelem tovább, amint szinte már unottan bólogat minden egyes szavamra. Egy hosszú, igazán fájdalmasan hosszú perc erejéig, talán el is hiszem, hogy ennyire nem érdekli semmi. Bosszant, de ezt is magamba fojtom, főleg azért, mert a lelkem mélyén biztosra veszem, hogy korán sem olyan rideg, mint amilyennek mutatja magát. Bízom a megérzésemben, annak ellenére, hogy tudom, nem vagyok sem gondolatolvasó, sem léleklátó. Pedig olykor mindkettő jól jönne. Például most, hogy ki tudjak igazodni miss. nagyjeleneten.
-Heves imádkozás hozzám? Ez piszkosul jól hangzik! Ugye le is térdelsz imádkozás közben?  – Ártatlan ábrázattal nézek rá, majd mikor a térdelés kerül szóba, nemes egyszerűséggel az övcsatomhoz nyúlok és lazán rántok rajta egyet. Csak azért, hogy még világosabbá tegyem a túlzottan pimasz és épp ennyire kétértelmű célozgatásom. Levezetésképp, még a tekintetem is végigfuttatom a testén, de direkt nem mutatok érdeklődést. Az arcom inkább amolyan „nos, elmegy” érzelmet ölt magára, holott, sokkal nagyobb hatást gyakorol rám a látvány, de előbb rágom le mindkét lábam és járok ezen túl a farpofámon, minthogy ezt bevalljam ennek a Szörny Ella, de szexinek.
-Már megint egyetértesz? Ez már kezd beteges lenni, nem gondolod?  – Összeráncolt homlokkal és vidámságtól csillogó szemekkel heccelem tovább, miközben igyekszem elterelni a figyelmem arról, hogy milyen jól áll neki a mosoly. Ez egy igen nehéz feladatnak tűnik, de nagy nehezen, megküzdök vele.
-Az biztos, hogy nem! De a te jellemzésed, inkább nem hallgatnám meg! Érzem a levegőben, hogy nem igazán tetszene.  – Ezzel tudtára adok valami módfelett felesleges dolgot, mégpedig azt, hogy tudom, hogy kicsit sem vagyok számára szimpatikus. Nos, ő sem az nekem, legalábbis azt hiszem.
-Utánozhatatlan? Pedig még semmit sem láttál belőlem! –És igen! Nem maradhat el az a bizonyos playboy stílusú kacsintás, ami a szilikon macáknál tökéletesen beválik, ám az értelmesebb nők inkább csak idegesek lesznek tőle. Hogy miért? Talán ettől esik le nekik, hogy egész sármos vagyok. Vagy az, hogy, önimádó bunkó? Nem! Inkább az előbbi, hisz általában könnyen találok társaságot magamnak. Ez a nő viszont, ezer százalék, hogy az egyetlen létező kivétel! Biztosra veszem, hogy önimádó bunkónak tart. Talán van is ebben némi igazság, egy igen aprócska.
-Beláthatatlan következménye annak lesz inkább, hogy tíz percnél több időt töltünk egy bezárt helységben, méghozzá édes kettesben. Ismered a hírem, nem? Mindenki ismeri! Lefogadom, hogy most te leszel a pletykák új sztárja!  – Mosolyt csal az arcomra ez a gondolat, annak ellenére, hogy tudom, ez a dolog nagyon is esélyes. Mióta áthelyeztek, minden nővel összeboronálnak, akivel egy pillanatnál több időt töltök kettesben. A hírem megelőzött és a szerint ítélnek meg. Azt hiszik, valami istenverte Casanova vagyok, pedig az azért elég messze áll tőlem. Közben tovább folyik, vagyis csak csordogál a szóváltás, hisz a szőke… hogy is hívják kisasszony ismét gyermeki módon bólogat és ért velem egyet mindenben zokszó nélkül. Mégis csak jobb volt, mikor ellenkezett.
-Nem nagy ügy! Egyébként is sorba kéne állnia ahhoz, hogy kicsinálhasson! Ezen a téren nagy a konkurencia!  – Nyugodtan csengnek szavaim, mintha az időjárást taglalnám épp. Nem is izgat különösebben a tény, hogy sokan kicsontoznának, ha esélyük nyílna rá. Ilyen az életem, ez a szakmámmal jár, na meg a stílusommal. Már megszoktam.
-A parkolóhelyem akár már most is a tiéd lehet, én az igazgatóét használom! Közelebb esik a bejárathoz!  – Küldök felé egy újabb mosolyt, miközben lelki szemeim előtt az ártatlan mosolyú, bőszen pislogó arca villódzik még egy darabig. Mi a fene van velem?  Nőhiány! Csak az lehet!
