Lacrima Cruentus

Ha szóba kerül New York, nincs olyan ember, akinek lelki szemei előtt ne jelenne meg egy csillogó, acélkék víztükör tetején úszó, emberektől hemzsegő, égbe nyújtózó, karcsú felhőkarcolókkal szurdalt, épületekkel túlzsúfolt, örökké zajos gigapolisz képe. Ez New York fényárban úszó, nappali arca. Azonban az éj beköszöntével, mikor a tisztességes, derék, dolgos egyedekből álló humanoid massza elhömpölyög az utcákról, sötét szándékú és lelkületű, pitiáner és nagy dohányra pályázó bűnözők szivárognak a helyére. Jóllehet velük sem szívesen futnál össze egy néptelen, áporodott levegőjű, árnyas sikátorban, ahol hideg nyirkot izzadnak a falak és a gyomorforgató bűzt árasztó szemetes konténerek között gyanús váladékokkal lepett patkányok és csontsovánnyá aszott, kóbor macskák motoznak, mégis náluknál százszorta rémisztőbb és veszélyesebb alakok bolyonganak a homályban. Vagy éppen a hátad mögött. Érzed fagyos leheletüket a tarkódon? Érzed jeges ujjaikat a torkod köré fonódni? Míg a tolvajok csupán vagyontárgyaidra, márkás órádra, tárcád tartalmára, csúcskategóriás mobilodra, esetleg bájaidra fenik a fogukat, addig az árnyékban mozgó lények ereid szaftjára, lelki üdvödre szomjaznak. Nem érdekli őket a pénzed, fittyet hánynak az emberi törvényekre, nincsenek gátlásaik és morális gátjaik, melyek visszafoghatnák vad ösztöneiket. Nekik az életed kell, húsod, véred és lelked. Fiatalságodra, ártatlanságodra, érzéseidre éheznek, lerágnak, lenyúznak rólad mindent, - akárha levescsont volnál -, behabzsolnak, felfalnak, elemésztenek. Amit akarnak, azt el is veszik, mindegy milyen eszközhöz kell nyúlniuk érte. Ám ha „szerencséd” van és életben hagynak, talán kitörlik emlékeidet, amint kiszolgáltad az igényeiket. Ne akarj erős elmét, melyet nem képes elnyomni mentális parancsuk, mert elhantolt múltad egyetlen parányi filmkockája alapjaiban rengetheti meg ismert világodat és elperzselheti ép eszedet. Azt hiszed egy békésnek látszó, külvárosi elmegyógyintézetbe zárva biztonságban lehetnél tőlük? Azt hiszed a nővérek, akik az ágy rácsához szíjaznak, valóban azok, aminek látszanak? Tudod-e mit rejt együttérzőnek álcázott arcuk? Tudod-e miért érzel kénszagot a közelükben? Miért látsz vörös parazsat izzani a szemükben? Mit gondolsz, a kórház ablakrácsa megfékezi a vámpírt, aki éjszakáról éjszakára a véredet dézsmálja? Mit gondolsz, mit rejt számodra egy szökés Telihold idején, mikor húsra éhező szörnyetegek csörtetnek az intézet körül? Mondd, csak tetszik New York éjjeli arca?