-Egy bemutató, csak nekem? Jól hangzik! Vállalom a melót!  – Elgondolkozó képet vágok, mint aki megfontolja a dolgot, végül kimutatom, hogy alapvetőleg, nagyon tetszik az ötlet. Bele tudnám élni magam a szituációba, csak az a baj, hogy nem sok esélyt látok rá. Egyébként is, minek nézegetném én fehérneműben ezt a makacs, hisztis nőszemélyt?
Elválunk egymástól, hogy aztán ismét összefussanak az útjaink egy túlzottan férfias járgány mellett. Most komolyan! Mi van ezzel a nővel? Fogadom, hogy a nadrágja alatt is bokszer van, nem egy falatnyi csipkés csoda, ami egyébként meglepően jól áll egy nőnek akkor is, ha minden szempontból bűn ocsmány anyagból varrták.
-Persze! Én is attól félek, hogy megtaláljuk a közös hangot és aztán kendőzetlen eszmecserét tartunk majd a múltunkról! Valamiért mégis úgy érzem, hogy mindez esélytelen!  – Irónia… tömény, szinte fojtogató irónia lepi be a szavaimat. A lány talán ezt ismét beszólásnak veszi, holott inkább csak arra céloztam, hogy én nem vagyok az a lelkizős fazon, ráadásul egyértelműen taszítjuk egymást, mint a mágnes. Rosszul közelítünk a másik felé, ez nyilván való!
-Tőlem aztán… - Nyögöm ki nagy beleegyezéssel. Végül is, mi rossz történhet? Kezdjünk mindent elölről. Maximum újra megutáljuk egymást. Esetleg le is lő! Elmélkedek… azaz, csak elmélkednék, ha a formás kis útitársam tudna vezetni. De nem tud! Vagy csak így akar kinyírni!
-Egyben! De következőleg én vezetek!  – Akaratlanul is rámordulok a lassan már kedvesnek mondható nőre. Ezt hozza ki belőlem a halálfélelem. Eszemben sincs épp ma, épp itt és legfőképpen épp mellette meghalni. Akkor inkább jöjjön egy újabb pokolgép! Szerencsére túlélem az utat és még a könnyednek aligha nevezhető, kacifántos parkolást is! Ilyet, tényleg nem lát az ember minden nap! Ennyire nem érteni a vezetéshez! Ezt komolyan tanítani kéne. Szinte boldogan ugrok ki a járműből és még az életöröm is átjár egy pillanatra. Kikapom a táskám a haláljárgányból aztán ledermedek a másodperc egy tört részéig. Pontosan velem szemben, egy ismerős alak nézelődik, miközben Elle már a kocsi mellett áll. Rögtön felismerem, nem nehéz! Jellegzetesen rusnya képe van a fickónak. Ott volt ő is, azon az estén, mikor belegyalogoltam a szőkeség ügyébe. Látszólag nem ismer meg, de Elle… a francba! Ez rohadtul nem lehet véletlen! Gyorsan kerülöm meg a kocsit, úgy helyezkedve, hogy termetemmel takarjam a társam a meglepetésvendég elől.
-Társaságunk van..  –Súgom a szőkeségnek, fejemmel alig érezhetően jelezve az irányt, majd ledobom a táskám a vállamról, így teremtve lehetőséget magamnak arra, hogy észrevétlenül körülnézzek. Pont jókor. A rusnya képű, felénk indul. Csak az jár a fejemben, hogy, ha meglátja a szőke ciklont, akkor annyi a nagy védelmi akciónknak. Reflexből cselekszem. Magamhoz rántom a karcsú testet, majd szenvedélyesen hajolok az ajkára, mozdulatommal a kocsi oldala és a testem közé szorítva. Az első percekben még koncentrálok is a feladatra. A gengszter fazon megkerülve a kocsinkat, úgy sasszézik el mellettünk, mintha csak egy párocskát akarna maga mögött hagyni. Lopva látom kaján mosolyát is és most már a csókot is nyugodt szívvel megszakíthatnám, de egyszerűen annyira felülmúlja a várakozásaimat, hogy mohóvá válok. Kezemmel a nő hajába túrva ízlelem tovább vöröslő érzékiségét, olyan szorosan tartva, hogy kétsége sem legyen afelől, hogy mennyire izgat a közelsége. Majd észhez térek. Hirtelen, mintha jéghideg víz zúdulna rám. Elengedem. Levegőért kapva, látszólag higgadtan, de lélekben teljesen felkavarva lépek hátrébb.
-Tiszta a terep! Mehetünk! Ugye beszélsz kínaiul?  – A vállamra kapom a táskám és elindulok a védett ház felé, mintha tényleg csak a munka miatt tettem volna azt, amit. De magamnak nem hazudhatok. Túlzottan nagy hatással volt rám az a csók! Valamit tud ez a nő! Eddig vajon hány társával tette ugyanezt?

۞۞۞۞۞